„Négy évesen feküdtem a fűben, fölfelé tartottam a kamerát és azt vártam másfél órán át, mikor fújja úgy a fákat a szél, ahogyan én szeretném” - idézi fel a kezdetet Farkas Áron, akinek operatőri munkáját, az Orlandot decemberben mutatja be a Bem mozi (az előadást Fodor Orsolya rendezte, a filmverziót egyetlen, két órás snittben rögzítették). „Nekem a Gyűrűk ura behind the scenes mellékletei voltak azok, amiket imádtam gyerekként, van hozzá 12 órányi videó, ahogy maszkolják az orkokat, meg minden. Nagyon tetszett az egész közeg” - emlékszik vissza. Érettségi után a Budapesti Kereskedelmi Főiskolára jelentkezett, kameraman szakra. Néhány éven belül filmes szakmák egész arzenálját kipróbálta. „A napi sorozatozásba az Oltári csajok című eposzi mű által kerültem be. Az elején én voltam az egyetlen, aki értett a gimbalokhoz, ezért megtartottak. Kihívás volt, hogy képes vagyok-e ezt csinálni napi 13-14, olykor 17-18 órán át. Itt mindegy, mennyire vagy kreatív, vagy tehetséges, ez színtiszta fizikai és mentális terhelés. Teljesen más attitűd, mint amihez hozzászoktam. A munkakörülmények sem voltak ideálisak, ezekbe a sorozatokba sokszor pályakezdőket hívnak, akik eljönnek kevesebbért is. Hívtak operatőrködni is, de nem mentem. Egy ilyen sorozatban mindig a minimálisan elfogadható képi világot kell elérni, húsz-harminc-negyven percet fel kell venni egy nap alatt, míg egy művészeti alkotásnál ez nem így működik. Nem akartam, hogy ez rossz berögződéseket okozzon. A kamerát szétszedni, összeszerelni, rendben tartani – ez minden produkcióban ugyanaz.” Áront az akkori barátnője erősítette meg abban, hogy jelentkezzen az SZFE-re, mert több van benne. Azóta operatőr szakon Marton Frigyes és Babos Tamás tanítványa, a filmes évfolyamát érzi az első igazi művészi közegének.
Nulla forintból Cannes-ig
Beleznai Márk huszonnyolc éves, Agapé című rövidfilmje tavaly jutott el a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljára. Márk akkor a Metropolitan Egyetem másodéves hallgatója volt, „nem akartam vészesen komolyan venni a projektet” meséli nevetve, „úgy voltam vele, hogy ismerősökkel eljátszatom” ám az egyetemen egy workshopon megismerkedett Gryllus Dorkával, a film egyik főszereplőjével. „A suli biztosított néhány lámpát, volt eszköz, amit a stábtagok hoztak. Kaja és benzin volt, amire én költöttem. Maximum százezer forintból készült ez a film.” Márk olcsó, kevés szereplős filmeket ír, őt inspirálják ezek a helyzetek. Az Agapé sokszorosan díjazott film lett. „Ha az ember elmegy dolgozni ingyen egy filmbe, valószínűleg tetszik neki a projekt, a sajátjának érzi. Én is megyek segíteni, ha tudok” - de kiemeli, ez csak kisjátékfilmnél működik. „Egy filmet összerakni óriási meló. A suli nem tesz az ember alá semmit, de lehetőségeket nyújt, rajtad múlik, hogy mit kezdesz velük.” Az egyetemi évek legfőbb előnyét a tanárok és az osztálytársak visszajelzéseiben látja. Az Agapé sikerei után pályázott a Nemzeti Filmintézetnél támogatásra következő kisfilmjének szinopszisával. „Ez a tervem a nulladik körön kiesett, az első körös konzultációig sem jutott el. Végül függetlenül, jóval kevesebb pénzből csináltuk meg.”
