Fogós kérdés az ellenzék programalkotóinak, egyúttal megosztó is: felszámolhatják-e a nyilvánvaló hazugságokra és a demokrácia meghekkelésére épülő Orbán-rendszert kétharmados felhatalmazás nélkül? Ha nem teszik, elfordulhat tőlük az ellenzéki tábor, ha megteszik, a Fidesz nem lesz érdekelt a polgárháborús hangulat csillapításában. De valamit tenni kell – a médiában is. Polyák Gábor médiajogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint ha az ellenzék nem talál megoldást a kétharmad megkerülésére, akkor az MTVA, a Duna Médiaszolgáltató és az egész kusza, átláthatatlan intézményrendszer nehezen támadható. A kevés beavatkozási pont közül jogsértő, de viszonylag jól körülbástyázható lépésnek tartaná a költségvetés csökkentését. A Fidesz ugyan ezt is kétharmaddal véste a médiatörvénybe, de egy EU-s konzultációval, a brutális túlfinanszírozásra hivatkozva indokolható lenne a döntés. Eközben jogi eljárásokkal felfedhetnék, ki és hány jogsértést követett el az állami médiában, és lehetnek-e ennek utólagos következményei.
A médiarendszer egészének tarthatatlansága mellett az állami médiumok torzítását Polyák Gábor kisebb problémának látja, és korosztályosnak: 30 éve se kereskedelmi tévézés, se internetes média nem létezett. „Nem becsülöm alá a közmédiát, van jelentősége a pénzégetésen túl is, hiszen befolyásol, de ha csak ez volna rossz kezekben, és csak ez volna szélsőségesen elfogult, attól még tudnánk élni a nyilvánosságban. Ha minden mást sikerül helyre tenni, akkor a közmédiának egy darabig még cipelhető tehernek kell maradnia. Ez nem azt jelenti, hogy bármi tetszene abból, amit az állami média csinál, de nem szabad túldimenzionálni sem” – fogalmaz a médiajogász.
Kamu és gyémánt
A NER-média heti átlagban egy-két helyreigazítási pert veszít. 2018 és 2020 között 109, 61, illetve 57 esetben marasztalták el a kormányközeli sajtótermékeket (a kifogásoknak részlegesen helyt adó törvényszéki határozatok ezen felül értendők). Az Orbánék számára kényelmetlen adatból több következtetés is levonható. Először is az, hogy a jogállamiság bírósági bástyáit még nem sikerült ledönteni. Nem véletlenül akarták létrehozni és a saját embereikkel feltölteni a közigazgatási bíróságokat, ahol a médiatanácsi, választási és közadat-nyilvánossági ügyeket is tárgyalták volna, de ez a folyamat az európai vitákon egyelőre elakadt. Az is látható a pervesztésekből, hogy a kormányközeli média sokat hazudik, de a legnagyobb botrány a létezése maga. Szerencsésebb országokban nem kezelik magától értetődően, hogy egy politikai oldalnak jár a végtelenül szervilis média, és annyit vesz magának, amennyit csak akar – közpénzből. Még sincsenek olyan bírósági ítéletek, amelyek kimondanák – és itt már a közmédiáról beszélünk –, hogy a kiegyensúlyozott, pártatlan és tárgyilagos tájékoztatás elvét sérti az idén már 130 milliárdot felemésztő állami média működése. Mindez a médiatörvényre és a bebetonozott pártkatonákra vezethető vissza.
A köztévét és közrádiót, valamint a Duna TV-t és a távirati irodát magába foglaló Duna Médiaszolgáltató tulajdonosi jogait a Közszolgálati Kuratórium gyakorolja. Ide három-három tagot jelölhetnek a kormányzati és az ellenzéki frakciók. A látszólagos paritást a Médiatanács első embere töri meg, aki elnököt és további tagot delegál, a megnyugtató Fidesz-túlsúly így eleve garantált. Debreczeni József politikai elemző, az MDF egykori képviselője, a DK volt alelnöke az ellenzék által jelölt kuratóriumi tagok egyike, de – mint fogalmaz – a közszolgálatiság iránt elkötelezett és az Országgyűlés által megválasztott kurátorként nyilatkozik. A közmédiumokról lesújtó a véleménye. „Nincs közszolgálat ma Magyarországon. A Fidesz lábbal tiporja a médiatörvény által előírt szép alapelveket, a sokoldalú, kiegyensúlyozott, tárgyilagos tájékoztatás kívánalmait. Amit ma közszolgálati médiának neveznek, valójában hatalmi propagandagépezet” – értékel a kurátor. A kuratórium, ahol 5:3-as fölényben vannak a kormány érdekeit védők, elvileg kialakíthatna kritikus véleményt a közmédiumokról, de az ilyen törekvéseket napirendre sem veszik vagy leszavazzák. Ha mégis átmenne egy javaslat, azzal a Médiatanácshoz fordulhatnának, ott azonban totális Fidesz-képviselet érvényesül (öt tagból öt). Márpedig a Médiahatóság és ezen belül a Médiatanács az igazi „hatalmi tényező” a rendszerben.
A pártos állami média hatását önmagában nem tartja hajmeresztőnek Debreczeni, hiszen a televízió csatornái az 5–9 százalékos nézettséggel – benne az M1 esti hírműsora a 3 százalékossal – kevéssé tűnhetnek alkalmasnak a választások érdemi befolyásolására. Csakhogy elsősorban a vidéki népesség fogyasztja a közmédia tartalmait, ezt a közönséget érik el a Médiahatóság jóvoltából javarészt kormányközeli szereplőknek juttatott helyi rádiók, és a döbbenetes címlap- és tartalmi azonossággal működő megyei lapok is. Ez a csomag így már képes súlyosan torzítani a tömegtájékoztatást, és döntően kihat a választási eredményekre is” – fogalmaz a politikai elemző.
