Ferenc pápa számos nemzetközi konfliktust érintett hagyományos karácsonyi üzenetében, amit az Urbi et orbi („A városhoz és a világhoz”) ünnepi áldás előtt mondott el szombaton. Rámutatott, hogy sokakat érintenek a politikai válságok, a világjárvány és a természeti katasztrófák, s hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát. Mint kifejtette, a társas kapcsolatokra való képesség komoly próbatétel előtt áll, egyre inkább erősödik az a tendencia, hogy az ember bezárkózik, mindent egyedül akar csinálni – mutatott rá a pápa. „Az emberek tartózkodnak attól, hogy kimozduljanak, találkozzanak egymással és együtt végezzék el a feladatokat. Nemzetközi szinten fennáll a párbeszédre való hajlandóság hiányának veszélye.” A világjárvány – tette hozzá – a dialógus hosszabb útja helyett a rövidebb utak választásához vezet, ám a párbeszéd az, amellyel meg lehet oldani a konfliktusokat. Szót ejtett a szíriai, libanoni, jemeni, valamint az iraki válságról, továbbá az izraeli-palesztin konfliktusról. „Ne feledkezzünk meg Betlehemről, ahol Jézus született! A város a világjárvány okozta gazdasági problémák miatt is nehéz időket él át” – intett.
A pápa vigaszt kért az afgán népnek, amelyet több mint 40 éve tesznek próbára a konfliktusok, és imát kért Ukrajnáért, hogy "a lappangó konfliktus áttétjei ne terjedjenek tovább". Ferenc imádkozott az erőszak által érintett nőkért, valamint a zaklatástól és bántalmazástól szenvedő gyermekekért és fiatalokért is. „Adjatok vigaszt és szeretetet az időseknek, különösen azoknak, akik a legmagányosabbak. Adjatok nyugalmat és egységet a családoknak” – kérte a pápa.
A szentesti prédikáció középpontjában a „munka méltósága” állt. Az ember a munka ura és nem rabszolgája, mutatott rá a pápa, aki kitért a szegényekre is. Fontosnak nevezte, hogy a munka révén méltóságot adjunk az embereknek. „Azon a napon, amikor az élet eljövetelét ünnepeljük, mondjuk ki újra: nem lehet több munkahelyi haláleset. Kötelezzük el magunkat erre” –buzdított Ferenc.
Betlehem ezúttal jelképesen is szóba került. A pápa felszólította a híveket, hogy "térjenek vissza Betlehembe". „Menjünk vissza az eredethez, a hit lényegéhez, az első szeretethez, az imádathoz...” – ajánlotta a pápa, egy „szegény és testvéri egyházért” könyörögve. Egyúttal alázatra szólított fel: „Ne sírjunk amiatt a nagyság miatt, amellyel mi nem rendelkezünk. Hagyjuk fel a panaszkodással, a kapzsisággal, amely mindig kielégítetlenül hagy bennünket” – jelentette ki a katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilikában tartott karácsonyi szentmisén.
A vatikáni szentestére, csakúgy, mint tavaly, a koronavírus-járvány nyomta rá a bélyegét. A Szent Péter-bazilikában azonban így is mintegy 1500-2000 hívő és egyházi képviselő foglalt helyet, szemben a tavalyi néhány tucattal. A pandémia miatt most is kötelező volt a maszkviselés és távolságot kellett tartaniuk egymás között.