oltás;Mozdonyvezetők Szakszervezete;MÁV Zrt.;

2021-11-08 08:00:00

Elnapolták a szigort a vasútnál

Két nap pótszabadságot kapnak a MÁV-Volán-csoport dolgozói, ha november 30-ig beoltatják magukat a koronavírus-járvány elleni vakcinák valamelyikével.

A csoportszintű érdekegyeztető tanács ülésén született döntés értelmében az 57 ezer dolgozót foglalkoztató vállalatnál egyelőre sehol nem rendelik el az oltási kötelezettséget, hanem ezzel az ösztönző lépéssel próbálnak minél több munkatársat rábírni a védőoltások felvételére.

A cégvezetés és a szakszervezetek közötti megállapodás ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy ha a járványhelyzet tovább romlik, újratárgyalják a kérdést. Az egyeztetésen részt vevő Záhonyi Zsolt, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke lapunknak nyilatkozva ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a belső felmérések szerint a jegyvizsgálók és a buszsofőrök körében a legalacsonyabb az átoltottság, pedig ők találkoznak a legközvetlenebbül az utasokkal, tehát nem kizárt, hogy ezeken a munkahelyeken később szigorításra lehet szükség.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete egyébként nem írta alá a megállapodást, de nem azért, mert nem fogadják el annak tartalmát, hanem mert a szervezet jogi helyzete egy ideje tisztázatlan. A nagy múltú és nagy létszámú érdekvédelmi szervezet a MÁV belső átszervezésének sajátos áldozata. Tagságuk nagyobb része ma már a MÁV Start alkalmazottja, ami miatt a MÁV-nál már nem rendelkeznek kollektív szerződéskötési jogosítvánnyal, a MÁV Startnál pedig hiába haladja meg jóval a törvényben megszabott 10 százalékos szervezettséget a létszámuk, a korábban megkötött és máig hatályos kollektív szerződés aláírói között nem szerepelnek, nincsenek jogosítványaik, vagyis két pad között várják, hogy a cégcsoport vezetése elismerje a jogaikat.

Záhonyi Zsolt elmondása szerint erről és a bértárgyalások felújításáról szóló kezdeményezésükről is tárgyalnak a héten a MÁV-Volán-csoport vezetőivel.