Sorsdöntő év következik Bolsonaro, Orbán és mások számára, mert Brazíliától, Magyarországon át az Egyesült Államokig a szavazóurnáknál vizsgáznak mind az autoriter rezsimek, mind a demokráciák. Közben pedig Oroszország és Kína igyekszik kiterjeszteni a befolyását.
Ami Magyarországot illeti, a választások idáig sétagaloppnak számítottak a miniszterelnök számára, de most az egyesült ellenzék próbálja kiütni a nyeregből a konzervatív, párton kívüli Márki-Zay Péterrel az élen. Kellemetlen ellenfél Orbán számára, mert a középtől jobbra áll, gyakorló katolikus, hétgyermekes családapa. Az ellenzék azt reméli, hogy a politikus mozgósítani tudja a Fidesz csalódott híveinek egy részét is.
Ám attól még távol van attól, hogy favorit legyen. A kormányfő kezében van pl. a sajtó túlnyomó többsége. A választási törvényt többször is módosították és mostanában záporoznak a lakosságra az adókedvezmények, juttatások. Egy friss felmérés szerint Orbán pártja vezeti a népszerűségi listát. Brüsszel is megigézve nézi az eredményt. A kihívó azt ígéri, ha ő nyer, véget vet a huzamos ideje tartó perlekedésnek Brüsszellel.
Marcon arra igyekszik kihasználni az EU most átvett soros elnökségét, hogy Európa tényleges vezetőjeként lépjen fel és ily módon javítsa saját újjáválasztási esélyeit a tavaszi nemzeti választásokon. Sosem titkolta persze, hogy az integráció motorja kíván lenni, csak törekvéseit Merkel fékezte az eltelt 4 évben. Ám most igen nagyravágyó programot jelentett be az unió érdekében, és az új német kormány támogatja is, leszámítva a közös költségvetés reformját.
Mindenesetre az elnök azt közölte újévi beszédében, hogy 2022-nek fordulatot kell hoznia a földrész jövője érdekében és a nyomaték kedvéért két fénnyel világíttatta meg a legfontosabb történelmi építményeket, az Eiffel-toronytól kezdve a Diadalívig. Szándéka, hogy a kontinens erősebb legyen, mind katonai, mind technológiai értelemben, de idetartozik a határok biztonsága is.
Sebastian Maillard, a Jacques Delors Intézet igazgatója azonban arra figyelmeztet, hogy a politikusnak mindenképpen valami eredményt kell felmutatnia április 10-éig, a választások első fordulójáig. Ehhez lehetőséget kínál számára az egy hónappal korábbi párizsi csúcs, mert ott dűlőre juthatnak a költségvetési szabályok módosításáról. Ám újjáválasztási törekvéseit aligha támogatja Orbán Viktor, akit Macron a múlt hónapban politikai ellenfelének minősített.
A vezércikk kiemeli, hogy már egy év telt el a Kongresszus ostroma óta, de Amerikában azóta is minden nap január 6. van, mert ugyan kudarcot vallott a legyőzött elnök legvégső próbálkozása, mármint hogy meghiúsítsa a hatalom átadását, ám a demokráciát azóta is súlyos veszély fenyegeti a tengerentúlon. Négy évnyi káosz, durvaság és hozzá nem értés után, amit betetézett a járvány és a törvényhozás korábban elképzelhetetlen lerohanása, a lakosság némi békére és nyugalomra vágyott.
Első ránézésre úgy tűnik, hogy meg is kapta, ám ha kicsit mélyebbre hatolunk, azt látjuk, hogy az ország nagyon messze van a normális állapotoktól. Hiszen átlagemberek választási illetékeseket fenyegetnek, legszívesebben fegyvert fognának ellenük. Köztársasági törvényhozók pedig azon vannak, hogy megnehezítsék a szavazást bizonyos rétegek számára. Trump változatlanul szítja az elégedetlenséget, égbekiáltóan hazudozik, teljesen hamis valóságképe uralja a Republikánus pártot.
Azaz a köztársaságot létveszély fenyegeti egy olyan mozgalom részéről, amely nyíltan megveti a demokráciát és már bizonyította, hogy kész erővel elérni céljait. A túléléshez egyaránt kell előre- és hátranézni. Így tény, hogy a volt elnök alkotmányos önpuccsal próbálkozott. Akik tudtak róla, most nem hajlandóak együttműködni a kongresszusi vizsgáló bizottsággal, noha ezért bűnvádi eljárás indul ellenük.
