Egyelőre nincs konszenzus a hogyan továbbról, arról, hogy lesz-e végül szavazás és ha igen, mikor, milyen szabályokkal. Jó hír azonban, hogy a törékeny békefolyamat a nemzetközi közösség által javasolt menetrend felborulása ellenére sem omlott össze. A különböző milíciák eddig nem estek egymásnak, vélhetően azért, mert a hatalomért viaskodó kulcsszereplők a fegyverek helyett egyelőre inkább politikai-diplomáciai eszközöket vetnek be, a helyzetre befolyással bíró országoknál lobbiznak.
Ebben a kontextusban érdemes értelmezni azt a minap felröppent hírt, miszerint Abdulhamíd Mohamed Dbeibeh miniszterelnök Jordániában titkos tárgyalásokat folytatott David Barneával, az izraeli hírszerzés (Moszád) vezetőjével a két ország viszonyának normalizálásáról. Egyes líbiai és szaúdi sajtóorgánumok tényként számoltak be arról, hogy a közelmúltban létrejött egy ilyen találkozó. Dbeibeh stábja ugyanakkor azt közölte, hogy nem történt és nem is fog létrejönni ilyen megbeszélés, mert Líbia “határozott és világos álláspontot képvisel a palesztinok ügyében”, azaz szolidáris arab testvéreivel. A miniszterelnök ezzel arra utalt, hogy hivatalos szinten csak akkor hajlandó izraeli tisztségviselőkkel érintkezni, ha a zsidó állam engedményeket tesz az elnyomott palesztinok felé.
Ettől függetlenül korántsem kizárt, hogy valóban sor került a titkos tárgyalásokra és a normalizáció felajánlására. Dbeibehnek ugyanis égető szüksége van minden külföldi támogatásra, elvégre az általa vezetett egységkormány megbízatása december 24-ével elvileg lejárt, és a nemzetközi közösségnek befolyása lehet arra, hogy meghosszabbítják-e a mandátumát. Líbiában máris akadnak jelentkezők, akik azt hangoztatják, hogy ők alkalmasabbak lennének az ország vezetésére, a máig hiányzó egység megteremtésére.
Dbeibeh számára a legnagyobb veszélyt az a három rivális elnökjelölt-aspiráns jelenti, akik egymással összefogva kívánnak alternatívát mutatni. A triumvirátust Halifa Haftár tábornok, a kelet-líbiai felkelők főparancsnoka, illetve a szünetelő polgárháborúban korábban vele ellentétes oldalon álló két opportunista politikus, Fathi Basaga egykori belügyminiszter és Ahmed Maitík korábbi kormányfő alkotja.
Haftárról régóta rebesgetik, hogy kiváló viszonyt ápol Izraellel. Bizonyos, széles körben elterjedt, de soha meg nem erősített jelentések olyanokat állítottak, hogy a hadúr csapatai kiképzést kaptak a Moszádtól. Nem tudni, hogy ez tényleg megtörtént-e, vagy csupán a tábornok lejáratására szolgáló antiszemita felhangú összeesküvés-elméletről van szó. Mindazonáltal Haftár egyértelműen próbál a zsidó állam kedvében járni. A Jiszrael Hajom (Izrael Ma) című napilap tavaly októberben adta hírül, hogy fián, Szaddám Haftáron keresztül több tízmillió dolláros megbízatást adott egy meg nem nevezett izraeli tanácsadó-cégnek elnökválasztási kampánya támogatására. (A lap szerint ugyanígy cselekedett egy vetélytársa, a háborús bűncselekeményekkel vádolt Szajf al-Iszlám Kadhafi, a néhai líbiai diktátor fia is.) Szintén az izraeli sajtó írta meg, hogy Szaddám Haftár novemberben titkos tárgyalásokat folytatottTel-Avivban, s felajánlotta a két ország közötti viszony rendezését, amennyiben Izrael katonai és diplomáciai eszközökkel segít apjának hatalomra kerülni.
Noha úgy tűnik, hogy Dbeibeh és Haftár is az izraeli vezetés kegyeit keresik, állítólagos ígéreteik üresen csengenek - az instabil líbiai helyzet miatt jelenleg egyikük sem lenne képes garantálni a kétoldalú kapcsolatok tartós normalizálódását. A zsidó állam szempontjából mindenesetre pozitív fejlemény, hogy az Egyesült Arab Emírségekkel, Bahreinnel, Szudánnal és Marokkóval amerikai közvetítéssel 2020-ban gyors egymásutánban megkötött kiegyezések drasztikus változást hoztak az arab elit gondolkodásában. Azelőtt tabunak számított önös érdekből, a palesztinok helyzetét javító intézkedések elvárása nélkül felajánlani az Izraellel való viszony rendezését, mára viszont ez is alku tárgyát képezheti.
