idősek;

Stopperrel mért ellátás

Egyre több piaci szolgáltató jelenik meg az idősgondozásban, de a fizikai igények kielégítése kevés a gondozottak jóllétéhez – mondja egy kutatás alapján Katona Noémi szociológus.

Sokszor hallani, hogy gondozási válság van egész Európában. Ez társadalmi válság vagy egyéni?

Ezt csak együtt lehet kezelni. Amikor látjuk a sok egyéni drámát, azt, hogy milyen súlyos probléma a családoknak az idős hozzátartozóról való gondoskodás megszervezése, mögötte látni kell a strukturális bajokat. Nem szabad eltolnunk magunktól ezt a kérdést azzal, hogy hát igen, ez egy létező társadalmi gond, de nincs mit tenni, ez nálunk így működik. Ebbe nem szabad beletörődni. Amikor tömegek kerülnek ilyen krízishelyzetbe, ott társadalmi felelősség küzdeni azért, hogy a rosszabb anyagi háttérrel rendelkezők ne kerüljenek hátrányba.

A gondoskodás mindig érzelmi, szociális és fizikai szükségletek kielégítése. Melyik a fontosabb?

Ezek egymásra épülnek. A legalapvetőbb a fizikai szükségletek kielégítése, hogy legyen valaki, aki segít az idős embernek például elmenni a WC-re, vagy ágytálazza, pelenkázza őt. Ha ezt a gondoskodást nem kapja meg, akkor nem érzi jól magát mások társaságában és érzelmileg sincs rendben. Amikor gondozást igénylő családokkal beszélgetünk, sokszor azt látjuk, csak úgy tudják az idős szülők, nagyszülők legalapvetőbb szükségleteinek kielégítését megoldani, hogy naponta kétszer egy órára odamegy valaki és lefürdeti, átöltözteti, megeteti, emellett azonban egész nap egyedül van. Ilyenkor valójában a szükségletei nincsenek kielégítve, hiszen érzelmileg, szociálisan nincs rendben, a jólléte nem biztosított. Ahhoz érzelmi kapcsolat is kell, vagy a családtól, vagy egy megfizetett gondozótól.

A gondoskodás megszervezéséhez egy sokszereplős hálózat kell, aminek része az állam, a család, de benne vannak a kisebb közösségek, önkormányzatok, alapítványi vagy egyházi szervezetek és a piaci szereplők is. Hogy zajlik ez a mindennapokban?

A családoknak mindig hatalmas logisztikai feladat az egyes szereplők közötti együttműködés megszervezése, hogy mindig legyen valaki, aki az idős emberről gondoskodik. Önmagában ennek az összerakása minden héten sok órát igényel még akkor is, ha a gondozás nagy részét nem a család végzi. A házi segítségnyújtás és a szociális étkezés megszervezése nagyobbrészt az önkormányzatok feladata, de kutatásaink során azt látjuk, a családok sokszor nincsenek tisztában azzal, mire jogosultak. Nem boldogulnak a bürokráciával és gyakran előfordul, hogy feladják a harcot, lemondanak a segítségről. Ha mégis kapnak gondozót, az nagyon rövid ideig tud ott lenni az idős ember mellett. Vannak civil és egyházi szervezetek, amelyek kijárnak az idős ember otthonába, de az ő kapacitásaik is végesek, így sokszor a család csak úgy tudja megszervezni a folyamatos felügyeletet, ha egyik nap az egyik szervezettől, másik nap egy másiktól megy a gondozó. Ez nagyon rossz a gondozottaknak, különösen a demens időseknek, mert a fürdetés, etetés intim viszonyt jelent, nagyon megterhelő, ha sok idegent kell elfogadniuk. Nagyon gyakori tehát, hogy a fizikai igényeket sikerül valahogy kielégíteni, de a szociális és érzelmi kapcsolat mégsem alakul ki. Összerakják a mozaikot, de a megoldás mégsem jó.

Erre mondta nemrég egy konferencián, hogy súlyos társadalmi gondot okoz, ha a gondozás piaci munkává válik?

A kijáró piaci szolgáltatók gyakran perc alapon számolnak el a családokkal, ami nagyon messze áll a gondozási, ápolási tevékenység lényegétől. Ennek egy durva példája, amit egy családtag mesélt, hogy az őket először látogató gondozó az édesanyja szájába próbálta erőltetni a kanalat, hogy időre végezzen az etetéssel. Persze hogy tiltakozásul ellenállt és nem evett. A piaci logika sokszor ellentétes a gondoskodás lényegével.

Mit tapasztaltak a kutatás során, piaci viszonyok közt milyen áron lehet megvenni az idősek ellátását ma Magyarországon?

Az derült ki, hogy a 24 órás ellátást nyújtó erdélyi, kárpátaljai vagy magyarországi asszonyok minimum 100-150 ezer forintot kapnak havonta zsebbe. A tényleges összeg azon múlik, hogy milyen a gondozó érdekérvényesítő képessége. Ami biztos, hogy a folyamatos együttlét kialakítja a bizalmat, érzelmi megnyugvást ad az idős embernek. Ezzel szemben a profi szolgáltatók havi 600-700 ezret kérnek a 24 órás gondozásért, egy éjszaka 35 ezer forint, de azt nem tudjuk, ebből mennyi a gondozó bére. Ráadásul, ha a szakképzett ápolók gyakran cserélődnek, az árba nem lehet bekalkulálni a szeretetet.

