Vallomással tartozom: szeretem a krimiket. Persze csak a jókat, nem az olyanokat, amelyeknél már a harmadik oldalon rájön az ember, ki a gyilkos. Ezért sem hiszem, hogy másnak ne szúrna szemet az ún. „Városháza ügyben” az, hogy „Anonymus” világrengetőnek szánt „leleplezéseinek” egyetlen olyan résztvevője van, aki minden illegális hangfelvételen szerepel (sőt főszerepel). Ő az a személy, akit a teljes magyar sajtó Gansperger Gyulaként azonosít. Bár ő ezt eddig nem cáfolta, de szerintem úgy helyénvaló, ha a teljes bizonyosságig csak Gyulának nevezzük.
Valamennyi hangfelvételen Gyula szájából hangzanak el azok az eddig nem bizonyított információk, amelyekre alapozva a jobboldal több mint egy hónapja folytat olyan karaktergyilkos kampányt, amellyel jól láthatóan az a céljuk, hogy minél tovább, lehetőleg a választásokig kitartson. Mármost rutinos krimi-olvasóként erre csak két magyarázatot találok: vagy Gyula azonos – esetleg összedolgozik – Anonymussal, és az a szerepe, hogy saját szavait maga rögzítse, vagy pedig „bedrótozták”, azaz lehallgatták – tudtával vagy azon kívül.
Gyula már az első hangfelvételen arról számol be ismeretlen beszélgetőtársának egy korábbi ingatlanügylettel kapcsolatban, hogy „én kifizettem a Zsoltot”, és az iránt sem hagyott kétséget (ez később több beszélgetésben is visszatér), hogy tudatában volt annak: a Zsoltnak kifizetett pénz egy része a Városháza berkeiben állítólag létező jutalékrendszer címzettjeinél landol. Csak halkan jegyzem meg, hogy ha ez így történt, akkor a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 290. és 300. paragrafusok közötti büntetőjogi tényállások többsége (vesztegetés és annak elfogadása, hivatali vesztegetés és annak elfogadása, befolyás vásárlása, befolyással üzérkedés, feljelentés elmulasztása) megvalósulni látszik. Kíváncsi vagyok, hogy az ezen ügyben tett számos feljelentés és az ezek alapján indult nyomozás mire jut ebben a körben.
Ha már keresztneveket használunk, Árpádnak üzenem, hogy volt üzlettársa, Arthur J. szerintem forog a sírjában azt látván, hogy csak ennyire tellett tőle. Jól látszik, hogy miután – még az ellenzék szerencsétlenkedő reakciói ellenére sem - hozta meg a várt eredményt a szorosan vett Városháza-eladási ügy, áttértek a mozgó célpontokra. Így lett a későbbi hangfelvételek témája előbb az állítólagos jutalékrendszer, majd a fővárosi önkormányzati ingatlanok értékesítése általában, legutóbb pedig már az amerikaiaknak a baloldali kampányhoz nyújtott háttértámogatásánál tartott Gyula.
Ennek során olyan, bennfentesnek tűnő információk hangzottak el, mint pl. a közműszolgáltatók negyed évszázada külföldi beruházóknak történt eladása, amelynek feltételeit (pl. a nyolc százalékos eszközarányos nyereség garantálását) akkortájt mindenki ismerte, akit érdekelt. A koronát a „szakértő” tájékoztatásra az tette fel, amikor Gyula azzal riogatott, hogy a nyugat azért támogatja a baloldalt, mert egy esetleges kormányváltást követően visszajönnek a nyolc százalékos profitért – mintha az elmúlt negyedszázad meg sem történt volna.
A görcsös erőlködést jól jelzi, hogy amikor éppen nincs világrengető leleplezés, akkor a jobboldali Nézőpont Intézet arról készít felmérést, hogy a megkérdezettek szerint van-e Karácsony Gergelynek felelőssége abban a Városháza-ügyben, amelyről még semmi olyan nem derült ki, amitől „ügy” lenne. Természetesen az ő publikumuk többsége szerint van. Mindezekről boldogult magyartanárom jut eszembe. Amikor magabiztosan vártam egy dolgozat kiosztását, mélyen csalódtam, mert azt írta rá: „tőled többet vártam”.