A hétfői napom a sörről szólt, ugyanis délelőtt Kardos Péter főrabbival – miközben a Kozma utcai zsidó temetőbe igyekeztünk, ahol a főrabbinak Emmanuel Macronnal volt találkozója Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével együtt – diskuráltam a sörfogyasztási szokásainkról, délután meg Cserna-Szabó Andrással a Rizmajer Sörházban. Megjegyzem, hogy a 85 éves, holokauszttúlélő, s általam roppant tisztelt főrabbi az évei ellenére szerintem jobb testi és szellemi állapotban van, mint én, aki a 49 évemmel hozzá képest kölyök vagyok. Lehet, hogy remek kondíciójának az a titka, hogy sört kizárólag étkezés közben iszik! Ezt a kocsiban tudtam meg tőle. Azaz ő nem nyit fel egy sört csak úgy, hogy megigya. Továbbá tartózkodik a jéghideg sörtől, kizárólag szoba-hőmérsékletű sört iszik, ő ugyanis nemcsak rabbi, hanem kántor is, kímélnie kell a torkát. Ezeken a sörivói szokásokon eléggé meglepődtem, én ugyanis étkezéshez nagyon ritkán iszom alkoholt, s olyankor is inkább bort, ami meg a szoba-hőmérsékletű sört illeti, hát azt ki nem állhatom – de ha 85 éves koromban fitt akarok majd lenni, alighanem át kell vennem Kardos főrabbi szokásrendjét. Annyiban már közelítek hozzá, hogy menet közben elárulta: ő sem szereti a Guinness sört, mivel nincs benne szénsav.
Miután letudtuk a Macron-találkozót (apropó, tőle is szívesen megkérdeztem volna, hogy mi a kedvenc itala, de hát temetőben ilyet nem illik kérdezni, úgyhogy amikor közel kerültem hozzá, inkább arról faggattam a francia államfőt, hogy hogyan ismerkedett meg Heller Ágnessel, akinek a sírjánál a kegyeletét lerótta), visszaültünk a főrabbival a kocsiba, s megcéloztuk újra a belvárost, ahol találkozóm volt egy másik „öreggel”: Cserna-Szabó András íróval. Igaz, ő jövőre még csak 48 éves lesz, bizonyos értelemben azonban már „öregnek” érzi magát – erről persze később még bővebben írok.
Először el szeretném mesélni, hogy hová ültünk be sörözni: a József körúton lévő Rizmajer Sörházba. Már régóta kacérkodtam ezzel a hellyel, ugyanis éppen kedvemre való a berendezése: tágas a tér, nagyok az asztalok, amelyek ráadásul szeparáltak. Másrészt vonzott a Rizmajer márka. A neve alapján azt gondoltam, hogy cseh vagy szlovák sör lehet, aztán az egyik pultostól megtudtam: a Rizmajer bizony a magyar tulajdonos neve. A sör pedig nem cseh, hanem kézműves, azaz saját.
Idéznék a sörház honlapjáról: „A sörház állandó kínálatában megtalálhatóak az ikonikus Rizmajer ízek, mint a Világos, a Konyakos meggyes, a Rumos szilvás vagy éppen a Cingulus Porter sör. Emellett időről-időre felbukkannak a csapon olyan kedvencek is, mint például a Fekete Cherry, a Popcorn IPA vagy éppen szezonális különlegességeink, mint a Maibock vagy a Karácsonyi sör. Sörházunkban más sörfőzdék söreivel is megismerkedhetnek a vendégek, melyek limitált mennyiségben, »vendégsörként« kerülnek csapra. A sörházban a Rizmajer sörkülönlegességek palackozva – 0,5 literes, 1 literes vagy 2 literes változatban – is megvásárolhatók.”
Mivel sem Cserna-Szabó, sem én nem szeretjük az ízesített söröket, maradtunk az egyszerű világosnál. Bandi barátom a Rizmajer világos lagert választotta, amely igen könnyű, már-már vizes sör. A honlapon ezt írják róla: „Ez a világos sör megfelel az 1516-os bajor sörtisztasági törvénynek, csak vizet, árpamalátát, komlót és élesztőt tartalmaz. A többhetes erjesztés alatt érnek harmonikusan össze az ízei”.
Én ezzel szemben a Rizmajer Pils of Simcoe nevű sört választottam, a különös névben a simcoe a komlót jelenti, erről a sörről azt írják, hogy hidegkomlós prémium láger sör, 5,5 százalékos alkoholtartalommal. Szerintem jobb volt, mint amit Bandi választott, nekem nagyon-nagyon ízlett. Telt, fűszeres, sűrű ízű, karakteres sör.
Cserna-Szabó nem volt annyira elragadtatva, mint én, igaz, ami az ő étel- és italfogyasztási szokásait illeti, szerintem ő nálam sokkal tágabb látókörű, tájékozottabb, igényesebb, kifinomultabb evő-ivó ember. A gasztronómia világában én egy proletár paraszt vagyok hozzá képest, ez kiderült a beszélgetésünkből, mert ő például nem ül be akárhová, úgyhogy jelenleg törzshelye sincsen. De azt elárulta, milyen lenne „álmai törzshelye”. Még a nevét is kitalálta: Pájsli. Azaz szalontüdő. Lenne is a Cserna-Szabó-féle konyhán belőle, méghozzá nem sertés-, hanem borjútüdőből és -szívből, szalvétagombóccal. Nem lenne ott túl sok fogás, csak úgy három-négy fajta, évszakonként változó kínálattal. Zónák és sörkorcsolyák. Lenne például főtt füstölt csülök (esetleg lencsével), ami Bandi szerint sör mellé kiváló. Disznósajt, kocsonya, abált szalonna, hermelin, kolbászos lecsó, kacsa-rillette, füles pacal vagy zúzapörkölt. Hagymák, mustárok, tormák, ecetek, halszószok, savanyák, ropogós héjú kenyerek... És persze sokféle cseh sörök!
S hogy miért érzi magát „öregnek” ez a fiatal ember? Ezt a következő sörtárcában fogja ő maga elmesélni, ugyanis a Rizmajerben mi nem egyszerűen söröztünk, hanem dolgoztunk: interjút készítettem vele.
