Márki-Zay Péter mondott egy újévi beszédet, amelybe belepörgött egy parasztság. Annak nevezni szintén parasztság, de hát lassan már alig lesz használható minősítő szavunk. Jó, legyen szájon-kicsúszás, szóval az a bizonyos „Covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság” szöveg. Jókat lehetett róla nyelvészkedni, politologizálni, kommentelgetni. Ez lett a hír, bár a beszéd húszperces volt, szép számú kulturált, egyértelmű, érdekes mondattal. Nemrég az egészségügyről mondott véleményt a miniszterelnök-jelölt, programjavaslatokkal, de az egészből egyetlen kérdést cseppentettek le a köztudatba: Igaz-e, hogy Grazba jár Orbán Viktor? Megint média- és kommentzaj, magyarázkodás, aggodalom: jaj, ez mindig mond valami sutaságot. Persze nemcsak Márki-Zay beszédeivel ez a helyzet. Bármelyik politikus, közszereplő megszólalásaira érvényes. Nézzük, hallgatjuk őket, és várjuk a belezavarodást, a hülye mondatot. Akár a gólt. Belőlük alakul ki az eredmény, és aztán az összefoglalóban már csak ezeket játsszák vissza. Rágcsáltatják velünk őket napokig, jönnek nagy tudású elemzők, publicisták, megvizsgálják a hálón fönnakadt kijelentést jobbról-balról. Számunkra ma már ez a politikai élet. Kiegészítve pár pengés eseménnyel: ereszcsatornás orgia, prostizás, hangfelvételek trágár szavakkal, éttermi mutyizás. Ezekből kell megállapítani, mi is a helyzet, ki mit akar, kit szeressünk, kit rühelljünk.
Ezt az őrületet lovagolta meg, gyorsan népszerűségbe szikráztatva magát egyik jutyúber sztárunk, Pottyondy Edina. Diplomásra tanulta magát politológiából, politizált a Momentumban, így aztán nem csoda, hogy egyre inkább a fonákjáról kezdte látni a politikát. Szerencsére nem érte be annyival, hogy az ismerőseit szórakoztassa, beindította a csatornáját. Megosztott országban persze ő is csak megosztó egyéniség lehet, amit azonnal felismert, és egy percig sem próbálkozott a középre hangolással. Első vlogja, a "Kövér László kire veri ki" mindent tisztázott: balra szeretik, jobbra gyűlölik. Kommentár videóiban nincs semmi hókuszpókusz. Kamera letéve a lakás valamelyik pontján, van pár bevágás, hogy képben legyünk, amúgy meg Pottyondy beszél nekünk, bele az arcunkba. Beszél és beszél, 10-15 percig. Annyit beszélt, és annyi mosolyt, nevetést fakasztott vele – az ároktól balra –, hogy ma már stand-up-ban is nyomja.
Hatása titkát nehéz megfejteni. Ami persze tehetségét, eredetiségét igazolja. Mondja, mondja, nagy poénok nélkül, néha vág egy grimaszt, elpendít egy trágárt, aztán mondja, mondja tovább, ugyanazokról a dolgokról, amelyeket mindenhol elénk raknak, de csak mondja, ugyanazt, amit ezen az oldalon szokás, és mégis mást mond. Nagyon finom játékot űz velünk, briliáns módon. Egyrészt dől belőle a kíméletlen szarkazmus, osztogatja az összes hülyét, cseppfolyóssá marja, és lehúzza a vécén az összes közéleti hülyeséget, ez az, nagyon jó, szeretjük – az ároktól balra. Ám közben úgy érezzük, ez nem ő. Szerepet játszik. Azt a bizonyos sokszor emlegetett „átlagembert”, akit józan paraszti ésszel áldott meg a sors, akit bizony nem szabad hülyének nézni, mert átlát ám a szitán. Megfejti ő a hírekből, mi van a hírek mögött, mitől döglik a légy, ki kicsoda, miért, kivel hogyan.
De itt jön az igazi csavar. Hogy nem, ez talán mégsem egy megalkotott figura, az utca okoska asszonya. Ez mégis Pottyondy, aki a véleményét ízesen keserű öniróniával adja elő. Ezt gondolom, talán így is van, de ettől még csak egy okoskodó tyúk vagyok, mert ki tudja, valójában mi van. Hülyeségekkel tematizálják tele az agyunk, ilyen mondat, olyan komment, ilyen mozdulat, olyan pofavágás. Ebből kell kitalálnunk, mi történik, ki miben sántikál, mi igaz, mi nem. Mi meg elfogadjuk, és csináljuk, törjük a fejünket, vitatkozunk hevesen, veszünk össze mindenkivel a másik oldalról. Na, ki fejti meg a titkot pár hírértékűnek tartott elszólásból? Szóval, eszünk hiába mint a borotva, meg mondhatunk szellemes, szép, haladó dolgokat, beletrafálhatunk valami igazságba – valahol szánalmasak vagyunk.
Szórakoztató és elgondolkoztató szembenézni ezzel, és közben még a másik oldal fikázása is okozhat némi örömet. Bár az ellenzék is kap a fejére bénázásai és simlizései miatt. Többen azért úgy vélik, a jobbra tüzelő Pottyondy olykor közönséges, lásd Kövér László kinek veri ki. Meg talán nem kéne támadóan védekeznie, ha holmi hír- meg pesti tévések gyalázzák. De hát ott az árok. És a demokraták, a nem illiberálisok joggal érezhetik úgy, nem ők ásták akkorára, hogy már nem lehet átlépni rajta. Aki pedig valahogy, a lovagiasság rúdjával átlendül a túloldalra, visszalökik. Valljuk be, nem vagyunk őszinték, legfeljebb jól neveltek, amikor szót emelünk a kisebbségek ellen mozgósító, kormánypárti szócsövek vagy éppen Kövér László méltóságáért. Csinálja csak Pottyondy Edina, amit csinál, mondja, amit mond. Sajnálom, Kövér úr, lehet, hogy ön egy rendes ember, de sikerült szép lassan olyanná formálnia-tematizálnia magát, hogy szinte semmi mást nem látni önben, csak egy nyilas pribéket.
