Tegyük félre a félretehetetlent, vagyis azt, ahogy a miniszterelnökkel készül, készülhet interjú minálunk. Illetve mégsem, hiszen a kormányfő ebben az interjúnak álcázott valamiben (Magyar Nemzet, december 24.) Homo sovieticusról beszél, miközben éppen ez az iromány adja a Homo sovieticus prototípusát, a szolgai alákérdezés műfaját. A „riporter” nem győz eléggé kormánypárti lenni, dobálja fel a kívánt témákat, az elvárt hangszerelésben persze.
Ez a Homo sovieticus egyébként - Orbán szerint - el akarja feledtetni a szülők iránti tiszteletet, a gyerekeket a párt és az osztályharc számára kell felnevelni, és az élet csak az anyagi világban létezhet, a szellemi nélkül. Ilyenek a brüsszeli bürokraták, állítja Orbán, és még azt is, hogy az európai keresztény gyerekeket remekül helyettesítik a közel-keleti muszlim felnőttek. „A realitás azonban az, hogy nem boldog, összevegyült élet jön így létre, hanem terrorizmus, bűnözés, munkanélküliség és no-go zónák”. Még azt is hozzáteszi, szerintük – a brüsszeliek szerint? – „az a haladó eszmény, ha a gyerek hat hónapig nadrágban jár, hat hónapig pedig szoknyában”.
Kezelhetnénk ezt az irományt is úgy, mint az Orbán-beszédek mostanság megszokott stílusát és valóságtartalmát; lényegében semmiben nem különbözik a kifáradt, önmagát ismétlő, folyamatosan csak a saját nagyságát építő politikus profiljától. Nyilván nem először hallhatunk szélsőséges támadást Brüsszel ellen, mint ahogy a német politika az utóbbi időben állandóvá erősödött megbélyegzését sem. A muszlim kártya sem teljesen újszerű, bár azért az egész közel-keleti világ bűnözőnek, terroristának minősítése mégiscsak merész gondolat. Igazán nem áll messze attól a kortól, amelyben az "imperialistákról" beszéltek így; a gaz kapitalista képe kötelező tananyag volt. Most, úgy látszik, a gaz brüsszeli válik kötelező leckévé, ő az, aki el akarja venni a mi pénzünket, azt a pénzt, amit pedig mi fizetünk be neki.
Amikor ilyet olvasok, hallok, komolyan elgondolkodom azon, hogy vajon eljutott-e már odáig is a kormány feje, hogy maga is elhiszi azt, amit mond. Elhiszi-e, hogy mi fizetünk az Uniónak, miközben eddig csak kaptunk tőle; elhiszi-e, hogy mi jobban állunk a korrupciós listán, mint a németek, és hogy ott nagyobb baj van az igazságszolgáltatással, mint Magyarországon?
A kérdés valójában nem kérdés, illetve nagyon is egyszerű a válasz: Orbán pontosan tudja, hogy állításainak zöme hazugság, vagy finomabban fogalmazva: nem igaz, még finomabban: erős csúsztatás. Ha nem így lenne, akkor bátran vállalna olyan interjúkat, ahol az újságíró nem szerepet játszik, méghozzá az agitprop osztály rászabott szerepét, ahol van lehetőség visszakérdezésre, ahol a „riportalany” nem azt állítja, amit csak akar. Orbán tehát nem véletlenül nem vállal ilyen valódi megméretést; túlságosan is megszokta, hogy felette vagy mellette nincs senki, mindenki csak alatta van. Pontosan úgy, ahogy ez volt, nem is olyan régen, és akiről ő is beszélt az idézett interjúban: azaz a Homo sovieticusnál.