ORÖ;

2022-01-12 06:20:00

Melegekkel riogatott Sztojka

Farkas Flóriánt a körülötte lévő botrányok tömkelege miatt „nem lehet újraépíteni” – erről is beszélt Sztojka Attila kormánybiztos a Népszava birtokában lévő hangfelvételen.

Ha ti egy lépést tesztek a Fidesz-kormányzat felé, a Fidesz ötöt fog felétek tenni – hangsúlyozta Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos, a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója egy lapunkhoz eljutott hangfelvételen. Sztojka így érzékeltette az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) kormánypárti (vagy annak tartott) képviselőivel, hogy számíthatnak a Fidesz támogatására.

A Népszava kedden már beszámolt arról a titokban rögzített hangfelvételről, amely december első felében, egy zárt ajtók mögött rendezett budapesti találkozón készült. A csaknem három és fél órás hanganyagon az eddig publikált részleteken kívül is vannak érdekes adalékok: ezekből válogatunk. A találkozón – Sztojka Attila mellett – Farkas Félix roma parlamenti szószóló és a fideszes Lungo Drom szövetségének ORÖ-s képviselői vettek részt.

Sztojka Attila kijelentései nem nélkülözték az ellentmondásokat. Miközben arról beszélt, hogy tisztességes romapolitikát és jó szakmai teljesítményt szeretne, nem hagyott kétséget afelől sem: fontosnak tartja a politikai lojalitást. „Tudod, miért nyertél? Mert itt vagy. És tudjátok, miért fogtok nyerni? Mert itt vagytok” – jelezte, hogy az ORÖ kormánypárti tagjainak programjai megfelelő finanszírozásra számíthatnak.

Az ORÖ helyzetét Sztojka Attila szerint stabilizálni kell, a Belügyminisztérium 527 millió forintos követelése ugyanis, amit vissza kell fizetni, csődveszéllyel fenyeget. Agócs János, az ORÖ elnöke ezzel szemben lapunk szombati számában elismételte: 2016-os támogatásról van szó, a követelés jogosságát „megalapozottan vitatjuk”.

A kormánybiztos a hangfelvételen közölte, hogy az ORÖ belső ügyeibe „nem akarok beavatkozni, és nem is fogok”. Saját magát cáfolva mégis instrukciókat adott arról, milyen lépéseknek kell következniük az országos önkormányzatban. A politikai taktika részeként említette például, hogy „nem nektek kell adni a pénzügyi bizottsági elnöki pozíciót, de a pénzügyi bizottság többségét nektek kell adni. Mert nem az a lényeg, hogy ki vezeti, hanem, hogy ki irányítja.” (Később az ORÖ rendkívüli közgyűlése, ahol a Lungo Drom megszerezte a többséget, pontosan a kormánybiztosi elvárások szerint zajlott.)

Sztojka Attila szóvá tette, hogy megítélése szerint az ORÖ-ben nincsenek rendben a kifizetések. „Elmondom ebben a körben, máshol nem fogom elmondani” – kezdte. A képviselői tiszteletdíjak mellett a foglalkoztatási intézetben van egy „másik szerződésetek, vagy a hozzátartozótoknak”. A tragédia az – tette hozzá –, hogy „ez összeférhetetlen, ez hűtlen kezelést jelent.”

Ha nem az Orbán-kormány megy tovább, a romaügynek vége – állította a kormánybiztos. Két dolog lehet: a romaügyet „vagy a Jobbik veszi át, vagy a melegek”. Sztojka Attila okfejtése értelmében „az a lényege a meleglobbinak, hogy a romaügyre ráülve legalizálja magát”. (Ezt abból szűrte le, hogy elmondása szerint az uniós felzárkózási stratégiában a melegek helyzete is teret kap.) A Jobbik pedig semmi mást nem akar, „csak kinyírni”. Persze, mindez csupán elméleti lehetőség, a kormánybiztos a maga részéről biztosra veszi a Fidesz győzelmét.

Mesélt arról is, hogyan történt a kormánybiztosi kinevezése. Nem ő jelentkezett a posztra. Éppen nyaralt tavaly júliusban, amikor egy szombati napon, este hétkor hívták egy általa ismeretlen számról. Nem vette fel. Majd sms-t érkezett: a miniszterelnök titkára kereste. Kedden kora délután fogadta Orbán Viktor, jelen volt Gulyás Gergely miniszter is. Egyebek mellett arra kapott felkérést, hogy rakja rendbe az ORÖ-t és a Lungo Dromot.

Sztojka Attila hisz abban, hogy a Lungo Drom képes megújulni, a Fidesznek nem szükséges alternatívát keresnie. Viszont az is látszik, hogy Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselőt, a Lungo Drom elnökét a körülötte lévő botrányok „tömkelege” miatt „nem lehet újraépíteni”. Személye – fogalmazott a kormánybiztos – lejáratódott nem csak a cigányok, hanem, ami a legrosszabb, párttársai körében is. A javára írta ugyanakkor, hogy Farkas Flóriánt a pozíciók helyett a Fidesz győzelme érdekli: annak ellenére, hogy „nagyon komolyan meghurcolták”.

Ahogyan arról beszámoltunk, tavaly novemberben az ORÖ közgyűlése a „kormány embere”, Farkas Félix parlamenti szószóló helyett Agócs Jánost, a testület elnökét választotta az országgyűlési választáson induló roma nemzetiségi lista vezetőjévé. Agócs János szavazati joggal bíró parlamenti képviselő szeretne lenni. (A Lungo Drom beadványa nyomán az Alkotmánybíróság megsemmisítette a választás eredményét.)

A hangfelvételen a kormánybiztos értetlenkedését fejezte ki, amiért az ORÖ elnöke elindult a „szószólói választáson”, holott előzőleg egyértelművé tette számára, hogy a „Fidesz támogatottját” úgy hívják: Farkas Félix.

„Fejezzétek be azt, hogy információkat visztek ki” – kérte Sztojka Attila a megjelenteket. Ahogyan a cikkünkben ismertetett hangfelvétel léte és kiszivárogtatása bizonyítja: határozott kérése nem teljesült. Ráadásul múlt héten már eljutott szerkesztőségünkhöz egy hangfelvétel, ami december végén, egy hasonló körben tartott másik találkozón készült.

A kormánybiztos mindkét felvételen kitért arra, hogy BM-esként „mindenkiről tudok sok mindent”, vagy éppen „mindenkiről mindent tudunk, a legapróbb részletekig”. Sztojka Attila a mostani felvételen azt is hozzáfűzte: még mielőtt bármit tesz, a BM-ben azt „már előre tudják”.