Néhány hete fejeződött be a COP26 nemzetközi klímakongresszus a skóciai Glasgow-ban. A környezetvédők nagy része csalódott volt, a multinacionális vállalatok, olvasván a hivatalos egyezményt, helyeslően bólogattak, hiszen ez még nem a cselekvés ideje.
A több mint 200 ország részvételével megtartott klímavédelmi tárgyalássorozaton azonban egyetlen dologról nem esett szó, mintha ez semmiféle szerepet nem játszana az általános felmelegedésben, a flóra és a fauna gyors pusztulásában. Ez pedig nem más mint bolygónk nukleáris szennyezettsége. Szakértők szerint ugyanis ez a Föld lakosságának csak elenyésző részét érinti, néhány környezetvédő pedig úgy tesz, mintha a nukleáris eszközök egyike sem veszélyeztetné az emberiséget. Ebben az írásban a gyakran eltitkolt és emiatt általánosan nem is ismert radioaktív szennyezettségről, s ennek okairól lesz szó.
1945 és 2017 között 2056 kísérleti atomrobbantás történt Földünkön. Bár az utóbbi három évtizedben a robbantások nagy részét föld alatt végezték, ezek ugyanolyan helyrehozhatatlan károkat okoznak a természetben, mint a felszíni robbantások. Ez akkor is így van, ha e robbantások mindegyike gyéren lakott területeken történik. A kísérleti atomrobbantások célja atomtöltetű robbanófejek és atombombák előállítása. 1945 augusztusának drámai (kettős) atombomba-támadása a japán Hirosimában és Nagaszakiban történt, hogy e "páratlan fegyver" további fejlesztésre kerülhessen. Az Egyesült Államok kormánya utóbb maga kezdeményezte a nukleáris energia békés célokra történő felhasználását, ami valójában a nukleáris támadófegyverek továbbfejlesztésének megvalósítását szolgálta. (Ezért alakult meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bécsi székhellyel; a szervezet minden ország urán- és plutóniumkészletének, atomtöltetű fegyvereinek ellenőrzésére és engedélyezésére hivatott, ideértve az atomerőművek létesítését és lebontását.) Mindezt 1953. december 8-án az akkori amerikai elnök Dwight D. Eisenhower ENSZ-közgyűlésén elmondott, nagy hatású beszéde indította el, melynek címe "Atommal a békéért" volt. Szemtanúk szerint a közönség könnyekig meghatódott és felállva, hosszan tartó tapsviharral köszönte meg a kezdeményezést.
Eisenhower beszéde megváltoztatta az addig pusztítónak hitt nukleáris energia szerepét az emberiség jövőjét illetően. A világ minden szabad országát arra buzdította, hogy használja a gazdaság és a társadalom fejlődéséhez az "atomot". Energiaforrás, gyógyszer, s ki tudja még mennyi jóra használható az atomenergia, mondta az amerikai elnök, de azt is jelezte, hogy a fejlettség, a civilizációs szint elérése a közeljövőben az atomenergia békés felhasználásától függ. Az amerikai atomstratégia célja egyúttal az volt, hogy a nukleáris energia előállítása és felhasználása látszólag nemzetközi, valójában amerikai ellenőrzés alá kerüljön. Ennek egyik következménye lett az amerikai atom-arzenál szédítő sebességű bővítése is.
India, majd Japán volt az első két, Európán és Amerikán kívüli ország, melynek kormányai sietve csatlakoztak az atomerőműveket építőkhöz, miután az Egyesült Királyság és Franciaország is nyíltan hangoztatta, hogy ennek hiányában másodrendű nemzetté süllyednek. A nukleáris energiát használók tehát civilizáltaknak, az ezt nem használók pedig elmaradottnak minősültek és ez sajnos a mai napig alig változott. Természetesen mindez az 1945 után megszűnt gyarmatbirodalmak helyettesítője volt. Ahogy egy francia parlamenti szakértő fogalmazott, vagy a nyugati civilizáció hordozói teremtik meg a fejlettségnek e korábban ismeretlen alapját, vagy ők maguk is gyarmati sorba süllyednek (az USA gyarmatává.)
Az uránium
Kezdjük a legelején, az uránbányászattal. Az uránt 1789-ben Martin Heinrich Klaproth német tudós fedezte fel, de radioaktivitását csak 1896-ban Henri Becquerel azonosította, a radioaktív sugárzás egyik egységeként ma is az ő nevét használja a tudomány. Először a Monarchia cseh részén kezdték el nagy mennyiségben a bányászatát, hogy Marie Curie (későbbi Nobel-díjas fizikus) kísérleteihez elegendő urán álljon rendelkezésre. Marie Curie különítette el a rádiumot, de csak a második világháború kitörésekor fedezték fel, hogy az uránból plutóniumot lehet előállítani. Ez adta a végső lökést a később amerikaiak által létrehozott atombombához.
