Krusovszky Dénes;gyerekkor;maszk;Covid-generáció;nagycsalád;

2021-12-04 13:30:00

Belülről érkező versek - Krusovszky Dénessel az Azóta őzikéről

Filozofikus és a mindennapi életet megjelenítő költemények váltakoznak Krusovszky Dénes új, gyerekeknek szóló, Azóta őzike című verseskötetében, amely a háromgyerekes család karantén-mindennapjaiból született. A József Attila-díjas szerzővel a rajzolt gyerekek és a valódiak döbbenetes hasonlóságáról, a kicsik létezésélményéről és a maszkos plüssökről beszélgettünk.

Hogy ért haza a kötet? 

Egy futár hozta, a gyerekek még nem voltak otthon, kerestem egy megfelelő pillanatot, hogy átadjam nekik. Nagy volt a meglepetés, mert nem tudtak róla, nem várták. Egyben, a rajzokkal együtt akartam megmutatni a verseket a gyerekeknek és fontos volt, hogy kézbe vehessék a könyvet. Nagyon elégedettek voltak vele, különösen az tetszett nekik, hogy felismerték magukat a rajzokon. Lobogtatták mindenfelé a könyvet, a nagyobbik az iskolába is bevitte, hogy megmutassa: van egy könyv, amelyben ő a szereplő.

Mennyire ismeri a családot Baranyai (b) András, a könyv illusztrátora, hogy ilyen hűen sikerült életre keltenie a szereplőket? 

Amikor láttam, hogy az általa illusztrál Belefér egy pici szívbe című gyerekkönyvben milyen jól felismerhető a szerző, Grecsó Krisztián, de még a felesége is, elgondolkoztam, vajon milyenek leszünk mi – mert hogy sosem találkoztunk Andrással. Nem mutogatom a Facebookon a gyerekeimet és nem is kért róluk képet. De engem is csak fotókon láthatott. Ezek után nagyon meglepődtem, hogy mennyire hasonlít ránk a megjelenített család, különösen a gyerekek. A szerkesztőmtől, Turi Tímeától tudtam meg, hogy András a versek alapján rajzolta meg őket. Nekem erős visszaigazolás volt, hogy ezek szerint átjön a szövegeken, hogy milyen figurákról van szó.

A versekben is felismerték magukat, az őket foglalkoztató témákat a gyerekei? 

Nagyjából igen, voltak ugyan viták köztük, hogy mit ki mondott annak idején. Aztán felvilágosítottam őket, hogy ez nem egy napló, fel vannak osztva a szerepek – legnagyobb, középső, kicsi –, ez alapján jelennek meg az egyes témák. A középső egyből nagyon a magáénak érezte a középső gyerekes szövegeket, és volt, amivel mindkét nagyobb nagyon tudott azonosulni. A legkisebbtől még inkább félteni kell a könyvet. Érdekes mód a nagyobbik lányomat az izgatta a leginkább, hogy hogyan készült a könyv, a létrejöttének a technikai vonatkozásai, hogy én írtam-e be a könyvbe a verseket és azt rajzolta körbe András, vagy fordítva, hogy lett belőle sok példány.

Volt már egy gyerekkötete, a 2013-ban megjelent Mindenhol ott vagyok – ami akkor még saját gyerekek híján leginkább a saját emlékekből táplálkozott. Mennyiben volt más ettől? 

Más volt, hiszen én is más voltam gyerekként, mint amilyenek az én gyerekeim, az egész élethelyzetünk más volt. Ahogy Oravecz Imre számomra meghatározó gyerekkötetének címe is mondja: Máshogy mindenki más.

Nekem egy jó pár évvel idősebb bátyám volt, ezért mindig lemaradásban éreztem magamat, nagyon erős vágy volt bennem, hogy utolérjem. A kis különbséggel megszületett három testvér között egészen más a dinamika.

Amiben még nagyon eltér a 2013-as kötet, hogy nem egy folyamatosan jelenlévő tapasztalatból születtek a versek, inkább belegondolásból, elképzelt szituációkból. Kicsit leegyszerűsítve: megpróbáltam elképzelni a saját gyerekkori énemet 2013-ban és Budapesten, vajon hogyan működnék gyerekként itt és ekkor. Abban a könyvben sok társadalmi kérdés felmerül, például a hajléktalanság, a mostani kötetben viszont kevésbé meghatározó a külvilág, inkább a család belső eseményeire és a gyerekek gondolataira fókuszál – nemcsak azért, mert a közvetlen megfigyelésük alapján készült, hanem mert a készülés időszakában ránkszűkült a világ.

