árnyak varratait szedem éppen, vérzik a bőrük
mégsem sírnak fel, lázadozással sem
próbálkoznak, tudják, nincsen esélyük, a vágy is
megköti őket, dúlt arcukon úgy élnek
olvadt tegnapok, álmos holnapok és a ma tükre
is pihen ott, a kezük végtelen álmot sző,
szóval a dolguk ezer, s még titkaik is csodaszépek,
hogy bánnák hát azt, mit teszek én ma velük,
hogy bánnák amikor kis semmi vagyok szemeikben,
én mégis mindent érzek most idebent
folytatom is munkám lassan, hiszen itt ez a sorsom
árnyak varratait szedni csak egyre tovább.
