Hajózni muszáj, de élni nem. Pompeius Magnus kétezer éves, embertelennek tűnő kijelentése ma is érvényesnek látszik, mert hajózni kell, tehát a technikát használni kell, még ha az áldozatokkal járhat is.
Alig fél év különbséggel zuhant le 2018-ban és 2019-ben két vadonatúj Boeing 737 800 MAX utasszállító repülőgép, 346 ember halálát okozva, ami összevethető számú áldozat a két reaktor-tragédia, a csernobili és a fukusimai halottaival. Bár megroppant, de mégsem zárták be a repülőgépgyártó nagyvállalatot, holott kimutatták a vizsgálatok, hogy súlyos műszaki hiányosságok, tervezési, szakmai hibák vezettek a tragédiához, illetve végső soron a cégkultúrába volt kódolva a katasztrófa és az emberéletek elvesztése. De magától értetődően sehol sem követelték azt, hogy tiltsák be a légiközlekedést.
Mindez azért lényeges, mert adja magát a párhuzam az atomenergetikával. Valóban abszolút mértékben kiválthatók egyfelől a légkör szennyezésében totális bűnösöknek kikiáltott szénerőművek és a sugárzó hulladékokat termelő atomerőművek? Valóban helyettesíthetők azok a megújuló forrásokkal? Merthogy ezekből többnyire csak korlátozottan kapunk energiát (például hosszú időn keresztül felhők takarják a napot, nem fúj a szél, vagy a hosszan tartó aszály miatt kevés a víztömeg). Ehhez járul az a komoly nehézség, hogy a villamos energia tárolása nemcsak körülményes és drága, de jelenleg a természet sérelme nélkül nem építhetők meg a fontos részmegoldást jelentő szivattyús-tározós erőművek.
Márpedig ma már nemzetközi egyezmények is szigorúan előírják, hogy a szénerőműveket viszonylag rövid időn belül be kell zárni, azzal együtt, hogy napjainkra a jelentős részük, főleg az újabbak modern részecske-leválasztó meg gázszűrő berendezésekkel működnek. Nem olcsók ezek a megoldások, de a többségük eléggé hatásos. Igaz, hogy ha a teljes hasznosítási ciklust nézzük, ami a szén kibányászásától, szállításától egészen a kiégett salak kezeléséig tart, akkor már kétségtelenül sötétebb a kép. A légkör szempontjából feltétlenül tisztábbak az ugyancsak fosszilis fűtőanyagot – földgázt – használó erőművek, ám azért ezek kibocsátásai is terhelik a légkört. Továbbá a lelőhelyeiket birtokló országok és vállalatok kezében hatalmas zsarolási lehetőséget is rejt az ellátás.
No és az atomenergia? A Népszava egy cikke egy többé-kevésbé meghiúsult amerikai építkezés és egy lehangoló finn példa alapján kijelentette, hogy ha lenne is reneszánsza, az már véget is ért. Valóban nincs szükség atomerőművekre, ezért újak építése sem várható? Napjainkban teljesen nyilvánvaló, hogy villany nélkül nemcsak a fejlettnek nevezett országokban, hanem Földünkön mindenütt megbénulna az élet. Ezért elengedhetetlen a folyamatos, megbízható ellátás. Elég akár csak egy pár napos áramszünet, és megbénul az életünk. Gondoljuk el: a hűtőgépeink még elbírják a hőtartást 24 óráig, csak ne nyitogassuk őket. Mobiltelefonunk, laptopunk, tabletünk is működik akár egy napig is, no persze, lehetőleg azokat se használjuk. A második napra lényegében leáll a közlekedés, mert nincs utánpótlás: az üzemanyagot felhozó szivattyúk nem működnek. És mi történik a kórházakban, a lélegeztető gépeken életben tartott betegekkel? Természetesen a legtöbb helyen van aggregátor, de elfogy hosszabb használat mellett az üzemanyag, és nincs utánpótlás. Nincs ivóvíz és a szennyvíz szivattyúk sem működnek…
A sor folytatható az iparral, az állattartással is. Márpedig a megújulóknál meglehetősen gyakori a termeléskiesés. Minden rendben lenne, ha léteznének megbízható, nagy kapacitású energiatárolók, de ezek egyelőre még nagyon gyéren állnak rendelkezésre.
