BKV;Karácsony Gergely;

2021-11-28 16:32:54

Karácsony Gergely válasza Palkovics meghívására: ott leszek, hogy a budapestiek ne lássák kárát a kormány kicsinyességének

A főpolgármester Facebookon üzent.

Karácsony Gergely felidézte, hogy Palkovics miniszter hétfőn reggel 8 órára tárgyalásra hívta őt a fővárosi közösségi közlekedés törvényben foglalt állami normatívájának folyósítása ügyében.

"Lépjünk túl azon, hogy vasárnap délután másnap reggelre tárgyalni hívni valakit finoman szólva nem elegáns, főleg, ha telekürtölöd vele a sajtót. Lépjünk túl azon is, hogy miniszter úr saját szavait cáfolja azzal, hogy most hirtelenjében elküldte a támogatási szerződést, hiszen korábban azt mondta, csak az aláírásom hiányzik a folyósításhoz" - írja Facebook bejegyzésében Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint az igazi kérdés az, miért kell az egységes ellenzéknek tiltakozni, követelőzni, akciózni, erőt mutatni ahhoz, hogy a fővárosi közlekedés hozzájusson a törvényben garantált támogatáshoz? A politikus úgy véli, ez egyébként is egy igen szerény összeg, a teljes költségvetés mindössze 7 százaléka, nagyjából annyi, amit a jegyet és bérletet vásárló utasok áfaként már befizettek az államnak.

"Én mindenesetre ott leszek holnap reggel, hogy a budapestiek ne lássák kárát a kormány kicsinyességének" - zárja posztját Karácsony.