Pécs;busz;

2022-01-08 06:20:00

Buszforduló: Páva után felkészül Bánki

Pécsett sokak gyanakvását felkeltette, hogy a bíróság a 700 milliós kárt okozó buszügy perében nem nyilvánosan hallgatta meg a város korábbi, fideszes polgármesterét.

A Pécset 2009-től tíz éven át polgármesterként irányító Páva Zsoltot tanúként hallgatta meg a Kaposvári Törvényszék szerdán a nagy visszhangot kiváltó buszperben. Erről azonban a sajtó nem kapott értesítést, így nem tudósíthattunk a rendhagyó pernapról. Ennek okáról, illetve a per várható fejleményeiről kérdeztük a bírót és a sértetti képviselőt.

Ismert, hogy a pécsi önkormányzat tömegközlekedési cége, a Tüke Busz Zrt. 2015-ben megvásárolt Hollandiából 115 használt Volvo-buszt, 3,5 milliárd forintért, ám később kiderült, hogy ezt a flottát pár héttel korábban 700 millióval olcsóbban kínálták. A Pécset akkor irányító közgyűlés azonban igent mondott az indokolatlanul megdrágított ajánlatra, ami annak volt a következménye, hogy az üzletbe – még a közbeszerzési eljárás előtt - belépett egy közvetítő cég. A holland rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, s ennek hatására nálunk is nyomozás kezdődött. Ennek végén az ügyészség a Tüke Busz Zrt. korábbi vezetőjét, Paiger Istvánt vádolta meg gazdasági csalással. A vádirat szerint még ketten vállaltak szerepet a bűncselekményben: Csengő András, aki korábban Hollandia magyarországi tiszteletbeli konzulja volt és P. Endre, Németországban élő, magyar-amerikai állampolgárságú vállalkozó. Utóbbi az előkészítő tárgyaláson elismerte a bűncselekményt, vállalta, hogy visszafizeti a buszközvetítésért felvett 170 millió forintot, amiért egyébként a vizsgálat szerint semmiféle munkát nem végzett. Így a vallomást nem tevő P. Endre megúszta felfüggesztett szabadságvesztéssel. Az 500 millió forint közvetítő jutalékot felvevő Csengő András viszont nem ismeri el bűnösségét, amiképp a Tüke Busz Zrt. akkori vezérigazgatója sem. A Tüke Busz Zrt. volt vezetője azzal védekezik, hogy nem ő, hanem a várost irányítók döntöttek a Volvo-flotta megvásárlásáról. Ártatlansága bizonyítása érdekében ő és ügyvédje indítványozta Páva Zsolt meghallgatását.

Páva immár Amerikában diplomata, ezért nem tudott hazautazni az idézésre, ugyanakkor jelezte, hogy az év végén itthon lesz, és akkor rendelkezésére áll a bíróságnak. A pert elnöklő Vadócz Attila élt is ezzel a lehetőséggel, és a kaposvári bíró Pécsett hallgatta meg Pávát. A tanúmeghallgatásról a sajtó nem kapott értesítést. A bíró megkeresésünkre elmondta, hogy Páva Zsolt január 7-én már vissza kellett térjen az Egyesült Államokba, ezért gyorsan kellett dönteni meghallgatásáról. A bíró hangsúlyozta, hogy az eljárási törvény lehetőséget ad erre a meghallgatási formára, s ez nem a politikusnak adott kiváltság volt, hisz ekképp hallgatnak meg számos esetben fontos tanúkat, ha azok hónapokon át külföldön dolgoznak és itthon csak napokat tartózkodnak. A meghallgatásról értesítették az ügyészséget, a vádlottakat és a védőket, a sajtót viszont nem.

A pécsiek számára azért szül gyanakvást a szokatlannak tűnő meghallgatás, mert a városban általános vélemény, hogy a buszügyben nem a tettesek ülnek a vádlottak padján, hisz a járművásárlásról a politikusok döntöttek, a kárt is ők okozták, a járművek megdrágításából eredő hasznot pedig a hozzájuk közel állók vághatták zsebre. Ezért lett volna szerencsés, ha Páva válaszait és viselkedését a média közvetlenül megtapasztalhatja és közvetítheti az olvasóknak és a nézőknek. Mivel erre nem volt mód, sokan arra következtethetnek, hogy Pávát elbújtatták a nyilvánosság elől. Vadócz Attila erre a felvetésre azt felelte, hogy szó sincs bújtatásról, és a következő tárgyaláson ő felolvassa a meghallgatás jegyzőkönyvét.

Írtunk róla, hogy a Tüke Busz Zrt. első embere és ügyvédje, Bodnár Imre még további fideszes politikusok meghallgatását is indítványozták, így Pécs korábbi alpolgármesterét, Csizi Pétert, valamint a legbefolyásosabb baranyai kormánypolitikust, Bánki Eriket is szeretnék megkérdezni. Ám decemberben nagy fordulat történt az ügyben: Paiger oldalán megjelent új ügyvédként a budapesti Gyalog Balázs. Ez azért volt meglepő, mert Paiger jól áll az ügyben, az ellene felsorakoztatott bizonyítékok az eddigi pernapok alapján aligha állnak meg. Paiger – kérdésünkre válaszolva – bevallotta, hogy az ügyvédet mások ajánlatára fogadta fel, Gyalog díját sem ő fizeti, ám hogy ki volt a titokzatos ajánló és „szponzor”, azt nem árulta el. Az igazi fordulat aztán az volt, hogy Gyalog – indoklás nélkül – visszavonta Bánki Erik meghallgatásának indítványát. Ennek hatására Bodnár Imre lemondott Paiger védelméről.

Gyalog Balázs döntése azért is érthetetlen, mert Bánki Erik épp a buszvásárlás idején járt Hollandiában, ráadásul az a P. Endre, aki munka nélkül jutott 170 milliós közvetítői jutalékhoz, Bánki üzlettársi köréhez tartozik, rajta kívül a vállalkozót senki sem ismeri Pécsen.

Gyalog Balázs indítvány-visszavonása ellenére Bánki nem lélegezhet fel, hisz a buszügy sértettje a Tüke Busz Zrt. is képviselteti magát a perben, s a cég jogásza elmondta: a tisztánlátás érdekében a részvénytársaság is indítványozta Bánki meghallgatását, amiképp Csizi Péterét is. A bíróság Csizi meghallgatásáról már döntött is, Bánkiéról ezután fog.

A Fidesznek egyre kínosabb a pécsi buszper. Abban, hogy a 2019-es helyhatósági választáson az integrált ellenzék Pécsen nagyon megverte a Fidesz-KDNP jelölteket, a 700 milliós kárt okozó buszvásárlásnak is szerepe volt. A hét éve húzódó ügy az idei parlamenti választás pécsi eredményeit is befolyásolhatja, még akkor is, ha a voksolásig semmiképp sem születhet meg az ítélet.