Tarlós

Szomorú vagyok. Tudom, hogy az érzelmi állapotom pillanatnyi állása nem nagyon tartozik az olvasóra, mentségül csak annyit, hogy szomorúságom nevezhető közéleti szomorúságnak is. Arról van szó, hogy Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere, a főváros díszpolgára egyre jobban beszáll a kampányba – a Fidesz oldalán. A rosszkedvem magánrésze annyi, hogy kifejezetten tiszteltem Tarlóst, mondhatom, személyesen is jó volt a kapcsolatunk - miért írom múlt időben? –, és bár sok mindenben nem értettünk egyet, de ez a különbség egyikünket sem zavarta.

Úgy tartottam, nem a politikai, ideológiai különbözőségünk a lényeg, hanem az emberi karakter: az, hogy őszinte, korrupciótól mentes, olykor kifejezetten nyitott emberként gondolhattam rá. Szeretett persze karcosan fogalmazni, nem kímélte az elődjét, de azért képes volt távolságot is tartani az Orbán-rezsimtől. Büszkén és rátartin vezette a fővárost, miközben persze ennek a rátartiságnak időnként voltak erősen torz megnyilvánulásai is.

Mégis: a távozása után – szándékosan nem bukásról beszélek – is tartotta magát a független, immár nyugdíjas politikus szerepéhez, annak ellenére, hogy jól fizető munkát, irodát és egy szűk stábot is biztosított számára a miniszterelnök. Ez a független imázs azonban egyre gyakrabban foszladozni kezdett; meglehetős sarkossággal szállt be az utód támadásába. A kezdeti óvatos kritikai hangvételt egyre inkább felváltották a durvább mondatok, de többnyire nem mozdult ki a Budapest-témakörből.

Most azonban szintet lépett. Durván nekiment az ellenzéknek, és olyan területekre merészkedett, amelynek nyomán elő kellett húznom a sztereotip megállapítást: nincs ingyen ebéd. Ebben a rendszerben nem létezhet, hogy valakit az állam kasszájából fizetnek, és cserébe nem rója le a tartozását, azaz nem járul hozzá a lejárató kampányhoz.

Úgy látszik, a választáshoz közel elérkezett a törlesztés ideje. Tarlós hosszú interjút adott a kormány által gründolt médiának, azért, hogy kijelentései lehetőleg az egész országban olvashatók legyenek. Nyilván ez indokolja, hogy már olyan felvetésekre is hajlandó volt válaszolni, amelyeket korábban mint nem kompetens elhárított magától. El sem tudom képzelni, hogy a korábbi Tarlós István megjegyzést mert volna tenni például mások vallási meggyőződésére. Márpedig most ezt is megtette, egész egyszerűen megkérdőjelezve Márki-Zay Péter kereszténységét. Egy ilyen megállapítás teljesen ellenkezik – ellenkezett – a volt városvezető jellemével. Az még beleférne az imázsába, hogy az ellenzéki összefogást hatalomzabrálási humbugnak nevezi, bár ez a minősítés is nehezen összeegyeztethető azzal, amit távozása után ígért: csak szakkérdésekben fog majd megnyilatkozni.

Ha már magánjellegű közléssel kezdtem, azzal is zárom. Tarlós egy-egy kifogásolt cikk kapcsán – nem pusztán népszavás írások nyomán – viszonylag gyakran hívott fel: vitassuk meg a leírtakat. Főként a saját véleményét emelte ki, de azért meghallgatott engem is. Most is várom a hívását. De ezúttal sokkal nehezebb lesz szót értenünk.