Nagy-Britannia;Boris Johnson;COVID-19;

2022-01-13 15:27:02

Borotvaélen táncol Boris Johnson

Konzervatív képviselők nyilatkozatai és közvélemény-kutatási adatok is ezt jelzik. A brit kormányfőnek több forgatókönyvet is meg kell fontolnia.

Minden szem Sue Gray-re szegeződik Westminsterben. A gazdag tapasztalatokkal rendelkező köztisztviselő kapta meg még decemberben azt a hálátlan feladatot, hogy levezesse a különböző karanténes időszakokban a Downing Street 10.-ben rendezett törvényellenes, a szociális távolságtartás szabályait megsértő rendezvényekről folytatott vizsgálatot. A jelentés súlya aligha lehet nagyobb, hiszen Boris Johnson ennek eredménye mögé bújva próbálta mindeddig elkerülni a felelősségre vonást, amiért, mint ezt szerda délben végre bevallotta, részt vett a rezidencia kertjében 2020. május 20-án tartott mulatozásban. A 64 éves Sue Gray a köztisztviselői etikai kódex érvényesítésének korábbi felelőseként három kabinetminiszter politikai pályafutását törte ketté, többek között a számítógépén pornográf felvételeket őrzött Damian Green-ét, Theresa May kormányfő helyetteséét.

Gray kutakodásának eredményét legkorábban jövő hét végére várják. Munkája kimerítő, hiszen valamennyi esemény szervezési előzményét fel kell derítenie és meg kell tudnia, ki mindenki vett részt. Az ominózus május 20-i partival kapcsolatban ki kell bogoznia, reális- e, hogy Boris Johnson munkahelyi rendezvénynek tekintette az italozással összekötött bulizást. Martin Reynolds, a száz meghívót kiküldött személyi titkár külön jelezte meghívójában, hogy mindenkinek gondoskodnia kell saját piájáról. Politikai elemzők egybehangzó véleménye szerint, amikor a szerdai parlamenti interpellációk során a legjobb ex-ügyészi erényeit villogtató Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője lemondásra szólította fel a korábban bocsánatot kért kormányfőt, a válasz nem volt teljesen elutasító. Johnson azt mondta, akkor térjenek erre vissza, ha a verdikt ezt indokolja. Az ún. "független" eljárást befolyásolhatja, hogy a Metropolitan Police egyelőre kizárta saját rendőri nyomozását az ügyben. Arra hivatkozott, hogy nem állnak rendelkezésre bűncselekményre utaló bizonyítékok, de különben sem foglalkozik járványügyi intézkedések "történelmi" megsértésével.

Egy dolog, hogy az ellenzék teszi a dolgát és Johnson fejét követeli, nagyobb baj, hogy a kormány egyes tagjai, történetesen éppen az esetleges utódjelöltek vonakodva, csak szerda esti Twitter-üzenetekben támogatták kisebb-nagyobb lelkesedéssel főnöküket. Rishi Sunak pénzügyminiszter szokatlanul nem foglalt helyet a kormányfő oldalán a parlamenti interpellációk során, ehelyett a délnyugat-angliai Ilfracombe-ig "futott", igaz, egy korábban megbeszélt gyógyszergyári látogatásra. Liz Truss külügyminiszter kifürkészhetetlen arccal ült Johnson oldalán. Saját táborából a legmesszebbre Douglas Ross, a Skót Konzervatívok első embere ment, aki szerint mind Westminsterben, mind Holyroodban, a skót parlamentben "jelentős nyugtalanság és aggodalom uralkodott el" a legutóbbi fejlemények óta. A skót politikus további 14 holyroodi képviselő társaságában Johnson azonnali távozását követelte. A westminsteri konzervatív frakcióból ugyancsak többen érzik kilátástalannak "BoJo" helyzetét, a veterán Sir Roger Gale egyenesen "dead man walking"-nak nevezte, azaz a szemében Brent Faiyaz dala nyomán "halott ember sétál közöttünk".

Csütörtökön a kormányfő a családjában diagnosztizált Covid-esetre hivatkozva lefújta az északnyugat-angliai Lancashire-be tervezett látogatását. Így nyilván több ideje maradt a várható forgatókönyvek fontolgatására. A lehetőségek közé tartozik egy bizalmatlansági indítvány, melyet 54 képviselő kérhet levélben az 1922-es Bizottságtól. Johnsonnak a frakció fele és egy fő, azaz 181 támogatásra lenne szüksége a túléléshez. Ha ezt a kihívást túléli, egy évig nem lehet kesztyűt dobni elé. Bekövetkezhet a közvetlen elődjét, Theresa Mayt ért inzultus, amikor ún. szürke öltönyös férfiak keresik fel a kormányfőt és javasolják nyomatékkal, költözzön ki önként a Downing Street 10.-ből. A nagy túlélő rövid távon kibekkelésre is játszhat, aminek akár a Sue Gray-jelentés, akár a május 5-i részleges helyi választások véget vehetnek. A negyedik, Johnson szerdai lehangoltságát, megfáradtságát látva nem elképzelhetetlen kimenetel az önkéntes visszavonulás lenne.

Egy friss YouGov poll tanúsága szerint tízből hat szavazó üdvözölné, ha a tory frontember lemondana. A párt egyébként 2013 decembere óta a legnagyobb arányban, 10 százalékkal kullog a Munkáspárt mögött.