Biztonságos, fűtött, konyhával felszerelt kis lakásokat kínálnak pár napig, hétig, de akár egy-másfél évig is a rászoruló családoknak Tiszalökön, az egyházi fenntartású oltalmazó otthonban. Hogy mennyire nem könnyű kikeveredni a nehéz körülmények közül, azt jól jellemzi az egyik lakó példája: Rozi gyerekként már járt itt az édesanyjával, később a testvérét fogadták be, most pedig felnőttként, saját gyerekeivel tért vissza az otthonba, és próbál néhány hónapra menedéket találni, amíg valamelyest rendeződik a sorsuk.
Azt a helyi szakemberek is elismerik, hogy tűzoltás a tevékenységük, hiszen ennyi idő alatt nagyon kevéssé tudják megváltoztatni egy-egy család életét.
– Aki egy bántalmazó családtag elől menekül, annak segítünk elindítani a válópert, vagy elintézni, hogy megkapja a gyerektartást, de abban nem lehetünk biztosak, hogy mire kikerül innen, lesz valamilyen hivatalos dokumentum a kezében, ugyanis a papírok beszerzése lassan megy – mondja Ferenczi Ildikó, az otthon vezetője, aki voltaképp annak alapítása óta, 20 éve követi nyomon a krízishelyzetbe került emberek életét. Szavai szerint még azoknak sincs könnyű dolguk, akik mélyen és hittel akarnak változtatni a körülményeiken, hiszen legalább 5 esztendőre lenne szükség, hogy a biztonságos falak között, szociális szakemberek mentorálásával egy anyuka elrendezze a korábbi problémákat, kifizesse például a házra felvett adósságot, és még munkát is találjon, amiből el tudja tartani a gyerekeit. Akik ide bekerülnek, azok jellemzően a gyerekek után járó családi támogatásból élnek, ha van is plusz jövedelmük, az legfeljebb a minimális közmunkabér. Vagyis, közelebb áll a valósághoz, ha azt mondjuk: a mély gödörből jellemzően nem tud kikászálódni senki, csak kering az ellátórendszerben. Ha szerencséje van, pár hónapra nyugalomra talál egy átmeneti otthonban, de onnan kis idő elteltével távoznia kellene. Alapesetben legfeljebb egy évig lehetnek ott, ami külön kérésre fél évvel meghosszabbítható, és ha a lejárat ideje netán még beleesik a tanévbe, és iskolás gyerekről is gondoskodik az adott szülő, akkor a tanév végéig maradhatnak.
– Ha valaki egy 10 millió forintos svájci frank alapú hitelt görget maga előtt, amit annak idején a bank majdhogynem „puszira” ítélt meg neki, hiszen a családi pótlékon és a gyesen kívül nem volt más jövedelme, az ezt a pénzt az életben nem tudja visszafizetni a közmunkás bérből – mondják a szakemberek, így óhatatlanul sokan az utcára kerülnek. Előfordul, hogy a krízishelyzetbe jutott család egy újabb évre másik átmeneti otthonba kerül, de inkább az a jellemző, hogy az anyukák beleszaladnak az előzőhöz hasonlóan rossz párkapcsolatba, ami újfent kiszolgáltatottá teszi őket, s megint csak menekülniük kell majd. Ördögi kör, hogy ilyenkor csak megint egy krízisszállás adhat esélyt nekik néhány hónapig. Önkormányzati szociális bérlakásra nem számíthatnak: Tiszalökön azok kérvényezhetnek ilyet, akik állandó lakcímmel rendelkeznek a településen, az átmeneti otthon lakóinak azonban csak tartózkodási helyük van itt. Ha ilyen körülmények között akad mégis sikertörténet, arra joggal büszkék mindazok, akik valamelyest hozzájárulhattak. A városban él egy egykori gondozottjuk, aki végül kikerülhetett az örökös „átmeneti” létből: még az otthonban élve megismerkedett egy rendes helyi emberrel, akinek ács a szakmája, közösen be tudtak szállni egy nem túl jó állapotban lévő ház megvásárlásába, amit szívós munkával felújítottak, s ma már egy átlagos család életét élik.
