Itt van a november, este be kell kuckózni az olvasólámpa alá egy meleg plédbe és olvasni kell. Ennél jobb ellenszert a mérgező politika ellen nem tudok. De a meleg kuckóba laptopot, okostelefont, tabletet magunkkal vinni tilos, ugyanis híreket olvasni tilos. Marad a könyv. Ezen belül is a vers. Az vezet innen a legmesszebbre el. Örömmel javasolnék külföldi költőket, mert akkor még messzebb találjuk magunkat a rendszertől, amelyben élünk, de akármekkora költő valaki, a magyar nyelv kárára nem akarok senkit előnybe hozni.
Úgyhogy magyar költőket legyenek kedvesek olvasni ellenszerként a napi méreg ellen. Élő kortárs magyar költőket. Sorolom a kedvenceimet: Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Ferencz Győző, Tóth Krisztina, Takács Zsuzsa, Gergely Ágnes, Aczél Géza, Balla Zsófia, Báthori Csaba, Kiss Judit Ágnes, Marno János, Tolnai Ottó, Várady Szabolcs, Babiczky Tibor, Lovasi András (nekem ő nagy költő), Müller Péter Sziámi (ő is).
De nem muszáj a fenti névsorból válogatni, felőlem olvashatnak bárkit, csak kortárs magyar költő legyen, és este legyen, november, csönd és olvasólámpa, nyugalom. Semmi politika. Csak vers. S feltétlenül kötet, mert ha lapban olvasnak verset, akkor talán lesz abban a lapban olyan cikk is, ami vérnyomásemelő.
Mondok egy példát: a minap a Gyöngyhalászok című verses kötettel kuckóztam be, ennek a szerzői Baranyi Ferenc és Jóna Dávid. Ők ketten azt találták ki, hogy „lírai párbeszédet” folytatnak egymással, azaz a rangidős Baranyi egy-egy versére a nála sokkal fiatalabb Jóna Dávid versben válaszol. Összesen 44 Baranyi-versre 44 darab Jóna-válasz érkezett.
Ezeket olvasgattam, és arra koncentráltam, hogy a lényeg: a méregtelenítés. Úgy olvasni verseket, hogy nem muszájból. Nekem a Gyöngyhalászok című kötetről nem kell recenziót írnom, a nevezett költőkkel nem kell interjút készítenem, azaz munkailag nekem semmi dolgom velük, annyi a dolgom, hogy csöndes magányban csak élvezem, ahogy egymással beszélgetnek. Úgy éreztem magamat olvasás közben, mintha akaratlanul is kihallgatnám két ember beszélgetését – de elég, nem recenziót írok.
Végre egy könyv, amit a puszta élvezetért olvasok! Mert ráérek, és mert a könyv érdekes. Jóna Baranyit írja tovább, s néha kiszaladnak ilyen szép sorok a keze alól: „éppen mikor elbűvöltél, / akkor bizony ölni jöttél”. Meg ilyen versszakok: „Pelyhe télnek vízre hullva, / tükrén fekszik ellágyulva, / eggyé válik, kigyógyulva, / vízzé váló férfi hulla”. Nem rosszak ezek a sorok, de Baranyi versei jobban tetszettek, ezt mintha nekem írta volna: „ne bénítson tovább, hogy egyedül vagy, / s hallod a tenger súlyos szívverését”. Milyen andalító is ez, gondoltam. Aztán a 114. oldalra értem, s képen törölt ez a Baranyi-vers rögtön: „A baltás gyilkos mennybe megy – / pokolra nem jutnak ma latrok, / a sas repesve fog legyet, / farkasfalkák lakják az aklot, / szobor szarja le a galambot”.
Na puff, ennyit a méregtelenítésről. De hát megérdemeltem. Kellett nekem kortárs magyar költőt olvasni!