miniszterelnök;Orbán Viktor;koronavírus;omikron variáns;

2021-12-03 08:47:43

Orbán Viktor: minden magyar településen lesznek oltási akciónapok

A kormányfő szerint a koronavírus omikron variánsának megjelenése nagyobb ijedséget okozott, mint amennyire az veszélyes.

Magyarország minden településen oltási napokat szervezünk ezután  – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Azt állította, hogy a magyar egészségügy jól bírja a terhelést, mert kiváló szakemberek dolgoznak a kórházainkban. Hozzátette:

A pedagógusok kötelező oltásával kapcsolatban a kormányfő kifejtette, hogy meg kell érteniük: nekünk a gyerekeink a legfontosabbak. Ezért őket is arra kérik, hogy vegyék fel a harmadik vagy akár csak az első, illetve a második oltásukat. A koronavírus újabb variánsa, az omikron megjelenésével kapcsolatban a miniszterelnök nyugtatni próbálta a hallgatóságát, mondván, hogy orvosszakmai kérdésekben nem mer állást foglalni, de az első egy-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amennyire az új variáns veszélyes.

Orbán Viktor kitért a várhatóan az országgyűlési választásokkal egy időben tartandó úgynevezett „gyermekvédelmi” népszavazásra is, amely szerinte azért van szükség, mert „Magyarországon zajlik egy elkeseredett küzdelem a gyermekeink lelkéért, ezért kell a népszavazás, ami egyszer már bevált”, utalt az öt évvel ezelőtti bevándorlási referendumra. Mint leszögezte:

A miniszterelnök arról értekezett, hogy neki fontos, és szerinte a választóknak is, hogy gyermekei magyarok legyenek, vigyék tovább a kultúránkat, és magyarok éljenek Magyarországon. Úgy vélekedett, hogy Nyugat-Európában van egy hullám, amely nem tartja tiszteletben a szülők jogát, például a szexuális nevelésben.

A jogállamisági eljárással, az uniós források esetleges visszatartásával kapcsolatban arról is beszélt, hogy mivel tagjai vagyunk az Európai Uniónak, befizetők vagyunk, beengedtük az európai gazdaságot, pénzügyi eszközökkel nem zsarolhatnak bennünket.

Orbán Viktor végezetül a műsorvezető ösztökélésére azt is mondta, hogy Brüsszelből a 2022-es magyar választásokba is be akarnak avatkozni, ahogyan ezt teszik szerinte a gyermekvédelem, illetve az energiaárak terén. Dicsérte a hazai „rezsicsökkentést”, mondván, nálunk a  nagy nemzetközi cégek nem háríthatják át a veszteségeiket a fogyasztókra.

A miniszterelnök elégedett a kormányzati intézkedésekkel, például azzal, hogy a kisvállalkozók és az önkormányzatok is kedvezőbb díjszabást választhatnak, s úgy vélekedett, Bécsben, Berlinben, Stockholmban az embereknek a magyar energiaárak többszörösét kell megfizetniük. Szerinte itthon azt a „baloldal” akarja.