Bensőséges autokráciánk 2021 elején rendületlenül működött. A második járványhullám elcsendesült, a lélegeztetőgépek szégyenteljesen drága beszerzése a múlté lett, a megfogyatkozott számú súlyos beteg ismét kés alá kerülhetett. A rendkívüli állapot megszokottá vált, immár semmi rendkívüli nem volt benne. A járvány gyenge (és később még sokkal gyengébb) kormányzati kezelése még az ellenzéki érzelműekben is csak háttérzajt váltott ki.
Figyelmet az Európai Néppárt és végül a brüsszeli politika Orbán-ellenes (szóbeli) fellépése keltett 2021 tavaszán. Orbán politikai jelenléte éppolyan tartósnak tetszett, mint a pandémia: hánykolódik, de nem süllyed, ha szabad Párizs címermondatát idéznem. Ellenzéki influenszerek sem sok esélyt adtak a változásnak. A NER belakottnak látszott, a morgolódóknak jutott minden, fotel, sör és fészbuk. A közpolitikai alávetettséget megszokták, a függetlenséget meg olcsón mérték: elég volt gúnyolódni az ellenzéki silányságokon. A fél ország gyakorló kívülállóvá vált.
Az előválasztások aztán véget vetettek ennek.
Remények ébredtek, a kezdeti lesajnálás után a NER kezdte komolyan venni a növekvő erejű ellenzéket, Budapest és sok nagyváros bevétele megváltoztatta a pályát. A Hatok (a „demokratikus ellenzék”) összefogtak, megkezdődött az előválasztás szervezése. A cél a közös jelöltek kiválasztása, a közös pártlisták kialakítása. Jól gondolkodtak: az ellenzéki közvélemény által évek óta követelt összefogás tagjai immáron nem a múlt nagyszájú, enyveskezűnek tartott vagy éppen elöregedett figurái, nem is csetlő-botló újdonáncok, önazonosságukkal és más korlátokkal küzdő szervezetek voltak - ehelyett egy robusztus sereg tagjai lettek. Egymás közötti egyenrangúságukról a vétójog, a konszenzusos döntéshozatal gondoskodott.
Az a feltételezés, hogy a teljes ellenzéki térfelet ők képviselik, rövidesen tévedésnek bizonyult. Látszott, rajtuk kívül még sok szín és erő kell ahhoz, hogy a Fidesz 2 milliós táborát legyőzzék, mégsem alakították ki a külsők befogadásának vonzó és hatékony módszereit, talán nem is nagyon keresték. Nem cseppek voltak a tengerben, ahova még be lehet folyni, hanem egyesült zárványok. Az ilyen esetekben lakmuszpapírként működő Kutyapárt erősödni kezdett. Az ellenzéki színpadon mindenfajta orientációjú, politizálni akaró emberek jelentek meg, civilek, elárvult fideszesek, régi konzervatívok, vörös zászlós baloldaliak.
A Hatok kiszorító magatartása felesleges hiba volt, amelynek kellemetlen, de logikus magyarázata, hogy biztonsági játékot folytattak, és felkészültek a vereségre is. Rövidesen felfedezték az előválasztásokban rejlő politikai kockázatot is. Mi történik, ha a viták során nem az ő jelöltjüket választják? Minden különösebb magyarázat nélkül (és persze az előválasztási renden kívül) elkezdték a már pályán lévő jelöltjeiket egymás között cserélgetni, csakhogy növeljék a maguk esélyeit. Az ellenzéki közvélemény ekkorra már magára talált, bírált, követelt, kínos jelölteket buktatott. Egyre többen hangoztatták, hogy a választás lényege nem a pártok általi kiválasztás, hanem a szavazók döntése. Még nem gyakorolták, az előválasztás máris szerzett jognak tetszett. Végül a néhol hiányzó vagy erősen leszedált, helyenként azonban valódi versenyben sikerült 106 jelöltet kiválasztani.