Azt eddig senki nem mondta ki, hány gondozásra szoruló idős ember él Magyarországon. Miért nem lehet ezt tudni?

Sokszor nincs orvosi diagnózis, csak a család érzékeli, hogy egyre több segítségre szorul az idős családtag. Ilyenkor vagy megoldják családon belül az ellátását, vagy maguk keresnek fizetett gondozót. Nem kerülnek be az ellátórendszerbe, így nem jelennek meg a statisztikákban.

A járvány miatt az önkormányzatok felmérték a segítségre szorulókat. Ettől változott valami?

Nem, mert több pénzt nem kaptak erre a feladatra.

Miben más a magyar idősgondozás, mint a többi uniós országé?

Nálunk hiányzik az a fajta anyagi támogatása a családoknak, hogy a gondozásra szorulónak jár egy összeg, amiből az igényeitől függően többféle gondozási szolgáltatást is megvehet. Ez több országban működik és erősíti ugyan a piaci folyamatokat, de legalább anyagi segítséget jelent. Magyarországon a politika a család feladataként határozza meg az idős ember ellátását, de ehhez szinte semmi segítséget nem ad. A családok csak saját pénzügyi helyzetük függvényében tudják megszervezni az idősek gondozását. Aki egyedüli gyerek, annak ez súlyos teher, ahol pedig többen vannak, gyakran alakul ki konfliktus a testvérek között amiatt, hogy mit tudnak vagy akarnak megfizetni.

Az ellenzék közös programja „gondoskodási rendelvénynek” nevezi azt a támogatási formát, amikor az ellátásra jogosult a neki járó pénzből maga választja ki a szociális szolgáltatások kínálatából a számára elérhető legmegfelelőbb megoldást. Idősszervezetek is sürgetik a módszer bevezetését. Van akadálya ennek?

A politikai akarat hiánya, hiszen így több pénzt kellene beletenni a rendszerbe. A szociális szférában jelentősen emelni kellene a béreket, hogy több gondozó, ápoló maradjon, és javítani kellene az ellátás feltételeit is. Ezzel párhuzamosan lehetne bevezetni a beváltható, egyénre szabott pénzügyi csomagot. Ma nem tudni, min múlik a döntés, csak az biztos, hogy a szociális területen mérhetetlenül nincsenek megbecsülve a dolgozók és alulfinanszírozott az egész rendszer.

A piaci oldal pedig épp ezért egyre nagyobb részt próbál lefedni. Mi jellemzi ezeket a vállalkozásokat?

Nagyon sokszínű a kínálat. Egyre több bentlakásos magánotthon kezd működni magas díjakkal, az otthonápolást végző szervezetek is szaporodnak. Ezek közül több sokféle szolgáltatást próbál adni, például profi egészségügyi ellátást kínál az idős ember otthonában, van éjszakai ügyelet és 0-24 órás ellátás is az ajánlataikban. Vannak olyan ügynökségek, amelyek legálisan működnek, bejelentett alkalmazottakkal, a család hivatalos számlát kap a kifizetett munkáról, de itt a szolgáltatások ára többszöröse az informálisan végzett gondozásnak. Szintén újabb piaci szereplők a különböző közvetítő ügynökségek, amelyek pénzért kötik össze a gondozókat a családokkal és esetleg képzéseket is szerveznek a dolgozóknak, később ellenőrzik az ápolási munkát, konfliktus esetén közvetítenek.

Ez hivatalos munkaszerződést jelent a gondozóknak?

Nem, az ügynökség csak a közvetítésre szerződik a dolgozóval és a családdal is, de abba nem szól bele, hogy végül ők ketten miben állapodnak meg: mennyi lesz a feladat, mennyit fizetnek érte, mennyi lesz a szabadság, munkaidő, bejelentett-e a munkaviszony. Nem tekintik magukat munkáltatónak. A profi és drága szolgáltatókat könnyű megtalálni az interneten, hirdetik magukat. Aki ezt nem tudja megfizetni, az elsősorban informális csatornákon keresztül keres gondozást, vannak facebook-csoportok is ilyen céllal. Itt hirdetik magukat azok is, akik ilyen munkát vállalnának. Ezek mögött az ingyenes hirdetések mögött azonban általában nincs semmilyen minőségbiztosítás, bárki bejelentkezhet, ezért nehéz megbízni bennük interjúalanyaink szerint. És végül vannak a teljesen informálisan szerveződő, sokszor egy faluból érkező erdélyi nénik, akik mögött vélhetően otthon van egy közvetítő, de azt nem tudni, neki mennyit fizetnek.

A nagy nemzetközi ügynökségek még nem jöttek Magyarországra. Miért?

Nem tudjuk, hogy csak a fizetőképes keresletet tartják kevésnek vagy nem éri meg nekik a magyar szabályozásnak megfelelni. Annyit hallottunk, hogy az egyik legnagyobb európai idősotthoni hálózattal rendelkező cég már megkeresett néhány piaci alapon működő magyar idősotthont, de üzletet még nem kötöttek. 

NévjegyKatona Noémi szociológus-szociálantropológus, doktori fokozatát a Humboldt Egyetemen szerezte. A Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének munkatársa, a Helyzet Műhely tagja. Kutatási területei az idősek helyzete, a nemek közötti egyenlőség, a szexipar és a migráció.