Amellett nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a nap-, a szélerőművek nagyon nagy, többszörös területet igényelnek ugyanakkora teljesítmény előállítására, mint egy atom- vagy akár egy szenes erőmű. Méghozzá legyenek lehetőleg távol a sűrűn lakott területektől. Ehhez járulnak még a költségkérdések. Egy atomerőmű építése valóban jelentős beruházást igényel, és közülük többen valóban jelentős késéssel jutnak el az átadásig. Ám ha például az élettartamukat hasonlítjuk össze, akkor a bekerülési és az üzemeltetési költségek mellett is a nukleáris erőmű javára billen a mérleg nyelve. Az új reaktorok tervezett névleges élettartama hatvan év, ami technikai felújításokkal még további húsz évre meghosszabbítható. Ezzel szemben a szél- és nap-erőműveké huszonöt-harminc év. Gyakori vád az atomerőműveket ellenzők részéről a biztonság is: tudvalévő azonban, a nagy műszaki baleseteknek általában mindig az a pozitív hozadékuk, hogy a biztonságot jelentősen növelő megoldást generálnak. Ez történt a fukusimai eset után is, és az elmúlt időszakban drámaian megnőtt az új reaktorok biztonsága.
Ami pedig a nukleáris reneszánszot illeti, az valójában nem kezdődött el, mert immár jó néhány éve tartós, sőt növekvő az igény az atomerőművekre. Mi több, mostanság erős érdeklődés tapasztalható a kis moduláris reaktorok (SMR) alkalmazása iránt, amelyek olyan helyeken is igen jó szolgálatot tehetnek, ahol például nincs vagy hiányos a távvezeték-rendszer, és amellett viszonylag kevés pénzből építhetők.
A tények azt mutatják, hogy nem reneszánsz, hanem tartós, sőt erősödő folyamat az atomenergia használata. A világban jelenleg 442 reaktorblokk üzemel, és a következő években-évtizedben mintegy 430—450 új épül. Különösen erős az igény a feltörekvő országokban-térségekben: Törökország, Kína, India, Dél-Amerika, Afrika. De az Európai Unióban is egyre több ország szándékozik vagy épít is atomerőművet, hazánkon kívül a franciák, a románok, a szlovákok, a lengyelek, a finnek.
A nukleáris energiát ellenzők egyik fontos érve, hogy a kiégett üzemanyag elhelyezése és tartós tárolása nagy veszélyeket rejt. Ez valós gond, de már a jelenben és a közeljövőben jelentős megoldások várhatók. Az egyik, a transzmutáció azt jelenti, hogy igen nagy teljesítményű eszközökkel (óriás lézer, részecske-gyorsító) szétrombolják, széthasítják a nagyaktivitású sugárzó anyagokat, és lesz belőlük gyorsan lebomló, kevés energiát sugárzó vagy akár stabil anyag is. A másik, rendkívül ígéretes módszer, hogy az új, negyedik generációs reaktorok üzemanyag forrásaként szolgálnak a kiégett üzemanyagok.
Kemény érve a nálunk a nukleáris energiatermelést ellenzőknek, hogy lám, a gazdaságilag fejlettebb németek teljesen elvetik ezt a megoldást. Valóban, egy évtizede, a fukusimai baleset után az akkori német kormány úgy döntött, hogy 2023-ig az összes reaktorukat le kell állítani. E döntés mögött azonban nem műszaki vagy gazdasági indokok, hanem választások előtti, tisztán hatalompolitikai megfontolások rejteztek. (Zárójelben megjegyzem, nagy szerencséjük volt a németeknek, hogy tavaly még hat reaktoruk működött, mert augusztus végén, amikor a megújuló-alapú erőműveik éppen szinte semmit sem termeltek, mert tartósan nem fújt a szél és elbújt a nap, bizony a halálra ítéltek, vagyis a szénerőművek és a még élő reaktorok mentették meg a lakosságot egy nagy elsötétüléstől.) Ráadásul az országban egyre növekszik az elégedetlenség a tartósan igen drága áramszámlák miatt, ezek mintegy háromszorosát teszik ki a mieinknek. Erősödnek a mozgalmak, sőt tüntetések is az atomenergia alkalmazása mellett. Egyetértek a bevezetőben idézett Nagy Pompeiusszal, hajózni márpedig kell. De úgy, hogy a hajózók túléljék a viharokat, és vissza is térjenek, árukkal megrakott hajóikkal. És lehetőleg olyan hajókat kell építeni, amelyek jól állják a viharokat, ügyesen kitérnek a zátonyok elől.