A kormány, az építész szakma és azt hiszem, a közvélemény jó része is nagyra értékeli Makovecz Imre szerves építészet koncepcióját. Az ő építészeti irodájában született meg az az akadémia, amit aztán Magyar Művészeti Akadémiává emelt az állam; jelentős összegek fordulnak épületeinek megőrző felújítására, és sok egyéb módon is kifejeződik megbecsülése. Miközben homlokegyenesen az ellenkezőjét csinálja mindenki, mint amiről Makovecz valaha is beszélt, és amit nagy építészünktől függetlenül is a kurzus nagyokosai is prédikálnak: „A gyökerei nélkül elpusztul a nemzet!”, „A hagyomány és a közösség a megtartó erő.” Na meg a múlt kulturális értékei! A vízcsapból is ez folyik, csak éppen teljesen más világot építünk közben.
A tervek szerint Budapest XIV. kerületében a földig rombolják a mai Bosnyák téri piacot, a mellette lévő szabadpiac tágas placcát, az egykori sportpályát és a mai piac elejétől a Rákos patakig terjedő nagy területen új vásárcsarnokot, új polgármesteri hivatalt, új szakorvosi rendelőt, valamint társasházakat építenek. Semmivel sem törődve új, hatalmas idegenségeket tesznek a helyükre.
Mi a ménkű köze van a Zuglóban tervezett városközpontnak bármihez az égadta világon, ami ezen a tájon, vagy Budapesten, vagy Magyarországon valaha létezett, épült, született?!
Az nem véletlen, hogy a turisták az Akropolisztól a Szent Péter Bazilikáig, a Notre Dame-tól a régi német vagy németalföldi városközpontokig olyan helyekre özönlenek, melyeket jóval a modern idők előtt emeltek őseink, és szépek. Igen, ilyen egyszerűen és közönségesen mondva: szépek. Az ember lelke az ég felé szárnyal és örvendezik, ha látja őket.
Zuglón kívül, sőt magában Zuglóban is sok minden épült, ami nem ilyen, amiért nem külföldre, de még a szomszéd utcába sem menne el az ember. Ezek a mai trendi érdektelenségnek a kolosszális kiteljesedései. Bárhova odarittyenthetnék őket a világon Kína és Peru között, vagy mellett, vagy túl, vagy körül. És persze oda is teszik őket mindenhová. Nem hozok több példát, mert belebonyolódnék a jellegtelen lakótelepek, társasházak, irodaházak, plázák tömegébe, amiket órákig nézhet az ember, akkor sem bír visszaemlékezni rájuk, mert nincs rajtuk mit megjegyezni.
Ám egyáltalán nem menti Zuglót, hogy nem csak ő süllyed a fenntarthatónak becézett globális gazdaság nagy fantáziátlanságába. Emiatt ne enyhítsük az itteni károkozók bűnét. Mindenütt lehet teremteni eredetit, ahogy Barcelonában Gaudí, Bécsben Hundertwasser, Székelyudvarhelyen Kós Károly, Sevillában és Sárospatakon Makovecz. És aki nem azt teszi, amit ezek a jeles alkotók tettek, az bűnt követ el az adott közösség ellen, de az emberiség ellen is: az élet lüktetésével és a végtelenül gazdag természettel szemben a jellegtelenséget erősíti. Ők azok, akik sóvár tekintettel számolják a perceket, hogy mikor önthetik már a betont az épületekbe és a pénzt a saját zsebükbe. Mit hagyomány?! Miféle gyökerek?! Mi az az eredetiség?! Elég a kulturális nyafogásból! Money, money, money – az kell nekünk.
Három elvet is szemközt köp ez a beruházás, amelyek pedig azon elvek közül valók, amiért érdemes élni. Az egyik a helyhez, tájhoz, hagyományhoz, Rákos-patakhoz, homokbuckákhoz kötődés. Valahol vagyunk, valamiből merítünk, valaminek a fuvallata megérint minket, ha reggel kinézünk az ablakon. Ezernyi kompromisszummal, de valamit letettek a zuglóiak ősei, amikor ezt a várost teremtették (én nem voltam és nem vagyok odavaló, csak szeretem). Itt van a pesti oldalon a legnagyobb tömbökben előkelő bérház, társasház, családi ház. A belváros és a külvárosok között Pesten ez a „legelitebb” negyed. Ugyanakkor ennek nincsen valódi központja, de hozzá igazodva kellene ezt megteremteni, nem ellenére.
A másik az esztétika elve: ez a mai terv nem szép, nincs jelentése, arca, szelleme. Nem is csúnya, azt sem állítom - egyszerűen és igen következetesen semmilyen.