Nyilvánvaló hogy mindez jelentős mennyiségű uránium bányászatát igényelte. A legjobb minőségű uránbányák egyikét a volt belga gyarmaton, Kongóban ezért vásárolta meg egy amerikai üzletember, Leslie Groves. Az USA hatóságai azonban néhány déli államban szintén találtak uránt, s az egyik legnagyobb uránbánya a navahó indiánok lakhelyén működött évtizedekig. Ausztrália és Dél-Afrika is jelentős uránlelőhelyekkel rendelkezik (az előbbié a világ egyik legnagyobbja), így vált Eisenhower beszéde után Ausztrália "fejletté", holott a mai napig nincs atomerőműve. Dél-Afrika apartheid rezsimjét pedig az uránexport tette legitimmé hosszú évtizedekre. Nem véletlen, hogy Ausztrália az Egyesült Királyság számára többször adott területet a brit kísérleti atomrobbantásokhoz. Ezek kivétel nélkül az ausztrál őslakosság területein valósultak meg. Franciaország pedig volt gyarmatai némelyikét használta ugyanerre a célra.
Nyilván kevesen tudják, hogy a világ második legnagyobb uránlelőhelye Kazahsztánban van, mint ahogy az sem köztudott, hogy néhány afrikai ország a Föld uránkészletét rejtő bányák 15 százalékával rendelkezik. Kína mindössze 4 százalékát adja a világ uránkészletének, de bányái többsége az ujgur etnikai kisebbségnek otthont adó tartományban található. Ugyanitt történt Kína eddigi néhány kísérleti atomrobbantása is. (Figyelemreméltó, hogy erről egyetlen médium sem számol be, amikor az ujgurok módszeres üldözéséről és átneveléséről tudósít.)
Nukleárisnak tekinthető-e vajon az az ország ahol uránbányák vannak? Természetesen nem. Az afrikai uránbányászatot folytató országok egyike sem "fejlett", sőt, a nyugati, uránt felhasználó országok vezetői szerint még csak nem is civilizáltak. Kutatók szerint az "elmaradott" területek uránbányászata sokáig úgy folyt, hogy sem a bányászok, sem a helyi lakosság nem ismerték a "sárga fém és por" veszélyeit. Sok bányában (például Madagaszkáron) a bányászok egyike sem tudta, hogy milyen veszélyes környezetben dolgozik, hiszen a bányatulajdonos nyugati volt.
Csak a múlt század 90-es éveiben került sor az uránbányákban dolgozók védelmére, illetve a már súlyosan beteg bányászok kártérítésére az uránbányászatot folytató országok többségében. Ez alól csak Kanada a kivétel, ott a bányászok védelme egy évtizeddel korábban kezdődött. Az is figyelemre méltó, hiszen ez is a gyarmatosítás korszerű folytatása, hogy a kísérleti atomrobbantások elsöprő többsége kizárólag kis népességű, "civilizálatlan lakosságú" területen történt. Ilyen a Bikini-korallzátony, a Three Mile Island, kazah területen a türk, többségében nomád életmódot folytatók helye, s a már említett ujgurok lakta terület Kínában, Belső-Mongóliában.
Az uránbányászat természetre és emberekre gyakorolt hosszútávú káros hatásai ugyan régóta ismertek, de a bányászok, s a bányák körül élő lakosság védelme a különböző megbetegedések ellen, ma is távol áll a megbízhatótól. Az amerikai kifejezéssel civilizálatlan őslakosság szigetein korántsem szempont az ott élők környezetének rombolása, és a megbetegedéseik. Az urániumot nyers formában nem lehet felhasználni, hosszas feldolgozás után nyerhető belőle rádium. Erre a tevékenységre kevés ország képes fejlett technológia nélkül, pedig ettől függ az urán eladási ára is.
Meglepő, de a világon eddig egyetlen alkalommal ledobott atombomba óta egészen az utóbbi időkig szó sem esett arról a közvetett szennyezésről (radioaktív esőnek nevezik), amely nem közvetlenül hat minden élőlényre és a természetre, hanem csak lassan, részecskék beépülésével rongál minden élő szervezetet.
Jelenleg az Egyesült Államok ellenőrzi a finomított és dúsított urán országok közötti forgalmát, ahogy a plutóniumét is. Az atomfegyverek gyártása és az atomerőművek létesítése látszólag nemzetközi ellenőrzés alatt áll, valójában az amerikai kormány engedélyétől függ. (Lásd a több éves eredménytelen tárgyalásokat és az emiatt ismétlődő kereskedelmi bojkottot Iránnal szemben.)
Sajnos az atomfegyverek és az atomerőművek alapanyaga azonos. Ezért nem véletlen, hogy minden ország, ahol atomerőművek vannak, rendelkezik atomfegyverek elállításához szükséges uránnal és plutóniummal. Így Japán, ahol 2011. március 11-ig, a fukusimai atomkatasztrófáig 54 atomerőmű volt, sok szakértő szerint bármikor képes (lenne) atomfegyverek gyártására is.