Az ezt követő miniszterelnök-jelölti előválasztás máig tartó politikai sokkot okozott. A gátszakadást Karácsony Márki-Zay javára történő visszalépése okozta, de az áradást okozó víz, ha szabad így fogalmaznom, már régebben ott volt. Korábban többen írtuk, hogy ezen a korántsem természetes politikai versenypályán a jobbközép nélkül nem lehet választást nyerni, ám a tények elég kiábrándítóak voltak. A NER-kritikus jobbközép lassan szervezte magát. Szeretni való, de hatásos szervezetet nem képviselő civilek jelentek meg, ebben a környezetben a Kutyapárt tovább erősödött.
Márki-Zay győzelme felkavaró élményt jelentett az ellenzéki oldalon, felborult a Hatok által addig karbantartott erőegyensúly. Igen, MZP legyőzte az ellenzéket, de persze ellenzékváltás nem történt, mert nincs másik ellenzék. A folytatásban többen elutasították az eredményt, és feszültségeket okozott az is, hogy Márki-Zay, aki – csekély háttérrel - hatalmas karizmatikus futamot mutatott be, lekezelően nyilatkozott szövetségesei némelyikéről. Nemcsak efféle helyzetekben, hanem egyébként is tudni kell, hogy az érintett pártok tagjai között többségben vannak a tisztességes emberek, még ha sokan nem is mentek volna át az ártatlansági próbán. És hát MZP-t egyelőre nem veszik körbe jól szervezett, nagyszámú, jobbközép, tisztalelkű és tisztamúltú csapatok.
Az év utolsó két hónapjának pangását az addig nagyon bizakodó ellenzéki közvélemény csalódásként élte meg. Hiányoztak az erőteljes közös fellépések, Márki-Zay ellenes Fb-kampányok indultak be, de a miniszterelnök-jelöltet sem kellett félteni idézhető félreszólások dolgában. Ebben a pár hétben Márki-Zay együttműködési hajlandósága alig mutatkozott meg, és az is tény, hogy az ellene folytatott Fb-kampány túltett minden mértéken. Gyurcsány Ferencnek is csak az év legvégén sikerült kipréselni magából egy összefogásra biztató nyilatkozatot. (A pártbürokrácia biztonsági játékra törekszik, éberen figyeli a status quot, mégis javasolható, időnként nézzenek maguk mögé: ott vannak-e még a szavazók?)
Az előválasztásokat követő pangó hetekben a maguk csekély Fb-buborékjaiban hisztérikus hangok erősödtek fel, hogy ugyanis MZP ilyen-olyan okok és mondatok miatt nem elfogadható, sőt, nemrég a leváltását is követelték. Mindezt csupán azért (és nem a nevetségesség okán) említem, mert MZP-vel és az összefogással valódi esélyek jelentek meg, ami valamennyi igazodást igényelt a maguk belakott panaszkuckóit a véleményszabadsággal azonosító ellenzékiektől. Elszakadási nehézség, ez a neve annak, amit itt látunk. Az élhetőre dizájnolt autokrácia jövőt ugyan nem, de kényelmes helyet biztosított szájaló ellenzékének, számukra az egyesült ellenzék élén álló MZP kényelmetlen kockázatot jelenthet.
Márki-Zay hetedik frakciója (pártja) lekerült a napirendről. Azt persze nem tudjuk, hogy a választók mekkora hányada csatlakozna az általa képviselt új ellenzékhez.
Némi iróniával is megtoldhatjuk ezt: Márki-Zay, Gyurcsány és Jakab is már éppen eléggé megsértette egymást ahhoz, hogy végre egy valóban tartalmas együttműködést indítsanak el. Ideje a választási siker esélyét növelni. Azt, hogy ez az esély létezik, egyebek mellett abból a pánikreakcióból is láthatjuk, ahogy a NER rákapcsolt a vagyonfelhalmozásra, ahogy állami vezéreket öröklétig neveztek ki, ahogy az eleve torz választási törvényt szemérmetlenül faragták tovább.
Az összefogás minősége és hatásossága elsősorban kommunikációs hadjáratok során dől el. A kommunikációs grundot vissza kell szerezni, ami segíthet abban, hogy az ellenzék legalább annyira bízzék a győzelemben, mint amennyire a Fidesz tart a vereségtől.