piac;tömegverekedés;

2021-11-23 15:35:01

Tömegverekedés tört ki a kecskeméti piacon

A helyek miatt támadt vita két csoport között, akik aztán konfliktusrendezés címén falécekkel és egy fémből készült mankóval ütötték egymást

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek három férfit, akik vasárnap egy megyeszékhelyi piacon az árusítóhelyek miatt többekkel vitába keveredtek (értsd fa lécekkel és egy fémből készült mankóval megverték vitapartnereiket, majd tömegverekedés tört ki) - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Mint az a rendőrségi közleményből kiderült, az incidens előzményei egészen szombatra nyúlnak vissza, amikor is a későbbi gyanúsítottak szerették volna megszerezni azokat a helyeket a piacon, ahol az általuk bántalmazott társaság már évek óta árusított. Az összetűzésnek ekkor a rendőrség vetett véget, de a békesség csak ideig-óráig tartott. Másnap ugyanis újra egymásba botlott a két társaság, s előbb ugyan békés úton próbálták megbeszélni konfliktusukat, de később összevitatkoztak, majd verekedni kezdtek egymással, amibe többen is beszálltak. Az agresszív konfliktusrendezésnek végül újra a rendőrök vetettek véget.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint az eset során heten megsérültek, míg a tettlegesség elől két nő és férfi kísérőjük egy furgon vezetőfülkéjébe menekült a garázdák elől, akik mérgükben a jármű szélvédőjét betörték.

A nyomozók az eset után öt férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésének gyanúja miatt hallgattak ki, akik közül egy 40 és egy 49 éves román, valamint egy 38 éves kerekegyházi férfit bűnügyi őrizetbe is vettek.