államfőjelölt;Novák Katalin;

Novák Katalin szerint államfői jelölése azt üzeni, hogy a nők számára is minden lehetőség adott

A miniszter szerint a baloldali politikusok nem tisztelik a nőket.

„Persze tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy én lehetek Magyarország első női köztársasági elnöke, ami önmagában is egy édes teher és felelősség, illetve van egy elképzelésem arról, hogy egy köztársasági elnöknek mi a feladata az ország első polgáraként, és mérlegeltem, hogy fel tudok-e nőni a feladathoz” - jelentette ki Novák Katalin a TV2 reggeli műsorában.

Az államfőjelölt szerint sok nő érzi most azt, hogy „ez az ő sikerük is”. Majd azzal folytatta, érez jelentőséget abban, hogy nőként töltheti be reményei szerint ezt a pozíciót, mivel a nők úgy érzik, hogy tulajdonképpen nincsen üvegplafon, nincsen felső határ, amit ne tudnának átlépni. 

„Ez egy üzenet a magyar nőknek és a magyar férfiaknak is, ami arról szól, hogy a nők számára is minden lehetőség adott”

- fogalmazott.

Az ellenzéki reakciókról szólva pedig azt mondta, azokból számára annyi derült ki, hogy a baloldali politikusok nem tisztelik a nőket. „Ennyi!” - jegyezte meg.

Mint lapunk is beszámolt róla, Orbán Viktor tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Novák Katalin családügyi minisztert jelöli államfőnek a Fidesz. 

(A hvg.hu szemléje nyomán.)