Orbán Viktor;nyugdíj;koronavírus;Parlament;

2021-12-06 14:33:08

Orbán három helyett öt százalékkal emeli a nyugdíjakat január elsejétől

A kormányfő tovább srófolja a tétet a választáshoz közeledve.

- jelentette be Orbán Viktor a Parlament hétfői plenáris ülésén. Jelezte azt is, hogy hamarosan kiadja az erről szóló rendeletet. A miniszterelnök azt hangoztatta, nem lehet neki felróni, hogy miért nem korábban emelték a nyugdíjakat, mivel egy romhalmazt vettek át az előző kormánytól. Ő már az első nap szívesen emelt volna és nem csak 13., de 14. havi nyugdíjat is adott volna. Megjegyezte, a tűzoltással voltak elfoglalva.

„Felcsút kicsicsázása” kontra járványkezelés

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a koronavírus miatti magas halálozásokat rótta fel. „Sírnivaló” a járványkezelés, majd hosszasan sorolta a hibákat. Kitért arra is, hogy uniós kötelezettségszegési eljárás folyik a kormány ellen, mivel sokan halnak meg a magas légszennyezettség miatt, de sok idős ember is halálra fagyott. „Felcsút kicsicsázására” bezzeg van idő, csak a lopással törődik a kormány - vélekedett.

Orbán Viktor szerint a képviselő „gusztustalan” támadást intézett az egészségügyi dolgozók ellen, amit visszautasított. Nincs szétverve az egészségügy, a szektor átalakítását célzó törvénnyel kapcsolatban pedig emlékeztetett, hogy azt az ellenzék is megszavazta.

„Ebből a válaszból is látszik, hogy a Fidesz kormány egy csődtömeg” - replikázott a Tordai Bence, aki azt hangoztatta, rengeteg dolgozó hiányzik az egészségügyből.

A miniszterelnök válaszul azt közölte, 72 százalékkal nőtt a szakdolgozók bére. A lopással kapcsolatos felvetésre a Városháza-üggyel reagált. „Egy volt miniszterelnököt sikerült ingatlanügynöknek szerződtetni, úgyhogy remélem, sose fognak kormányra kerülni, mert akkor még a Parlamentet is eladnák” - fogalmazott.

MSZP: miért semmisítették meg a PCR-teszteket?

Hazánkban halnak meg a legtöbben a koronavírusban - jelentette ki felszólalásában az MSZP frakcióvezető-helyettese. Harangozó Tamás szerint pártállástól függetlenül sokkoló volt a hír, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság PCR-teszteket semmisített meg. „Ön normális dolognak tartja, hogy egymillió számra semmisítenek meg PCR-teszteket ahelyett, hogy ingyenesen odaadnák legalább azoknak az oktatási intézményeknek vagy legalább azoknak az embereknek, akiknek valamilyen jogszabály írja elő hogy ezt végeztessék el”- tette fel kérdését.

- jelentette ki válaszában a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta, csak az oltás segít, ezért mindenkit erre buzdított. Megjegyezte, jó lenne olyan készletgazdálkodást kialakítani, amikor nem kell megsemmisíteni, de ez lehetetlen. A védekezésnek nem ez a lényege, hanem az, hogy mindenből legyen elegendő, ez szerinte most így van, „jut mindenkinek”.

„Abban a szégyenben kell élnie Miniszterelnök úrnak, hogy az Ön országában halnak meg most is a legtöbben ebben a járványban” - felelte az ellenzéki politikus. Harangozó Tamás emlékeztetett, hogy a szomszédos Ausztriában - ahol csaknem annyian élnek, mint Magyarországon - közel 12 ezer ember veszítette életét, addig nálunk 35 ezren.

Orbán Viktor úgy felelt, ha azonos módszerrel nézzük a statisztikákat akkor Magyarországnak „semmi, de semmi szégyenkeznivalója nincs”. Úgy véli, hogy aki arról beszél, idehaza többen halnak meg, mint máshol, az azt is állítja, hogy rosszabbul dolgoznak az orvosaink és ápolóink, valamint rosszabbul működnek a kórházaink. Ez nem így van - nyomatékosította, majd megvédte őket az ellenzéki politikus „gyanúsítgatásaival” szemben.

Közoktatás és a „NER-paraziták”

A Jobbik a pedagógusbérek rendezésével kapcsolatban érdeklődött. Ander Balázs jelezte, nem azokra az elitiskolákra gondolt, ahol a „NER-paraziták” csemetéi járnak, hanem a közoktatásra. „Harmadik kétharmados ciklusuk végén mi a helyzet a sokat ígért pedagógus béremeléssel?” - tette fel a kérdést. 

Orbán Viktor válaszában kifejtette, a pedagógusbérek valóban alacsonyak és elmaradtak a rivális ágazatok mértékétől. Jelezte, a következő évben 10 százalékos tanári béremelést hajtanak végre. A pedagógusoknak igazuk van, joggal követelnek bérrendezést - vélekedett. 

Ander Balázs szerint súlyos tízezreket vesznek ki az emberek zsebéből, ezekből a bérekből nem lehet értelmiségihez méltó életet élni. Az amit most terveznek a közoktatásban, az nagyon messze van a „klebelsbergi modelltől” - vélekedett. 

A kormányfő minderre azt mondta, a teendőkben egyetért az ellenzéki politikussal. Ezt követően azt hangoztatta, hogy a baloldali kormányok elvettek a pedagógusoktól, majd néhány, Gyurcsány Ferencet bíráló idézetet olvasott fel, melyeket évekkel korábban Ander Balázs mondott.