kampány;COVID-19;

Fut a kormány a járvány után

Bár a kormány rendkívüli oltási hetet hirdetett november végére ez aligha fogja pótolni a kora ősszel elmulasztott intézkedéseket, a járvány terjedése ugyanis sebességet váltott az elmúlt napokban.

Elkésettnek látszik a november végére meghirdetett oltási kampány – állították lapunknak járványügyi szakemberek. A vírus terjedése az utóbbi két hétben fölgyorsult. Az esetszámok 7,5 naponként megduplázódnak, mind többen kerülnek kórházba, szorulnak intenzív ellátásra. Csütörtökön már 3366 koronavírusos beteget ápoltak kórházban, közülük 349-et lélegeztetnek. (Azt, hogy mennyi volt a legutolsó halálozási szám, tegnap sokáig nem lehetett pontosan tudni: először 107 áldozatról adtak hírt, majd délután Pintér Sándor belügyminiszter technikai hibára hivatkozva módosított, és azt mondta, 30-an vesztették életüket egy nap alatt.)

Lapunk több szakembert is arról kérdezett, mi az oka a negyedik hullám ily mértékű durvulásának. Névvel szinte senki sem akart válaszolni, de csaknem egybehangzóan állították, hogy a baj ott kezdődött, amikor a nyár végén a kormány negligálta a védelmi intézkedéseket. A kormányzat optimizmusát, nemtörődömségét ugyanakkor nem indokolták az átoltottsági mutatók. A legsérülékenyebb csoportok, például az idősek sem kellően védettek. Részben azért, mert közülük is sokan oltatlanok, illetve az ebben a korosztályban kétséges hatékonyságú Sinophamot kapták. Akik oltottak voltak, ők is hat hónapnál régebben kapták meg a második oltásukat. Erre jött rá, hogy kora ősszel a járvány felszálló ágában nem nőtt az emberek óvatossága. Nem védekeztek, maszk és távolságtartás nélkül vettek részt tömegrendezvényeken, illetve esküvőkön. (Tehették, hiszen a kormány nemhogy szigorította volna, az október 23-ai rendezvényekre például töröltek minden korlátozást és buzdították az embereket a részvételre.)

A környező országokban már ekkor nagyon sok volt a fertőzött, és azokból folyamatosan hurcolhatták be a vírust az utazók. „Ha működne a járványügyi szolgálatunk” – fogalmazott egy szakértő – akkor teszteléssel, kontaktuskutatással a fertőzöttek és a potenciális vírusterjesztők kiemelésével még lehetett volna lassítani a járványt. Arról, hogy mindennek az elmulasztása mit okozott, Röst Gergely matematikus, járványmatematikai modellező és epidemiológiai elemző munkacsoport tagja a Porfólión megjelent minapi cikkében írt. Elemzése szerint a vírus terjedését jellemző reprodukciós szám – vagyis hogy egy fertőzött átlagosan hány másik embert fertőz meg – 1,2-ről 1,4-1,5-re emelkedett, ami magasabb érték, mint ami a második és a harmadik hullám felívelő szakaszát jellemezte. Ugyan korábban is előfordult már ilyen magas reprodukciós számunk, de csak rövid időszakokban és jóval alacsonyabb esetszámok mellett. Most viszont már egy kiterjedtebb járvány további növekedése gyorsult fel.

Vattay Gábor fizikus, járványelemző, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetőjének matematikai modellje szerint november közepére el fogjuk érni a 4000 kórházi ápoltat és a napi 90 halálozást. Szerinte, ha történnek is határozott intézkedések, azok már érdemben nem fogják tompítani ezeket a folyamatokat. Ő úgy számol, november 22-re már 8000 körül lesz a kórházban fekvők száma, és a napi halálozás is 150-180 körül lehet. (Ez az az időpont, amikor a kormány által csütörtökön bejelentett rendkívüli oltási akció valóban elindul.)

Egy másik elemző szerint azonnal minden védekezési eszközt vissza kellene hozni, ami lassíthatja a folyamatot, így például a maszkviselést valamennyi zárt térben és a szabadban is mindenütt, ahol nem lehet biztosítani a néhány méteres fizikai távolságot. Ha valaki kontaktszeméllyé válik, akkor azonnal el kellene különíteni, a munkahelyeken pedig a kontaktus után 2-5-8 nappal mindenkit tesztelni. A szakember megjegyezte: föl kéne gyorsítani a harmadik oltások beadását is. Azt ugyanis már szakirodalmi adatok igazolják, hogy a Janssen oltása után két hónappal, az egyéb oltásoknál pedig 4-6 hónappal csökken a védőhatás.

Lapunknak Weltner János sebész, aki naponta elemzi a járványadatokat azt mondta: miután van hatásos, végleges jóváhagyással rendelkező oltás, amely mindenki számára elérhető, felelőtlen az, aki nem veszi fel a vakcinát. Az oltás megtagadása olyan szabadságjog, amely sérti mások szabadságát. Sőt az oltás kötelezővé tétele megfelel a szolidaritás elvének és mindenki hibát követ el, aki ellenzik a kötelező védőoltást.

Oltási akció indul A kormányzat csütörtökön jelentette be, hogy november 22-étől kezdődően hat napig mintegy 101 kórházban országszerte időpontfoglalás és regisztráció nélkül is oltanak. Aki odamegy egy ilyen oltópontra, annak a regisztrációját a helyszínen végzik el, az oltást pedig érkezési sorrendben adják be. A már regisztráltaknak azonban továbbra is időpont foglalást javasolják. Azon vállalatoknak, amelyek előírják dolgozóiknak az oltást a megyei oltási munkacsoportoktól kérhetnek vakcinát, és ezt az üzemorvosok beadhatják. A kórházi oltópontokon a Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm oltás lesz elérhető. A szputnyik már elfogyott.