Az elmúlt egy évben az ellenzék 41 államban igyekezett átalakítani a jogszabályokat, hogy valóra váltsa a január 6-i zendülők törekvéseit, azaz hogy megváltoztathassa az emberek akaratát. Vagyis a lázadás folytatódik, immár országszerte az államok törvényhozásában, vértelen, törvényes eszközökkel.
A republikánusok, mint a tekintélyelvű erők szerte a világban, képtelenek szembenézni azzal, miért kaptak ki, mit csináltak rosszul és mit kellene tenniük. Csakis saját magukról gondolják, hogy joguk van a kormányzásra, mindenki más kizárólag csalás árán juthat hatalomra. A szemükben ez a helyzet Bidennel is. Egyharmaduk elfogadhatónak tartja továbbá, hogy a párt erőszak árán vívja a győzelmet és a kettő együtt már egészen kivételes veszélyt jelent.
A történelem során az olyan köztársaságpárti vezetőknek, mint Lincoln és McCain, az ország és a demokrácia fontosabb volt, mint a saját pártjuk, örök dicsőség ezért nekik. De a demokraták sem tehetetlenek. Ám eddig nem álltak ki kellő határozottsággal a választási rendszer védelmében, pedig az nagyon is sürgető volna. Az amerikaiaknak pedig nap mint nap meg kell védelmezinük a demokráciát. Ha felülkerekedhetnek olyanok, akik hisznek az összeesküvés elméletekben, akkor nyerhetnek azok is, akik két lábbal állnak a valóságban.
A legfontosabb azonban az, hogy nem szabad lebecsülni az országra leselkedő veszélyt. Hányszor kell még bebizonyosodnia, hogy Trump és a többiek gyalázatos dolgokra készülnek, ahhoz, hogy komolyan elhiggyék róluk. Minél előbb eljut az ország ehhez a felismeréshez, annál hamarabb lehet remélni, hogy a demokrácia megmenekülhet a súlyos fenyegetéstől.
A demokráciára nézve manapság nagyobb veszélyt jelent a többségi elvet hangoztató illiberalizmus, mint a kínai típusú tekintélyelvűség, tehát egy forradalmi élcsapat, amely teljesen szükségtelennek tartja a választásokat. Így látja a helyzetet Kemal Dervis, aki gazdasági miniszter volt Törökországban, majd az ENSZ Fejlesztési Programjának dolgozott, jelenleg pedig az amerikai Brookings Intézet munkatársa.
Kínában Hszi alatt a választások csak arra szolgálnak, hogy a politikus saját embereit juttathassa kulcspozíciókba. A rendszer egyemberes, ami nagyban különbözik attól, amit Lenin akart, mert ő még elképzelhetőnek tartotta a belső „demokrácia” bizonyos fokát. Viszont még jobban eltér az autokráciának attól a formájától, ahol még vannak ellenzéki pártok, és azok részt is vesznek a választásokon, legyenek azok akármilyenek.
Az ilyen modellekben a győztesek, amint megszerzik az uralmat, azt hirdetik, hogy abszolút felhatalmazást kaptak, de elismerik, hogy legközelebb akár le is győzhetik őket az urnáknál. Szerintük a többségi akarat a lényeg, nem kell törődni a kisebbségek nézeteivel és jogaival. Ennek ékes példája Orbán Viktor, aki azt vallja, hogy a szavazópolgárok kinyilvánították: illiberális demokráciát akarnak. Továbbá a rendszer úgy jó, ahogy van, nem kell módosítani.
A hozzá hasonlók nem kérnek a fékekből és ellensúlyokból, a hatalmi ágak szétválasztásából, így főként a független igazságszolgáltatásból. A győzelmet teljes igazolásnak tekintik a kvázi abszolút hatalomgyakorlásra. De a legitimitáshoz időről időre meg kell méretniük magukat a választásokon. Az illiberális demokrácia számára kedvezőbbek a homogén országok, mert ha a lakosság társadalmilag és demográfiailag sokszínű, akkor ott meg kell teremteni a „többséget”. Azaz bizonyos csoportokat, általában etnikai, illetve vallási kisebbségeket ki kell rekeszteni, illetve meg kell fosztani demokratikus jogaiktól. Pont ezt csinálják az amerikai republikánusok, akik meg kívánják nehezíteni a feketék számára, hogy voksolhassanak.