Az oltalmazó otthonba kerülő gyerekek életében sincs állandóság, legfeljebb ahhoz tudnak hozzászokni, hogy valahol valakik mindig megmondják nekik, mit kell csinálni, mi a házirend. Van, hogy kétévente kell iskolát váltaniuk, megszokni mindig az új környezetet, barátokra lelni, majd elengedni őket. Alkalmazkodniuk kell, fegyelmezettnek lenniük, amihez otthon nem szoktak hozzá, és ha elkerülnek az otthonból, újra szabályok nélküli világba csöppenek. Az édesanyáknak is be kell tartaniuk a rendet: az intézményben nem lehet dohányozni, és este nyolcra illik hazaérkezni a szálláshelyre. A járvány a látogatásokat is megnehezíti: ha például vendéget szeretnének fogadni, akkor azt legalább két nappal korábban be kell jelenteniük, mondjuk egy édesapát, aki van olyan jó kapcsolatban a családdal, hogy meglátogathatja őket. A valóságban azonban rendszerint ritka az ilyen harmónia. Az itteni munkatársaknak sokkal inkább azzal kell szembenézniük, hogy konfliktust kezelnek, haragot csitítanak. Éppen ezért ez a munka a fiatalok számára kevéssé vonzó, a vezető szavai szerint senki nem akar egy feldühödött apával a kapuban azon vitatkozni, hogy van-e joga látni a gyerekét. Nem véletlen, hogy az itt dolgozók zöme középkorú, s már évek óta hűséges ehhez a munkahelyhez, részben mert szeretik, részben mert megbecsülik: az ötezres lélekszámú Tiszalökön nagy szó, hogy egy ilyen intézményben 14 állandó munkatárs dolgozhat.
– Az átlagos családokban természetes, hogy a gyerekek délután házi feladatot írnak, bepakolnak az iskolatáskájukba, a szülők a térítési díjat minden hónapban befizetik, ha pedig tél van, akkor meleg cipőben indulnak el, nem pedig papucsban. Mindezt a hozzánk érkező családoknak gyakran meg kell tanítani, hiszen maguk az anyukák sem hozzák ezt otthonról – mondja Lőrinczyné Harászi Andrea lelkész, aki azt reméli, hogy ezek a „hétköznapi apróságok” mégis csak beívódnak legalább a gyerekekbe. Azt szeretnék elérni, hogy az itt töltött időszak a rájuk bízott gyermekek számára harmonikus, kiegyensúlyozott legyen, amikor békességben, nyugalomban, jó körülmények között élhetnek, amire később visszaemlékezve talán alapozni is tudnak majd. Itt megérezhetik, milyen az, ha nem kell a szobában dideregni, és ha minden napra jut elég ennivaló.
Apropó: ennivaló. Sokat segít, hogy az intézmény a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közvetítésével minden nap elhozhatja az egyik nyíregyházi szupermarketből az aznap lejáró gyümölcsöket, zöldségeket, a megmaradt kifliket, péksüteményeket. Azt mondják, eleinte tamáskodtak, nem gondolták, hogy a 40-50 lakójukat minden nap el tudják majd látni, de a program három éve működik, és minden hétköznap több doboznyi élelmiszerből gazdálkodhatnak. A családok nem ingyen laknak az átmeneti otthonban, minimális térítési díjat kell fizetniük egyfajta rezsiként, egyébként pedig önellátók. A törvény szerint ez az összeg nem haladhatja meg a jövedelmük felét, vagyis, aki például csak a családi pótlékból él, még ennél is kevesebbet fizet. Volt anyuka, aki egy gyermekkel költözött be és mindössze a 13 700 forintos családi pótlékra voltak jogosultak, így ketten összesen fizettek valamivel kevesebb, mint hétezer forintot, és a fennmaradó másik hétezerből kellett volna kettőjük élelmezését, ruházkodását megoldani. Az átmeneti otthon munkatársai annyiban tudtak segíteni, hogy elintézték a gyerek után járó árvaellátást, és közmunkát is szereztek az asszonynak a faluban, így a jövedelmük majdnem az ötszörösére nőtt.
– Hát persze hogy ő nem akar innen elmenni! – sóhajtott az intézményvezető. Az általuk befogadott családok mindegyike kevés jövedelemmel rendelkezik. Van egy alapszabályuk: gyermek nem éhezhet. Erre szolgál az úgynevezett krízisellátásuk. – Ez azt jelenti, hogy amikor a családok a pénzük végére érnek, jelzik nekünk. Az anyukákkal előre megbeszéljük, mit szeretnének főzni, segítünk a gazdaságos tervezésben, és meg is vesszük a hozzávalókat – tette hozzá..
Előfordul, hogy az áruházból kapott élelem több, mint amennyire aznap szükségük van, ezért a felesleget lefagyasztják, és ha hétvégén valakinek üres marad a pénztárcája, csak jeleznie kell, hogy nincs pénze sem kenyeret, sem tejet vásárolni, és kap a „közösből”. Jártunk olyan sokgyerekes családnál az egyik kis apartmanban, ahol az édesanya már eleve gondoskodott a szűkösebb napokról: a fölösleges paprikát lefagyasztotta, az elszáradt zsemlét ledarálta, és amit tudott, abból savanyúságot készített. Sok háziasszonynak ez teljesen természetesnek tűnik, de abban a közegben, amelyben az itt élők többsége szocializálódik, nem alapvetés, hogy létezik a holnap is: a mát kell túlélni, ma kell jól lakni.
