vakcina;koronavírus;Kásler Miklós;

2021-11-22 15:55:00

Kásler Miklós szerint letörhető a negyedik hullám, ha elegen veszik fel a harmadik oltást

A humánminiszter hangsúlyozta: a harmadik oltással ismét 90 százalékra emelhető az immunitás.

Minden a koronavírus elleni oltás mellett szól, az oltás hatékonyságával semmi nem vetekszik - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn az állami rádió reggeli műsorában.     

Kásler Miklós szerint ha sokan veszik fel az oltást, le lehet törni a járvány negyedik hullámát.

Hozzátette: minden tudományos eredmény arra mutat, hogy mindenkinek kérnie kell az oltást, illetve a már kétszer beoltottaknak kérniük kell a harmadik dózist is.

A miniszter kitért arra: vizsgálatok szerint a megfertőződés, a kórházba kerülés az oltatlanok esetében 4-6-szoros eséllyel következik be. Elmondta, az első két oltás után az idő előrehaladtával jelentősen csökken a védettség mind az ellenanyag-szintet, mind a sejtes immunitást tekintve, ezt lehet a harmadik oltással ismét 90 százalékra emelni. Megjegyezte, a koronavírus okozta halálozás rizikója a krónikus betegséggel küzdők - cukorbetegség, szívelégtelenség - esetében három-négyszeres.

Kásler kijelentette, a magyar egészségügy ugyan heroikus küzdelmet vív, de a legmagasabb szinten helytáll a járványban. Az egészségügyben dolgozók fáradtak, a lelki teher nagy rajtuk, de reményét fejezte ki, hogy az emberek növekvő átoltottságával, kevesebb kórházi esettel az ágazat terhei csökkennek.

A tervezett műtétekről szólva kifejtette, 2013-ban 70 ezer ember szerepelt az egészségügyi várólistákon, ezt 2019-re a kormányzat 41 milliárdos támogatásával sikerült 23-24 ezer emberre csökkenteni. A járványidőszak alatt nőtt a várólistákon a betegszám, nagyjából a 2013-as adatok felére.