Orbán;Európai Unió;járvány;infláció;Kentaurbeszéd;

2021-11-27 12:00:00

Lengyel László: Novemberi helyzetkép

Az Európai Unió felcsútizálása vagy Felcsút európaizálása – ez itt a kérdés; „a világ esze épp Azerbajdzsánnal vagy Kínával akar közös államot, vagy épp az Európai Uniót akarja felcsútizálni” – említi szarkasztikusan Parti Nagy Lajos múlt heti interjújában.

Megbukott kísérlet

Nem nagy merészség tőlem, ha kijelentem, hogy az évtizedes nagy felcsútizálási kísérlet megbukott. Orbán Viktornak nem sikerült a maga képére formálnia Európát. A novemberi helyzet éppen azt példázza, hogyan érnek néhány hét, nap alatt véget a Boriszov-, Babiš-korszakok. Kellettek erős külső lökések az összeomlásokhoz, de látjuk a választói akaratot: a voksolók mindenütt középre tartó, kormányképes, Nyugat-barát országot akarnak maguknak. Részesei és nem szétszaggatói szeretnének lenni a közös európai szövedéknek, konszenzust, biztonságot és nyugalmat kívánnak, nem konfliktust, kiszámíthatatlanságot és nyugtalanságot.

Az Orbán-kampány nem mérsékelt, hanem szélsőséges irányba menetel. Nem a közép, hanem a szélek szavazóit szeretné begyűjteni. Nem véletlen, hogy a Fidesz kongresszusa a harciasság, a negatív kampány kongresszusa volt, ahol nem volt helye a mérsékelteknek. Ha a világot, Európát, sőt, már Budapestet sem sikerült felcsútizálni, a vidék azért a miénk. Mi maradunk, mi lopunk, folytatódik a rendszer – ez az üzenet.

A Nagy Járvánnyal szemben

A Nagy Járvánnyal szemben Orbán tehetetlen. Rádióbeszédében erősen beleállt az oltásharcba: beoltatod magad vagy meghalsz! A magyarországi 60, és a székelyföldi 30 százalékos oltottsági arány az orbáni oltási kampány bukása. Képtelen mozgósítani híveit, nem hallgatnak rá, fütyülnek a szavaira. Nincs hozzá mersze, hogy kötelezzen, a halállal való üres fenyegetése nem hat a vírus- és vakcinatagadókra. Mivel személyesen és egész rendszerében embertelen és érzéketlen, egyáltalán nem törődött és törődik se a halottakkal, se a betegekkel, nem mutatott és mutat példát a védekezésre, az együttérzésre, a szolidaritásra, ezért az egész járványkezelése hiteltelen. Magatartásából egyértelműen sugárzik: nem anyánkért és apánkért, vagy értünk aggódik, hanem magáért. A választási kampányáért, amelyben rosszul mutatnak a halottak.

A Nagy Járványban a legfontosabb a hitelesség. Kinek hiszel? Ilyenkor elengedhetetlen három, szaktudása, szavahihetősége és tettrekészsége alapján hiteles szereplő. Szóvivő, aki nemcsak szakértő módon informál hiteles számokkal és tendenciákkal, közvetíti a hatósági döntéseket, hanem ajánlásokat tesz, tanácsokat ad, mit tegyél és mit ne. Ilyen az egészségügyért felelős miniszter, aki egyszerre elkötelezett a társadalomnak, a betegeknek, és az egészségügyi személyzetnek, képes irányítani, szervezni. S végül a politikáért, a stratégiai döntésekért végső soron felelős miniszterelnök, akiről tudjuk, hogy hiteles szakértők készítik fel az egészségügyi, igazgatási, biztonsági kérdésekben, aki döntései előtt egyeztet a fontos szakmai és politikai partnerekkel, s akinek ezért döntései átláthatóak és hitelesek. Az Orbán-rendszer egyetlen szereplője sem hiteles. Nem is hisznek senkinek.

A magyar társadalom megértette, hogy csak magára számíthat, vagy még magára sem. A hatalom a maga érthetetlen és követhetetlen parancsaival nem segített rajta, ráhagyta: tegyen, amit akar és tud. Cserébe ő sem törődik a hatalommal. Fásultan engedelmeskedik, ha ellenőrzik, de kibújik, amint lehet. Előbb hallgat a szomszédra, a háló valós vagy rémhíreire, mint a hatalom urára. Egy önkényúr számára, a néma és arctalan, közömbösséggel kevert ellenállás a legveszélyesebb. Az utcán tüntetőkkel le lehet számolni, de a tekintélyuralomra süket, oda se figyelő, mással foglalkozó tömeggel nincs mit kezdeni. Magyarország a passzív rezisztencia országa. Orbán az ősszel végleg elvesztette Budapestet az előválasztással, és nem áll győzelemre vidéken az oltási kampánnyal. Nincs hozzászokva, hogy parancsára senki és semmi nem mozdul – világa nem engedelmeskedik. Vajon az ő világa-e még?

