Elkxrtuk;

2022-01-06 20:17:01

Ingyen is fogható lesz az Elk*rtuk

Alig kopott ki a mozikból, ám január 23-án műsorra tűzi a TV2 a Keith English rendező és Kálomista Gábor producer közös politikus thrillerét, az Elk*rtukat, mely az őszödi beszéd és az ahhoz kapcsolódó eseményeket tálalja, felettébb szubjektív hangvételben. De nem ez az egyetlen egyediség a produkció éltében.

A film előélete, illetve mozikba kerülése sajátos volt, hiszen bármiféle bejelentés nélkül, az éppen folyó castingról kiszivárgó hírek kapcsán robban a médiában, hogy magántámogatásokból készül a „Gyurcsány-mozi”, melyben tulajdonképpen maga Gyurcsány Ferenc archív bejátszásokban van csak jelen, a fikciós jelentekben egyszer látjuk a tarkóját. Igaz, Orbán Viktor semmilyen formában nem tűnik fel a filmen. Az október 23-ra időzített mozis bemutatót számos médiahack előzte meg, melyben a producer Kálomista Gábor a filmje ellehetetlenítéséről beszélt – az Index készséggel segítette őt mindebben. 

Az Elk*rtuk, mely a mozikban több mint 42 ezer nézővel indult a nyitó hétvégén, számos ingyenes vetítéssel megtámogatva végül bő 130 ezer nézővel esett ki a mozikból. Ezzel tulajdonképpen az év legnézettebb magyar mozifilmje lett, ám nem sokkal maradt le tőle a teljesen apolitikus, Tiszeker Dániel rendezte Nagykarácsony és Herendi Gábor Toxikomája.

Utóbbi rendezője lapunknak azt mondta: az Elk*rtuk eredményeit nem kell figyelembe venni, mert az nem műalkotás, hanem egy politikai mozgalomként funkcionáló mozgókép. Egy demonstráció. A jobboldal pedig sokkal jobban mozgósíthatóbb Magyarországon, elkötelezett hívei felhívásra tódulnak a mozikba. A nézőszám szerinte nem tükrözi a film minőségét. 

Tény, arról rengeteg feljegyzés és írás született, hogy a mozikba egy olyan réteg jelent meg, akik szemmel láthatóan még jóindulattal sem voltak nevezhetőek törzsvendégnek.

A filmet gyártó Megafilm képviseletében Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producer többször hangoztatta, hogy közvetlen állami támogatás nélkül, baráti segítségekből és hitelekből gyártják a filmet. Arról nem túl sok szó esett, de a Napi.hu észrevette: végül az 1,14 milliárd forintos lejelentett büdzsé után jogosultak a költségvetés 30 százalékáig, vagyis jelen esetben 342,8 millió forintig igénybe venni a társasági adókedvezményt, azaz közvetett állami támogatást.

A film időzítése kapcsán több forrás is megjegyezte: mire elkészült a film, tulajdonképpen idejemúlttá vált, hiszen nem Gyurcsány Ferenc, de nem is a filmben a bábjátékosnak ábrázolt Dobrev Klára lett az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, hanem Márki-Zaj Péter. Ám a NER ennek ellenére úgy gondolhatja, hogy számára hasznos alkotásról van szó: a Nemzeti Filmiroda art-bizottsága művészfilm-besorolást adott a műnek, iskolás gyerekeket tanítási időben vezényeltek ki a vetítésére, fideszes politikusok pedig ingyenes vetítéseket hirdettek és szerveztek meg.

Illetve, most a TV2 platformján keresztül több millió háztatásba is eljuthat az alkotás – akár ingyen is – a potenciális nézőkhöz. Persze, a néhány hónapos megjelenési ablak manapság nem számít meglepőnek a mozis és az otthoni forgalmazás között: a pandémia miatt a Warner például ugyanaznap mutatta be filmjeit a mozikban és a HBO Max-on. Igaz, ezek olyan művek, amelyekért önként adnak pénzt a befektetők és a nézők, és a tévés megjelenés is fizetős streamingoldalakon történik.

Egyszóval: az Elk*rtuk TV2-es televíziós premierjén nincs mit csodálkozni – természetes következmény. Meglepődni majd akkor kell, ha mondjuk a mű felbukkan majd a Netflixen, vagy más nemzetközi streamingplatformon. Bár nem biztos, hogy erre túl nagy esély volna.