karácsony;vásárlás;Publicus Intézet;

2021-12-13 07:15:00

"Olcsó és szomorú ünnep"

Az idei ünnep slágertermékeinek a hordozható bluetooth-os hangfalak és a különféle fülhallgatók tűnnek.

– Szolid ünnepekre készülünk jelképes ajándékokkal – mondta az egyik kaposvári hipermarketben Rózsa Lászlóné, akinek már felnőttek a gyerekei, így a karácsonyfa alá csak egy-egy üveg bor, csokoládé vagy kisebb lakásdísz kerül majd. – Persze, ha az ételt-italt is hozzávesszük, nem ússzuk meg harmincezer forint alatt: halászlét tervezek szentestére, másnapra pedig kacsasültet, s persze lesz bejgli, bár nem annyi, mint szokott, ugyanis a dió kilója négyezer, a máké 2500, sajnos lassan már ez is a gazdagok kiváltsága lesz…

Noha Rózsa Lászlónénak is meg kell néznie, mire mennyit költ, sokan vannak, akik szűkösebb ünnepekre készülnek mint ő. A Publicus Intézet Népszava számára készített közvélemény-kutatásából kiderül ugyanis, hogy a megkérdezettek közel nyolcada egyetlen forintot sem költ az idei karácsonyra. A válaszadók több mint negyede 20-50 ezer, hatoda 10-20 ezer forintot tud az ünnepre szánni, 100 ezer forint feletti összeget csak 8 százalék mondott. Minimum hatszámjegyű összeget némi meglepetésre a legtöbben a diplomások mellett a nyolc általánosnál kevesebbet végzettek terveznek elkölteni, igaz, a legalacsonyabb képzettségűek majd’ ötöde egyetlen forintot sem költ majd a karácsonyra.

A Kaposváron megszólított Dobos Milánéknak gyors fejszámolás után 80-100 ezres karácsony jött ki, szigorúan csak az ajándékokat nézve. A fa alá három gyereknek kell meglepetéseket tenniük, társasjátékok, babák, távirányítós helikopter került a bevásárlókocsiba, kihasználva, hogy az amúgy is akciós termékekre még 20 százalék kedvezményt is kapnak.

– Úgy volt, hogy lecseréljük a tévét is, a Black Friday-akcióknál nézelődtünk sokat, de itt nem ugyanolyanok az akciók, mint Amerikában – jegyezte meg Dobos Milánné. – Azért talán mégiscsak lesz új tévénk, ugyanis anyósomék a szüleimmel összeállva megveszik nekünk.

Tévé nemcsak Dobosék karácsonyfája alá kerül, az elektronikai áruházak eladóitól megtudtuk, megnőtt a kereslet a kisebb, 32 colos, illetve a 50 col feletti okoskészülékek iránt. Utóbbi kategóriában a legolcsóbb, kvázi ismeretlen márkájú verzió is 140 ezer forintnál kezdődik, de láttunk másfélmilliós készüléket nézegető vevőket is.

– A többségnél 100 ezer forint a lélektani határ, efelett már jellemzően áruhitelre vásárolnak, főleg, hogy akad nulla százalékos kamatra is kölcsön – állította az egyik eladó. Szerinte ez az üzleteknek is megéri, hiszen így olyanokat is rá tudnak venni értékesebb készülékek vásárlására, akik amúgy nem vágnának bele ilyen drága kalandba. – Karácsonykor valamiért könnyebben elcsábulnak az emberek, olyanok is megvesznek egy kétszázezres tévét, akik év közben amúgy a százezresre is nemet mondanak.

Az elektronikai cikkek amúgy is reneszánszukat élik minden karácsonykor, az idei ünnep slágertermékeinek a hordozható bluetooth-os hangfalak, a különféle fülhallgatók tűnnek, no és természetesen még mindig nagy a keletje a mobiltelefonoknak.

– Igazából csak bejöttünk megnézni, melyik márkát és típust érdemes megvenni – ismerte el a 20 éves Alexandra. – Aztán majd megrendeljük az interneten, mert ott 10-20 százalékkal is olcsóbb lehet. Húszezer forintot szánok ajándékra, a barátomat akarom meglepni egy hordozható hangfallal.

– Mi is csak körülnézünk egyelőre, több ötlet is kering a családban, felmérjük a választékot és az árakat – mondta Hajdú Marcell, aki feleségével nézelődött az üzletben. – Most még nincsenek sokan, szerintem a jövő hét végétől kezdődik az igazi vásárlási őrület, a többség mindig az utolsó pillanatban vásárol. Nálunk viszont, mivel nagy a család, tucatnyi ajándékot kell beszerezni, s nem akarok közvetlenül az ünnepek előtt napokat boltokban tölteni.

Némi fejszámolás után az is kiderült, bármennyire is próbálnak spórolni, 150-200 ezer forintot biztosan elköltenek majd, nagyjából az év végi céges pulykapénzük rá is megy az ajándékokra. Velük ellentétben Fácános Jenőné, akivel az egyik diszkont előtt beszéltük csak szomorúan megrázta a fejét, amikor a karácsonyról faggattuk:

– A lányomék külföldön élnek, de most nem tudnak hazajönni, mert a párja koronavírusos lett, így ketten leszünk a férjemmel. Nem is készülünk nagy ünnepre, még fenyőfát sem veszünk, csak egy ágat díszítünk majd fel. Szenteste vacsorára főzök egy lábos töltött káposztát, abból marad a következő napokra is, ajándékot pedig egymásnak már régóta nem veszünk, csak az unokáknak, de ez most elmarad, ahogy bejglit sem sütök, azt is csak miattuk szoktam. Majd megesszük a káposztát, aztán nézzük a tévét, és várjuk, hogy bejelentkezzenek a lányomék videós telefonon. Ez most egy ilyen ünnep lesz: olcsó és szomorú…