Más forrásunk hozzáteszi, hogy elsősorban nem is az ér aranyat a Fidesz számára, amiről a köztévé és a propagandahálózat tudósít, hanem az, amiről nem. Kutatások igazolják, hogy a csak közmédiából tájékozódók jelentős része nem is értesül a kormány botrányairól. A Mérték médiaelemző két évvel ezelőtti felmérése szerint mindössze a felnőtt lakosság negyede (a fideszeseknek pedig a 16 százaléka) hallott a csaknem 500 médiumból gyúrt kormányközeli médiagólemről, a KESMA-ról.
Dobos szerint gaboniak
A közszolgálatiság visszaépítését a nulláról kellene kezdenie a következő, abszolút többségű kormánynak Debreczeni József szerint. Politikai elemzőként három elvi lehetőséget lát: a személycseréket, a monopolellenes szabályok érvényesítését és végső esetben az állami média költségvetési támogatásának kurtítását. Az állami média látszólagosan nagy szereplője Debreczeni szerint a „kiüresített” Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., amelyet Dobos Menyhért vezet. Ő volt az, aki két éve megtagadta Hadházy Ákostól, hogy közérdekű információként leadják az uniós ügyészséghez való csatlakozásról indított aláírásgyűjtés hírét. Azzal indokolt, hogy ezt nem tartja közérdekű információnak, és Hadházy valójában „a nézőre kíván politikai kérdésben – többek között a kormányzat bírálatával – hatást gyakorolni”. Dobos mondta azt is, hogy a képviselők úgy törtek be a tévészékházba, mint a „gaboniak”, és jó, hogy nem volt náluk fegyver.
A valódi hatalommal rendelkező intézmény a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, amelyet a bírósági döntéssel „hírhamisítónak” nevezhető Papp Dániel vezet, aki a Daniel Cohn-Benditről szóló „tudósításával” vívta ki kétes hírnevét – ezek után tették meg vezérigazgatóvá. Debreczeni szerint ha bármelyiküket el akarná mozdítani egy új kormány, a törvény által biztosított szűk mezsgyén elvileg megtehetné ugyan (például gondnokság alá helyezés, jogerős szabadságvesztés vagy összeférhetetlenség esetén), de a vezérigazgatók kinevezése a Médiatanács elnökének a kompetenciája. Vagyis ismét a bebetonozott szereplőbe botlanának.
Debreczeni szerint a Médiatanács elnökét nehezen lehetne felmenteni. Ehhez például összeférhetetlenség vagy börtönbüntetés kellene, vagy a 2028-ig fideszes tagokból álló tanács egyhangú szavazása. A parlament ugyan megszorongathatja a hatóság elnökét az évi beszámolón, de megrázó következménye aligha lenne egy mégoly izzasztó aktusnak. A médiacentralizáció lebontása, a frekvenciák újrapályáztatása sem ígér gyors sikert. Erre is a Médiahatóság tehetne lépéseket, de ameddig a tanács összetétele vagy a tagjainak a sajtószabadság kérdéséhez való hozzáállása nem változik, addig Debreczeni József szerint a monopolellenes eljárás sem tud érvényesülni.
„A közszolgáltatás helyreállításának esélyei mindhárom területen csekélyek. De sok múlik a közvélemény állapotán és a médiamunkások viszonyulásán, akik közül sokan szenvednek az állami médiában. Kiderülhet konkrét műsorszerkesztőkről, de akár a Médiahatóság vagy a kuratórium egyes tagjairól is, hogy nem »eleve elvetemültek«, csak ebben a hatalmi konstellációban működnek bizonyos elvárások szerint” – mondja Debreczeni József.
Elzárni a pénzcsapokat
Polyák Gábor a „médiapiac” aggályos szereplőjéről, a KESMA-ról azt mondja: Orbán Viktor személyes projektje normál esetben még a Médiatanácson sem ment volna át, nemhogy a Versenyhivatalon, mert olyan elképesztő piackoncentrációt és piactorzítást jelent. Szerinte kizárt, hogy egy komoly versenyjogi vizsgálat ne azt állapítsa meg, hogy a KESMA bizonyos területeken visszaél a hatalmával. Emellett fontos, nem jogi és egyúttal nagyon egyszerű lépés lehet: el kell zárni a pénzcsapokat. Ettől a konglomerátum nem megy aznap csődbe, mert a háttérben felhalmozott elképesztő vagyonból akár évekig képesek életben tartani, legalábbis jelentős részét. „Ez jogilag támadhatatlan lesz, mint ahogy most indokolhatatlan, hogy tízmilliárdokat öntünk egy pártpropaganda-gépezetbe. Ha nem kapnak egy fillért sem, és a médiapiac megtisztul az állami hirdetésektől, a hirdetők ismét elkezdenek hirdetőkként viselkedni, és nem azt mérlegelik, hogy mikor kapnak a nyakukba adóellenőrzést vagy ilyen-olyan törvényt. A piac sokkal kevésbé megfogható démon, és kevésbé egyirányú a nyomása, mint amikor Orbán Viktor adja a pénzt és gyakorolja a nyomást.”
A médiajogász szerint a legfontosabb változás mindemellett szemvillanás alatt elérhető. „Ha nem a Fidesz kormányoz, és a leendő politikusok válaszolnak az újságírók kérdéseire, a leendő hivatalvezetők pedig nem húzzák a végtelenségig az adatigényléseket, akkor már akkora lépést tettünk, amely a nyilvánosság működése szempontjából minden törvénymódosításnál többet ér – érvel Polyák Gábor. – Ezt egy nyertes ellenzék kormányzati pozícióban megengedheti magának.”