Nem számoltam meg, de úgy tűnik, a „vagyok” a leggyakrabban előforduló szó mindkét gyerekkötetében – ez nem változott, tehát az emlék és a tapasztalat egybevág azzal kapcsolatban, hogy milyen fontos önmaga meghatározása, a létezése felfogása egy kisgyerek számára. 

Igen, kisgyerekkorban az egyik legfontosabb kérdés a saját jelenlétük tudatosítása: újra és újra elmeséltetik a születésük történetét, nagyon foglalkoztatja őket a halál kérdése, emellett pedig a fizikai jelenlétük, a testük. Napról napra mint alapeseményt élik meg a saját létezésüket. És miközben az ember a gyerekeivel erről beszél, ő maga is újra foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, ami szülőként és gyerekversíróként egyaránt izgalmas élmény.

A halál megkerülhetetlen kérdés lett abban az időszakban, amikor a könyv született – erről szól az Inkább zenét című vers, amelyben a rádióban bemondott halottak száma kapcsán indul beszélgetés a halálról az apa és a nagyobbik – 6-7 éves – lánya között. Minden kisgyerekes szülőnek feladta a leckét a helyzet elmagyarázása. 

Nem zártuk el a gyerekeinket a külvilágtól, inkább megpróbáltuk számukra befogadhatóvá tenni az információkat. Óhatatlanul hallották a híreket, a halottak, kórházban lévők számát, szinte minden egyes alkalommal megkérdezték, hogy ez mit jelent ránk nézve, máskor is ilyen sokan halnak-e meg. Mi mindig megpróbáltuk elmagyarázni, hogy minden nap meghalnak emberek, ez így működik, de most van egy ilyen helyzet, amikor többen halnak meg. Igyekeztünk úgy beszélni róla, hogy ne álmodjanak rosszat, de eltitkolni sem akartuk előlük a lényeget. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek hálásak ezért. Nagyon rugalmasak, és a maguk módján fel is tudják dolgozni. A legnagyobbat jobban, a középsőt kevésbé nyomasztotta, addig mondogatott egy-egy panelmondatot, míg az elveszítette az ijesztő jellegét. Otthon bemaszkozták a plüssöket és hamar elkezdték kihasználni az időt – ez mindnyájunkra jellemző volt.

Ön hogy tette? 

Írtam egy gyerekkötetet… 2018-ben megjelent a regényem, 2020 elején a felnőtteknek szóló újabb verseskötetem, elérkezettnek láttam az időt egy nagyobb prózai munkához, gondoltam, minden gyerek elmegy a maga intézményébe, lesz egy időbeosztásunk, írni fogok. Aztán nem így lett, én pedig elengedtem a terveket.

Olyan ez, mint egy természeti katasztrófa, magával a katasztrófával nem tudok mit kezdeni, nincs rá hatásom, a helyzettel viszont, amibe általa kerültem, lehet mit kezdeni. Átadni magam az élményeknek, amit ebben az időszakban közösen gyűjtünk. Ezekből kialakítani valamit: az összezártságban születő mondókák, hülyéskedések egy részét leírtam, figyeltem a gyerekeket, hogy mit csinálnak, mit mondanak, ott motoszkáltak a fejemben a mondataik, aztán szépen lassan versekké formálódtak.

+1 kérdés 

Mit jelent a – gyerek és felnőtt versében egyaránt megjelenő – szakáll az ön számára? 

Valamiféle, állandóan fentlévő maszkot jelent. Könnyen kezelhető, nem veszem észre, de mégis eltakar valamit a fejemből és így közvetve magabiztosságot ad. Nem a fedetlen arcommal kell kiállnom a világ elé. A gyerekek jót mulattak azokon a képeken, amiken még nem volt szakállam, és amikor megszavaztattam otthon, hogy leborotváljam-e, egyértelműen leszavazták. Tehát marad a maszk.