Gréczy Zsolt;zaklatás;hazugság;

2021-12-11 12:40:38

Gréczy Zsolt hivatalos határozatot kapott arról, hogy nem készített és nem küldött magáról zaklató fotókat

A Nemzeti Nyomozó Iroda határozatban állapította meg, hogy a volt képviselő által állítólag zaklatott nő nem is létezik.

"A most felfüggesztett nyomozás megállapította, hogy nem készítettem és nem is küldtem zaklató fényképeket. Az állítólagos nő, akinek állítólag fotókat küldtem magamról, ugyancsak kitaláció, nem is létezik" - közölte Gréczy Zsolt a Nemzeti Nyomozó Iroda határozata alapján.

Az egykori országgyűlési képviselő facebookos bejegyzése szerint "a Vadhajtások nevű gyalázat arca és neve, Bede Zsolt azzal védekezett kihallgatásán, hogy pár nappal korábban azt írták rólam más fideszes >>újságok<<, hogy zaklatásokat követtem el, ezért ezt is valóságnak gondolta. Elismerte, hogy az >>információt<< nem ellenőrizte, sőt, nem is tudja, ki tette fel rólam az oldalukra a hazugságot". A képviselő szerint a nyomozás során kiderült, hogy az érintett portál egy amerikai szerver, nincs is impresszuma, hivatalos, számon kérhető kiadója, szerkesztője, elvileg bárki bármit felpakolhat rá. "Valójában nyilván nem…" - fűzte hozzá Gréczy.

A bejegyzésből kiderült, a volt politikusnak annyit sikerült elérnie, hogy az őt súlyosan rágalmazó cikket a rendőrség töröltette a Vadhajtások oldaláról, az immár elérhetetlen, így az elkövetett bűncselekmény legalább nem folytatólagos. "A történet ezzel – egyelőre – lezárult."

Gréczy Zsolt a bejegyzését a meghurcolása tanulságaival zárta. Szerinte az egyik, hogy hiába nyerte meg a helyreigazítási pereket, a Fidesz-sajtó nem volt hajlandó közölni a jogerős helyreigazításokat. Így olvasóik nem értesültek arról, hogy hazudtak róla, "a saját buborékjukban így ma is zaklató vagyok. Egy másik tanulság, hogy senki nincs biztonságban. Van bármire Pegazus, van hozzá házelnöki eligazítás, számon nem kérhető amerikai szerver. Végül a harmadik tanulság, hogy két év után kiderült, ártatlanul hurcolták meg, így nincs akadálya, hogy folytassa politikusi pályafutását.