A tinédzsereknek szóló könyvei után most a felnőtt olvasóközönséget célozta meg a krimijével. Mik voltak azok az alapvető szempontok, kihívások, amik által máshogy kellett közelítenie mind tartalom, mind írásmód tekintetében?
Inkább arról számolhatok be, mi az, amit nem kellett figyelembe vennem. Azzal, hogy felnőtteknek írhattam, például a szexualitásról is szabadabban szólhattam végre, mivel a tinikönyvekben a hangvétel másságán túl nagyon óvatosan kell kezelni azokat a témákat, amelyek akár visszásak is lehetnek, esetleg olyasmit sugalmazhatnak, ami káros lehet a tizenévesek számára – ezeket egyértelműen kerülni kell. Ugyanakkor nekem kifejezett célom, hogy a könyveimben az érzékenyítés szerepet kapjon, és alkalmas legyen az empátia növelésére. Ezt most szabadabb módon tehettem.
A krimik, a bűntények iránti szimpátiája több módon tetten érhető: elvégezte a kriminológia szakot is. De milyen olvasmányok, televíziós sorozatok, filmek alakították ezt a vonzalmat?
Elsősorban a családi könyvtár volt a meghatározó, ahol ott sorakoztak Agatha Christie művei, amikből már tízéves koromtól válogathattam. A szüleim soha nem ellenezték, hogy „fölfele” olvassak, azaz az általam érdekesnek talált felnőttirodalomtól sem tiltottak el. A Gyűrűk Urát is mindössze tizenkét évesen olvastam el. A tinédzser időszakomra esett, amikor a televíziós csatornákon megjelentek az amerikai helyszínelős sorozatok, az NCIS máig a kedvencem, de a Gyilkos elmék is meghatározó volt, abból tudtam meg, hogy létezik a bűnelkövetők viselkedését elemző, úgynevezett profilozás, ami alapján nyomoznak a tettes után. Ez az amerikai iskola azonban Magyarországon nem annyira elterjedt, nálunk inkább a szociológiai alapú módszer dívik. A kriminológiát pedig mesterszakként választottam, miután elvégeztem a nemzetközi tanulmányok BA-képzést – azt mondtam magamnak (és a szüleimnek): a kenyérkereset már adott, most arra megyek, ami igazán érdekel. Az így megszerzett tudás persze sokat segít a regényeimben a karakterépítésben és -ábrázolásban. Mostanság a pszichológia szak felé is orientálódom – ami szintúgy jól jöhet majd az írói munkámban.
A Nem biztos, hogy visszajövök című regény helyszíne egy bentlakásos gimnázium. Mitől jó terep egy krimihez a suli?
Az iskola egy zárt mikroközösség, ahol eltérhetnek a szabályok a társadalométól. Míg a nagyobb közösségekben a devianciák, bűnelkövetések elszórtan jelennek meg, itt eleve összesűrűsödnek. Vannak olyan kriminológiai elméletek, amelyek szerint nem az egyén hajlamos a bűnözésre, hanem a közösség, amiben él. Az úgynevezett sodródáselmélet pedig azt is kimondja, hogy ha az egyén azt látja, hogy valaki a közösségéből bűnt követ el, maga is hajlamos elbillenni afelé.
A diákok mindenről tudnak – olvasható a regényben. A gimnáziumi emlékei megerősítik ezt? Mi mindent tudtak a tanáraik magánéletéről, viselt dolgairól?
Mindent. Pletykákat, szaftos sztorikat: kit kivel kaptak rajta a szertárban, kinek van új párkapcsolata… Pápa kisváros, hamar körbeértek a történetek, és persze a szülők félmondatai is besegítettek ebben.
Az említett érzékenyítés fokozottan van jelen a történetszövésben: eltérés a szexuális normától, BDSM-játékok, tanár-diák szexuális viszony, gyerekbántalmazás, pedofília, korrupció, gyilkosság – valahol mindegyik a hatalomról és az alárendeltségről szól… ez lenne a meghatározó emberi közösségi minimum?