Atomerőművek
Számos ország uránbányáinak léte nem párosul atomerőmű építésével és használatával. Az atomerőműveket először az USA-ban, a Szovjetunióban, Angliában, majd Indiában és Japánban létesítettek. Japán sajátos eset, hiszen a mai napig az egyetlen ország, mely két atombomba pusztításának volt áldozata. Az amerikai kormánykörök, együttműködve a japán jobboldali politikusokkal, komoly erőfeszítéseket tettek éveken át annak érdekében hogy a japán lakosságot meggyőzzék: az atomreaktorok biztonságosak és semmiféle veszélyt nem jelentenek.
Az atomerőművek, eltérően az atomfegyverektől, látszólag nem szennyezik a környezetet, kivéve ha komoly üzemzavar áll be, vagy valamelyik technikailag elavulttá válik. Az atomerőmű üzemen kívülre helyezése miatt, ami sok éven át tart, természetesen a használt fűtőelemeket is biztonságos helyre kell szállítani, s ez gyakran költségesebb művelet, mint az üzemen kívül helyezés. A médiában ritkán esik szó az atomerőművekben felhasznált anyagok tárolásának súlyos gondjairól. (Japánban például nem működik a használt üzemanyag újrahasznosítása, ahogy szó szerint hely sincs a radioaktív anyagok tárolására.) Mindezek ellenére lassan hét évtizede világszerte meggyőződés, hogy minden más energiaforrásnál tisztább és biztonságosabb az atomerőművek által termelt energia.
A nemzetközi statisztika szerint 1952 és 2011 között harminchárom alkalommal volt a világ különböző országainak atomerőműveiben kisebb üzemzavar, komolyabb technológiai baleset és súlyos eset. Utóbbi két alkalommal történt eddig: 1986-ban Csernobilben, ez volt eddig a legsúlyosabb atomkatasztrófa, és 2011-ben Fukusimában. Az atomerőművek meghibásodása, komoly esetben leállása és mint Csenobilban történt, a felrobbanása tehát ritka esemény. Mégis, a fukusimai atomreaktorok leállása, majd leolvadása, illetve kigyulladása egy rendkívül fontos, s 2011-ig nemigen elemzett jelenségre világított rá. A technológia biztonságába vetett hit kizárja, hogy emberéleteket veszélyeztető baleset történjen a világ bármely atomerőművében. Csakhogy ez már két alkalommal megtörtént, s bár a kiváltó okok egy része különböző, a közös elem mindkét esetben az emberi mulasztás volt.
Ártalmak
Mint atomfizikusok és társadalomtudományok művelői nemrég bizonyították, nem kell felrobbannia egy atomerőműnek ahhoz, hogy a környezet élővilágában maradandó károsodásokat (torzulásokat) okozzon. Mint egy kutató nemrégen meggyőzően bizonyította, minden eddigi térkép, melyet súlyos baleset esetén a hatóságok evakuáláskor használnak, csak egyetlen típusú radioaktív veszéllyel számol, s a hirosimai és nagaszaki atombombák "hatásmechanizmusán" alapul. Azaz, csak a közvetlen radioaktivitást veszi figyelembe, a közvetettet nem, holott az utóbbi lassan, láthatatlanul (és Geiger-Müller számlálóval aligha mérhetően) károsítja a természetet és bennünket.
Nincs tehát igazi különbség a kísérleti atomrobbantások romboló hatásai és az atomerőmű meghibásodása esetén történt közvetett radioaktív szennyezés hatásai között, melyet a kutatók radioaktív esőnek neveznek. A radioaktív elemek ez esetben lassan észrevehetetlenül és egyúttal kivédhetetlenül épülnek be az élő szervezetekbe.
Csernobilben nemrég újították fel a betonszarkofágot, mely alatt az erőmű most is ég. Fukusimában eddig minden próbálkozás meghiúsult, hogy a sérült atomerőműből egy évtizede szivárgó radioaktív folyadék biztonságos elvezetésére megoldást találjanak. Emiatt több alkalommal is a Csendes-óceán fogadta be a több mint 100 ezer tonna, radioaktivitással szennyezett vizet. A leolvadt fűtőelemek kiemelésére sokféle kísérlet történt, de eddig mindegyik kudarcot vallott. Az sem elhanyagolható, hogy mindennek milliárdos költségeit nagyrészt a lakosság fizeti meg. Fukusima megyében 1 millió fekete zsákban gyűjtötték össze a radioaktivitással szennyezett talaj felszíni rétegét. Az esőt, a talajvizet, a patakokat azonban a hatóságok természetesen nem tudják "megtisztítani".
Mindannyian egy illúzió rabjai vagyunk, hiszen az atomerőművek csak addig biztonságosak, amíg nincs emberi hiba. Ezt azonban soha nem lehet kizárni.
