Ha azt gondoltuk, hogy az elmúlt két év pandémiája és az azzal kapcsolatos korlátozások miatt furcsán alakultak a nagy mozgóképes események és díjkiosztók, igazán nagyot idén kell majd ezen a téren csodálkozni. Hiszen még tavaly is azt állíthattuk, hogy a Gloden Globe díjkiosztó a maga módján, de csak elindította a nagy filmes díjszezont. Idén azonban a ceremónia hetvenkilencedik kiadása tulajdonképpen nem valósult meg, hiszen nem volt vörös szőnyeg, nem voltak sztárok, akik kellemesen elpezsgőznek, nem voltak műsorvezetők és persze nem volt tévés közvetítés sem, miután az NBC még tavaly bejelentette, hogy az élő szerződés ellenére nem akarja műsorra tűzni az amúgy nem rossz nézettséget hozó gálát. Így az lett, amit a szervező Hollywood Foreign Press Association (HFPA) január 4-én, minden bizonnyal kényszerből bejelentett: a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben zárt ajtók mögött, sajtó és vendégek nélkül, a tagok és a szervezet által támogatott karitatív szervezetek munkatársai részvételével tartották meg az eseményt, amelyről a Twitteren keresztül tudósítottak, majd a honlapjukon is közölték az eredményeket.
A lényeg: a Jane Campion rendezte A kutya karmai közt kapta a legjobb drámai film, Steven Spielberg West Side Story-ja pedig a legjobb musical vagy vígjáték díját. A televíziós mezőnyben a legjobb drámasorozat trófeáját a harmadik évadánál tartó HBO-széria, az Utódlás nyerte el a legjobb vígjátéksorozat pedig a Hacks lett. Korrekt döntések.
Kár, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet. Az igencsak rendhagyó díjátadó esetében a szervezők két problémával álltak szemben: az egyik a koronavírus Omicron variánsa, a másik – és igazából ez a fő ok – hogy Hollywoodban jelenleg bojkott alatt áll a szervezet és annak újságíró tagjai. A HFPA ugyanis a Los Angeles Times oknyomozó cikksorozata nyomán a különböző civil szervezetek, de főleg a Time’s Up nonprofit szervezet össztüze alá került. A Time's Up a HFPA-t annak működése kapcsán korrupcióval, adócsalással és visszaélésekkel vádolta, de a legnagyobb probléma az volt, hogy rámutattak arra a tényre, hogy egyetlen fekete szavazó tagja sincs a szervezetnek. A sztárok és a stúdiók felfüggesztették az együttműködést a HFPA-val, amíg az nem változik meg kellőképpen. Tavaly szeptemberben Helen Hoehne német újságírónő lett az új elnök, aki egy hónappal később bejelentette: huszonegy újságírót vettek fel maguk közé, köztük hat feketét, öt ázsiait, hat latin-amerikait, és négy olyan tagot, akik közel-keletinek vagy észak-afrikainak vallják magukat; emellett az újonnan bekerültek csaknem a fele nő. Az elemzők szerint ez a lépés túl későn jött és túl kicsi volt ahhoz, hogy meg lehessen menteni a januári díjkiosztót és a tengerentúli médiában a szórakoztatóipari lapok tulajdonképpen azt „nézegették”, hogy a sztárok közül kik mernek szimpatizálni a HFPA-val. Voltak, igaz nem sokan: például Catherine Zeta-Jones az Instagramon kívánt sok szerencsét a jelölteknek, Arnold Schwarzenegger és Jamie Lee Curtis látható volt egy promóciós videóban.
Ugyanakkor ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan bejelentkezett a Golden Globe gála szezonindító helyére a Critics Choics Award, melyet 1995-ben alapított Joey Berlin újságíró, kritikus. Első körben felvette a díj mögött álló szervezetbe az összes HFPA ellenes újságírót, majd elhintette a stúdióknak, hogy az ő díja kell, hogy legyen az évindító parti az álomgyárban, noha az elismerés eddigi tévés közvetítései a Gloden Globe számainak még a tizedét sem hozták. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy Berlin terve akár működhet is: két kisebb amerikai hálózat vállalta a a Golden Globe-bal egy időpontra, január 9-e estére meghirdetett esemény tévés közvetítését. Joey Berlin megpróbálta megszerezni még a Globe helyszínéül szolgáló Beverly Hilton hotelt is, de itt nem tudtak rálicitálni a HFPA-ra. Ám a hollywoodi sors iróniája, hogy a Critcs Choice-t is utolérte a Los Angeles Times oknyomozása és hosszú cikkben elemezték és bizonyították, hogy ez a díj legalább olyan zavaros hátterű, mint a Golden Globe. A szervezet mintegy tíz éven keresztül veszteségeket könyvelt el, miközben Joey Berlin önmagának, mint elnöknek meseszerű fizetéseket, illetve cégeinek és különböző érdekeltségeinek bőkezű megbízásokat adott. Egy igazgatótanács tag azt nyilatkozta a Times-nak, hogy fogalma sincs, mi zajlik cégen belül, „mindenről Joey dönt, én azt teszem, amit mond”. Egy másik tag azt tette hozzá, hogy a kezdeti remek működés akkor romlott el, amikor Berlin behozta a tévéket és innentől kezdve magához vette az összes hatalmat. Nahát.
