Oroszország;Szaharov-díj;Alekszej Navalnij;

Navalnij helyett lánya vette át a Szaharov-díjat

Putyin leghangosabb bírálója ugyanis még mindig börtönbüntetését tölti.

Darija Navalnija, a jelenleg börtönben lévő Alekszej Navalnij, orosz ellenzéki lánya vette át apja nevében szerdán az Európai Parlamentben az emberi jogokért, a demokráciáért és a gondolatszabadságért folytatott küzdelemért járó Szaharov- díjat - írja az MTI.       

A magyar állami hírügynökség beszámolója szerint a politikus lánya a díj átvételekor tartott beszédében nemtetszését fejezte ki „azokkal szemben akik pragmatikus úton közelítik meg a kapcsolatokat Oroszországgal”. 

Csak vissza kell tekinteni a történelemre és láthatjuk, hogy a zsarnokokkal nem lehetséges együttműködni. Nem elég kemény, elítélő nyilatkozatokat tenni, és utána mintha mi sem történt volna, folytatni a párbeszédet

- hangsúlyozta Navalnaja. Hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnök rájött, hogy népszerűsége növelése érdekében akár háborút is kirobbanthat, és ezt az is segíti, hogy szerinte a nemzetközi közösség már több éve „flörtöl” a moszkvai vezetéssel.

A politikus lánya elmarasztalóan nyilatkozott azokról az európai politikusokról is „akik arra vágynak, hogy munkát kapjanak Putyin állami vállalatainak igazgatótanácsában, vagy az orosz oligarchák jachtjain hajókázzanak”.

David Sassoli, az Európai Parlament olasz elnöke a díjátadó beszédében Navalnij, és minden jogtalanul fogva tartott Szaharov-díjas szabadon bocsátására szólított fel.

„Egy olyan világban, ahol tekintélyelvű rezsimek és populista erők támadják az emberi jogokat és veszélyeztetik az alapvető szabadságjogokat, Szaharov-díjasaink példát mutatnak arra, mit jelent az e jogokért folytatott küzdelem” -jelentette ki Sassoli.

A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A díj mellé 50 ezer euró (mintegy 18 millió forint) jutalom jár.

Navalnij az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és kormánya politikájának bírálójaként vált ismertté. Tavaly augusztusban, egy szibériai út során, feltehetően idegméreggel támadást követtek el ellene. Külföldi gyógykezelése után, az idén januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, februárban pedig egy gazdasági bűncselekmény miatt rá kiszabott két és fél év börtönbüntetés letöltésére ítélték. Júniusban az orosz bíróság betiltotta Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését - olvasható a magyar állami hírügynökség, az MTI beszámolójában.