Ybl-villa;KKM;közbeszerzés;kert;Budapest;Türk Tanács;

2022-01-14 16:03:21

Több száz millió forintért épít történelmi kertet a Szijjártó-féle külügy a Türk Államok Szervezetének

Az Ybl-villára eddig már 1,4 milliárd forintot költött a magyar állam.

Naprózsa-virágágy, Napfa, kocsifordító rondó, „Pál kapuja” befuttatott természetkapu, „Holdtavas Galagonyaliget”, „Sziklakorona-installáció” gyalogösvény és a „Hüvelykpiciny ligete kerti pihenő” is lesz Budapesten, a Türk Államok Szervezete (korábban: Türk Tanács) által ingyen használt Ybl-villánál kialakítandó történelmi kertben, amelynek a megépítésére 252,2 millió forintos közbeszerzést írt ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium – hívja fel a figyelmet az rtl.hu az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbem megjelent információk alapján. 

E szerint a megbízást a debreceni De-Span Kft. nyerte el, amelynek a fentieken túl egy beállót kell építenie az Árnyas út felől, valamint egy új kiállót a Budakeszi útra. Összesen 9077 négyzetméternyi területen kell újra burkolni vagy növényeket telepíteni, a 252,9 millió forint pedig csak egy része a történeti kertre szánt pénznek, ebben a közbeszerzésben ugyanis nincs benne egy „Csodaszarvas kerti fűz szobor-installáció”, a Nappad és Holdpad fűzinstallációk és pihenők,a Boldogasszony jurtája és a Tündérkert, illetve három rendezvényhelyszín kialakítása.

Az Ybl-villát 1,4 milliárd forintért vette meg a magyar állam az Azerbajdzsánt, Kazahsztánt, Kirgizisztánt, Üzbegisztánt és Törökországot tömörítő Türk Államok Szervezetének. Fenntartása 2019 szeptembere és 2021 augusztusáig 900 millió forint adófizetői pénzbe került, ugyanis a kiadásokat a magyar állam vállalta, beleértve a magyar és a külföldi munkatársak bér- és járulékköltségeit, az üzemeltetési díjat és a protokollköltségeket is. A budapesti képviseleti iroda teljes adómentességet élvez, a munkatársának diplomáciai védelem jár és a külföldi munkatársak családtagjai is vállalhatnak munkát a képviseletnél.

  

A türk kapcsolat azóta bír kiemelt jelentőséggel Magyarország számára, hogy Orbán Viktor 2018 szeptemberében kijelentette, 

Ezt a rokonságot később egy finn nyelvész úgy cáfolta, hogy felhívta a figyelmet a miniszterelnök által a kijelentésben használt szavak szinte mindegyike finnugor eredetű.