Két versenyzőnek köszönhetően teljesítette a szövetségi elvárást a magyar úszóválogatott a tokiói olimpián: a szuperesélyes Milák Kristóf 200 méter pillangón nyert aranya mellett még 100-on is szállított egy bravúrezüstöt, míg Rasovszky Kristóf hatalmas versenyzéssel ugyancsak második lett a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban. Éremszámban ugyan valamivel alulmúlta a titkos reményeket a válogatott, ám helyezések terén túlteljesítette az elvárásokat: negyedik lett Verrasztó Dávid (400 vegyes), Kenderesi Tamás (200 pillangó), Kapás Boglárka (200 pillangó) és Olasz Anna (10 km nyílt vízi úszás) is, ezekből a helyezésekből a körülmények szerencsésebb alakulása esetén lehetett volna érem. A közvélemény a negyedik vagy hetedik helyre legyint, miközben a szakma tudja, csak minimális különbség választotta el az érintetteket az éremtől, s lényegében bármelyikükben megvan a kraft arra, hogy három év múlva egy (vagy több) helyezéssel előbbre lépjenek. Ebbe a körbe tartozik a Milák, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor alkotta kvartett (4x100 gyorsváltó), illetve Telegdy Ádám (200 hát) ötödik, illetve Mihályvári-Farkas Viktória (400 vegyes) hatodik helyezése is.
De ugyancsak bravúr Hosszú Katinka ötödik pozíciója (400 vegyes), mármint az a bravúr, hogy ilyen hézagos és rövid felkészüléssel odaért. A háromszoros olimpiai bajnok összes számában elmaradt korábbi önmagától, nehezen hihető, hogy innen volna neki visszaút. Az olimpia utáni versenyeket sorra lemondta, a decemberi rövid pályás világbajnokság pedig Covid-fertőzése miatt esett kútba. A jövő kérdése, hogy van-e még helye az élvonalban és egyáltalán, vissza akar-e jutni a topversenyzői státuszba? A róla készült dokumentum film, amelynek alapkoncepciója szerint a tokiói aranyig kísérte volna pályafutását, megbicsaklott. Arról nincs hír, hogy mi az alkotók szándéka, pedig jó lenne tudni. A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 560 millió forintos támogatást szavazott meg a mozinak, és ennyit a dokumentumfilmesek az utóbbi kilenc évben összesen nem kaptak, vagyis a hatalom majd évtizednyi támogatást ítélt oda egyetlen filmnek. Amelyik egyelőre félkész állapotban várja, hogy kiderüljön, Hosszú Katinka miként dönt pályafutásával kapcsolatban.
A magyar úszás viszont nem egy egyszemélyes show-ban összpontosul, erejét nem is feltétlenül az idei eredmények minősítik, hanem az, ami a magyar futballban elképzelhetetlen, hogy a versenyzők és az edzők között éles versenyhelyzet és rivalizálás alakult ki. Pedig nincsenek akadémiák, ilyenek nem is lesznek, nincsenek központosítási törekvések, a szövetségi vezetés nem csak megértette, hanem fel is karolta a kísérletezést, egyúttal felismerte: a csúcsra nem csak egy, hanem több, akár különböző út is vezet. Az úszóműhelyek az ország számtalan szegletében kísérleteznek új módszerekkel, van, ahol csak egy, két úszóval, van, ahol egy komplett csapattal. Olyan rivalizálás alakult ki, amely majdhogynem garantálja, hogy ebben a gyilkos sportágban mindig legyen reális éremesély bármelyik világversenyen.
Mindezt az olimpiai előtti budapesti Európa-bajnokság is igazolta, amikor a Duna Arénában öt arannyal, négy ezüsttel és hat bronzzal zárt a válogatott (Milák volt az egyedüli duplázó), és olyan tehetségek robbantak be, akiknek akár még két, három olimpia is benne lehet karrierjükben. Jön tehát az utánpótlás. Ahogy menetrendszerűen jött egy újabb botrány is, Turi György mesteredző lényegében kiiratkozott a sportágból. A szövetség nem elkente, hanem kivizsgálta, és lezárta az ügyet. Bebizonyosodott, vége azoknak az időnek, amikor az eredmények érdekében minden módszer igazolt és megengedhető. Kiderült, hogy a lelki vagy fizikai bántalmazást, a zaklatást, a megfélemlítést, az érzelmi zsarolást vagy a megaláztatást nem igazolja semmilyen eredmény. És ez a sportág általános megítélése szempontjából sokkal fontosabb, mint bármennyi olimpiai aranyérem.