A harmadik a szintén végtelenségig emlegetett, de egyáltalán nem betartott demokrácia elve. Kellene, hogy az ott élőknek valami közük legyen ehhez az egész tervhez, de nincsen. Mindenki szerfölött szereti, sőt sokan kifejezetten imádják a mai Bosnyák téri piacot, és a piactól szombatonként egészen messze, a Rákos patakig nyúló szabadpiacot vagy bolhapiacot. Itt a ruhától a régiségig és paradicsomtól a borig mindent kapni. Jót és olcsón. A világ nagyvárosaiban kilométeres hosszúságú ilyen piacok vannak, tömeges látogatottsággal, nálunk ilyen méretben ez az egy van, ezt is megszüntetjük. A tervek szerint ennek a helyén lesznek a társasházak. Nehéz lenne az érdekelteken kívül akárcsak egyetlen embert találni, aki a mai piac és bolhapiac megszüntetésével egyetértene. Ez a döntés nemcsak ellenkezik a demokrácia elvével, de kifejezetten népellenes.
A Nagy Lajos király útja egészen az Örs vezér terétől a 3-as autósztrádáig végig igen széles út. Szerencsére az elődeink még hagytak helyet a közlekedésre. A járdákon kívül két-két autósávnak van (lenne) hely mindkét oldalon, valamint itt fut a villamos sínpár középen, és ezen kívül mindenütt van (legtöbb helyen gazos) széles zöldsáv vagy parkoló. Ha mindent beleszámolunk, a járdákon kívül, a villamossal és a zölddel együtt lazán nyolc sáv széles ez az út, és 3,9 kilométer hosszú. De ma a nagy részén két sávon halad a forgalom, azaz egy irányba egyetlen egy sávon, mert a síneken túli másik oldal nincs megépítve, valahogy el lett felejtve. A Bosnyák tér előtt, a lámpát kivárva átjönnek a buszok és az autók a síneken, hogy a teret elhagyva egy újabb lámpánál visszamenjenek az egyetlen sávjukra, majd az Erzsébet királyné útja előtt megint egy lámpánál visszajutnak a széles útra. Azaz összesen háromszor keresztezi egymást a villamos és a közút.
Nos, ezt az utat meg kellene csinálni, és a Bosnyák tér körüli részét fokozatosan és érzékenyen városközponttá alakítani. Itt emelkedik az ég felé Zugló legjelentősebb temploma. Innen ma elérhetetlen, de mindössze két telekhossznyira van a polgármesteri hivatal és előtte egy szép terecske, ezt meg lehetne nyitni a Nagy Lajos király útja felé. Ezen a vonalon van a kerület főpostája. Lenne hely gyönyörű fasoroknak, éttermeknek, üzleteknek, közintézményeknek, a villamos finom pázsiton futhatna, és mindenkinek kedve lenne itt korzózni. De senki nem törődik semmivel, nem akarják visszaállítani a meglévő útra a négy sávos forgalmat, nem csinálnak kerékpárutat, nem ültetnek fákat, nem kezdenek semmit a helyenként égbekiáltóan ronda, földszintes bodega üzletekkel és lerobbant autógumis műhelyekkel. Ebek harmincadján van 80 éve körben minden, és úgy is marad. De egy helyen építünk csillogó-villogó beton kockákat a meglévő és nem rossz mai polgármesteri hivatal helyett és a meglévő közkedvelt piac helyett. Elvtelen kompromisszum, ami örök időkig keserű szájízt hagy mindenkiben, aki valaha ránéz.
Nem akarom feltalálni a spanyolviaszt, és megtervezni egy ilyen élő, érző, boldogulni próbáló nagy kerületnek a központját, az is lehet, hogy képtelenségeket gondolok. Ezzel a példával csak megfoghatóvá próbálom tenni, milyen lenne az a gondolkodás, amely megkísérelne a meglévő adottságokból kiindulni, nem pedig a vonalzó és a beton logikájából.
Ez nem piac kérdés, és nem zuglói kérdés, hanem a szerves társadalomfejlődés kérdése. Soha semmi nem lesz Magyarországból, ha még felfogni sem képesek a vezetők, hogy milyen lenne valamit helyhez és néphez igazodva, jól, valóban jól, az ott lehetséges lehető legjobban megcsinálni. Nem értik és nem is érdekli őket. Nem ebben van az üzlet.
Ha valaki az itthon szokásos pártpolitikai okokból próbálná ezt a tervet elítélni, azért, mert szocialista polgármester áll az ügyek mögött, vagy éppen ellenkezőleg, kipellengérezni azért, mert kiemelt kormányzati beruházás, akkor elárulom neki, hogy ez most nem jön be: mert itt vállvetve dolgozik ezért a silány megoldásért a jobb és a baloldal.
Ó egek! Adjatok szemernyi fantáziát, kicsi ízlést, parányi gondolat-féleséget!