Változó körülmények között
Vermes Dorka Gothár Péter osztályába járt az SZFE-n, éppen akkor, mikor a zaklatási botrány kipattant. Azóta vetésforgó-rendszerben tanulnak, minden félévben más osztályfőnöktől. Átélte az egyetemfoglalást, képzésének nagy része karanténban telt. Ám mindez nem szegte alkotói kedvét, már öt kisjátékfilmjét mutatták be fesztiválokon. Ahogy az elmúlt években, úgy a rendezésben is szüksége volt alkalmazkodóképességére. „Rengeteg dolog együttes hatására kell figyelni a filmezésnél, szeretem ezt a komplexitást, egyszerre kell stabil stratégának és nagyon rugalmasnak lenni a forgatási helyzetekben” meséli. Szerinte a filmezés személyiségfejlődés. „Olyan pénzekből élek, amiket az SZFE előtt különböző filmes szervizmunkákból sikerült félretennem, illetve diákhitelből. Játékfilmrendezésből Magyarországon szerintem sajnos nem lehet megélni. Vannak reklámok, klippek, azt csinálgatják néhányan, de ez sem általános.” Ennek ellenére úgy érzi, nagy a szolidaritási háló a szakmában. Forgatott kutyával, galambokkal, kisgyerekkel, amatőrökkel és színészekkel is – jelenleg is következő projektjén dolgozik vágó alkotótársával, Anyák napja című kisfilmjét pedig meghívták Berlinbe a magyar retrospektív szekcióba. „Kész csoda, az a film már nyugdíjas, öt éve készült, így nem számítottunk már több fesztiválszereplésre.”
A dokumentumfilm mint szerzői műfaj
„Mikor eljuttottam a felvételiig, elég sok tévés és játékfilmes helyen jártam már, világos volt, hogy a doksi érdekel.” meséli a 34 éves Fuchs Máté, aki 2019-ben diplomázott dokumentumfilmrendezőként az SZFE-n. Máté pár évvel ezelőtt nyert támogatást a Nemzeti Filmintézettől első egész estés filmjére. „ Az apámnak van egy fotósiskolája, ott tanultam kisgyerekkoromtól kezdve fotózni, meg filmezni, különböző kurzusokon, meg nyári táborokban. Anyukám dokumentumfilmes, ezeket szívtam magamba.” Készülő filmje a 29 éves Mariannról szól, aki vállalkozásba kezd, egy speciális lárvafaj tenyésztésével költséghatékony és környezetbarát módon állít elő fehérjét. Ez a Magyarországon nem szokványos ipari modell kitörési lehetőséget jelenthet a még a szüleinél lakó, autizmussal élő főszereplőnek. Máté, állítása szerint az esélytelenek nyugalmával pályázott a Filmintézetnél. „Elképesztően örültem, hogy így alakult. Ez egy nagyon nagy lehetőség és teher is. A filmem témája kapcsolódik a klímaválsághoz, megoldást kínál egy élelmezéstechnikai problémához. Talán ezért eshetett erre a választás.” Annyira izgatta a téma, hogy hitelből, önerőből is leforgatta volna filmjét. A dokumentumfilmek pályáztatása Magyarországon bizonyos tekintetben más, mint a játékfilmeké. „Nehéz a történetedről bármit mondani, ha nem tudtál előforgatni a filmed szereplőjével. Ezért a legtöbben önköltséggel előforgatják a filmük 10-20-30-60 százalékát és elkezdik pályáztatni, hogy be tudják később fejezni. A dokumentumfilmbe előzetesen kell bizalmat fektetni.” Máté tagja a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének, ami foglalkozik a szakma speciális igényeivel, szakszervezeti, kommunikációs feladatokat lát el. „A Madoke népszerűsíteni próbálja az dokumentumfilm művészi adaptálását, itthon ez nem annyira van a köztudatban, kevesebben mennek el a moziba ilyet nézni, a dokumentumfilmezést összekötik a természetfilmes, pusztán beszélőfejes műfajjal.” Máté úgy érzi az SZFE átalakításával Magyarországon lezárult egy korszaka a szerzői dokumentumfilmes képzésnek.