Mindenképp társadalmi attitűd. A regényben pedig különösen a tanár-diák viszony teremt kiszolgáltatott helyzetet – a diák szemszögéből: akinek hatalma van, az jellemzően vissza tud élni vele, megragadja a „lehetőséget”, akármilyen jó ember máskülönben.
Szokatlan módon a történetben nem a hivatalos hatóságok, hanem az iskola tanárai kezdenek nyomozni – ám főleg a köztük lévő viszonyokra derül fény, illetve a diákokkal való kapcsolataik borítják ki a szekrényekből a csontvázakat. A tanártípusok megalkotásában a viszonyaik felől közelített vagy a profiljuk megalkotása volt az elsődleges?
Az érdekes karakterek ábrázolása volt a meghatározó: ez egy karakterkrimi, ahol nem feltétlenül az eseménymenet van fókuszban, hanem a szereplők belső történései, a reakcióik, a motivációik – de nem mellesleg: jól meg lehet tanulni rajtuk keresztül profilozni.
A megjelenített sokféle bűnt és devianciát hogyan kategorizálná?
A szexuális bántalmazást, az erőszakot egyértelműen elítéli a könyv, ahogy a tanár-diák szexuális kapcsolatot sem üdvözli, mert az alá-fölérendeltségi viszony akkor sem egészséges, ha a diák netán már elmúlt 18 éves, hiszen a tanárnak akkor is lehetősége van a visszaélésre, a jogi vonatkozásairól nem is beszélve. Ám érdekes dilemma például, amikor egy pedofil hajlammal bíró ember, aki sohasem molesztált, bántalmazott gyereket, mindent megtesz azért, hogy eltávolítsa magától a késztetést – ennek a karakternek a megítélését az olvasóra bíztam.
És mi a helyzet a kikötözős szexszel?
Az csupán egy fétis, ami két fél kölcsönös beleegyezésén alapul, előtte megbeszélik, meddig lehet elmenni, és van biztonsági szó. Más kérdés, ha mindez tanár-diák viszonylatban, kényszerítésre történik, az már messze elítélendő. Azért is szántam nagyobb teret ennek a regényben, mert rendkívül sok téves elképzelés kering róla.
A politika is képbe kerül a krimiben, az igazgató ambíciói révén. Egy középiskolában a diákok részéről milyen megítélés alá esnek az efféle becsvágyak?
Egy politikai álmokat dédelgető intézményvezető nem kirívó eset, főleg a kisebb településeken. A gyerekek nyilván mindig tisztában vannak vele, ki milyen színben indul, elég csak a választási plakátokra nézniük. Ám ideális esetben a jó pedagógus mindezt nem viszi be az iskolába.
+1 kérdés
Nyomozós vacsoraszínház-játékokat ír, szervez és vezényel le. Mi történik egy ilyen esten?
Korábban Detektika fantázianéven futott ez a szerepjáték, jelenleg a Rejtélyek Háza keretén belül működik Interaktív Vacsoraszínház néven. Eddig öt krimitörténetet írtam a játékokhoz, most éppen a Világszám! című sztori van műsoron. A játékosoknak egy vacsora elfogyasztása alatt kell kihallgatniuk egy gyilkosság gyanúsítottjait, s a végén meg kell nevezniük az elkövetőt. A színészek alakította gyanúsítottaknak persze nem mindig céljuk az együttműködés vagy éppen az igazmondás, esetleg „annyira megrázta őket a tragédia, hogy azért nem tudják összeszedni a gondolataikat”. A nyomozás sikere sokban függ a játékosok empátiájától és persze kérdezési technikájától, amiben segítséget is nyújtunk egy előre összeállított kérdéssorral – ám az a tapasztalat, a többség bízik annyira magában, hogy inkább saját logikát követ (nevet), ezért aztán nem mindig derül fény a gyilkos kilétére. Viszont akadt már olyan megoldás, ami szakmailag annyira passzolt, hogy külön elismerésben részesítettem.