Most kellene ott állnia a halottak előtt fejet hajtva Márki-Zay Péternek a több mint harmincezer áldozat margitszigeti emlékköveinél, az egyre növekvő „holt kisvárosnál” s oda kérni „búcsújárásra” szülőket és gyerekeket. Most kellene az egységes ellenzéknek egy hiteles járványügyi szóvivő. Most kellene követelni az államtól, hogy kezdje el az óvodás és kisiskolás gyerekek ingyenes tesztelését. Most kellene támogatni szóban és tettben az egészségügyi személyzetet, orvosokat, ápolónőket és a pedagógusokat, akik e nehéz helyzetben helyt állnak. Most kellene elborítania a sajtót a Covid-betegek és a halottak hozzátartozóinak történeteivel. Most kellene érző szívű, egymás felé forduló emberek társadalmának lenni!

Az inflációs gazdasággal szemben

A magyar gazdaság öt éve inflációs gazdaság. A pro-ciklikus, hiteltelen gazdaságpolitika „valamennyi alrendszere összehangoltan egyirányban, az infláció emelkedése felé mutat” – mondja ki a Surányi-tétel. A tartósan ultralaza fiskális politika, a túlfűtő jövedelempolitika, a forintot tudatosan leértékelő, túlfűtő monetáris politika inflációs gazdaságot eredményez. A magyar inflációs gazdaság tartós és összefüggő rendszer. A választási költségvetés és az MNB kétarcú – egyik oldalon elkésetten kamatemelő, a másikon a rendszerbe pénzt döntő –, hiteltelen politikája, párosulva a külső inflációs nyomással csak tovább növelik az inflációs hullámot.

Az infláció nemcsak gazdasági, hanem társadalmi jelenség is. Ha a gazdaságért felelősek – a pénzügyminiszter, a Nemzeti Bank elnöke, a kormányfő – nemcsak hiteltelenek, hanem egyenesen felelőtlenek, ha a nemzetgazdasági érdek helyett saját magánérdeküket követik, akkor a határára kerülünk az ellenőrizetlen, sőt, ellenőrizhetetlen inflációnak. A 2022-es választás fő tétje az inflációtól való társadalmi félelem: miből fogok megélni?

Hiába kapsz több bért, nyugdíjat, mire a boltba, a piacra érsz magasabb az ár. Nyugdíjas vagy? Ígérjen bármit Orbán Viktor, nem ő, hanem te jársz a boltba kenyérért. Te mész a gyógyszertárba, nem ő, és te mondod a gyógyszertárosnak: ezt most nem tudom elvinni, kedves. Te nézed meg a tárcádat és nem ő a hónap harmadik hetében, hogy ki tudod-e húzni az utolsó napokat. Nagy a családod? Te, és nem Orbán Viktor töröd a fejed azon, hogy mit adsz a gyerekeknek enni naponta, s mit a hó végén. Fűtesz vagy enni adsz? Ha te közmunkás vagy, az unokád nem ott jár iskolába, ahol az övé, hanem a szomszéd faluba, ahová öt kilométert megy hajnalban a jeges szélben, olcsó kínai dzsekiben és sportcipőben.

Középosztálybeli vagy? Adott bármit e rendszer, te nézed meg, nem ő, mibe került az általad kinézett lakás egy négyzetmétere egy éve, mibe ma, s az építőanyagárak drasztikus emelkedése után holnap. Te mondasz le és nem ő az új vagy használt autóról, amelynek csillagászati az ára. Te, és nem ő gondolod meg, hogy hányszor mész ezután vendéglőbe, fodrászhoz, kozmetikushoz, nyaralni, telelni. Te, és nem ő nézed, hogy mi lett a megtakarításodból. Te kérded magadtól a benzinkút tulajdonosaként, és nem ő, hogy miért te fizeted meg az ő politikájának az árát, miért neked és nem neki akarják elvenni a tulajdonát.

Minél több pénzt önt megválasztásáért Orbán a gazdaságba, annál magasabb lesz a megélhetés költsége. Fiatal vagy és most élik fel a jövődet. Megfosztanak az élhető környezetedtől. A minőségi oktatástól. Diktálni akarják hogyan élj, viselkedj, gondolkodj, beszélj. Mindenről, egész életedről, mások, feletted és helyetted döntenek. Saját országodban csinálnak belőled idegent.

Most kell hiteles inflációellenes program. Most kellenek hiteles és felelős, kormányképes ellenzékiek. Most kell értelmesen felrajzolni egy új, másféle rendszer körvonalait. Most van szükség gyakorlatias és együttérző magatartásra. Most…

Nézz föl a Vörösmarty téren a szoborra és mond ki: „Neve: szolgálj és ne láss bért. / Neve: adj pénzt és ne tudd mért. / Neve: halj meg más javáért. / Neve szégyen, neve átok: / Ezzé lett magyar hazátok.”