összeférhetetlenség;Óbuda;Bús Balázs;Szabó Tímea;

2022-01-27 13:26:16

Bús Balázs elárulta, hogy miért választotta a kulturális alap alelnöki posztját

A fideszes politikus azt állítja, a kerület baloldali többsége nem adott neki szót a csütörtöki testületi ülésen, így ott nem mondhatta el. Ugyanakkor Szabó Tímea szerint elmondhatta volna, amit akart, ám ehelyett felállt és „kiviharzott”.

„Tegnapelőtt lemondtam kerületi képviselői mandátumomról. Kiss László polgármestertől lemondó levelemben kértem, hogy a mai testületi ülés napirendi pontjainak tárgyalása előtt szót kaphassak. Erre írásban ígéretet tett. A mai nap ígéretet meghazudtolva a napirend előtti hozzászólást nem biztosította. Látható, hogy mennyire félnek a politikai jelenlétemtől” - panaszolta el csütörtök délelőtt Facebook-oldalán a III. kerület korábbi, fideszes polgármestere. Bús Balázs szerint 

Éppen ezért közzé is tette oldalán beszédét, amit „a polgármester és a baloldali Mocsár-koalíció félelmében megtagadott” tőle. 

Ebben azt hangoztatta, 98-tól 2006-ig volt már ellenzéki képviselő és akkor volt érdemi együttműködés, lehetett értelmesen dolgozni, most pedig nem. Ezért választotta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki posztját. Persze kitért Szabó Tímea ekézésére is, akitől szerinte „megkérdezhetjük, hogy ugyan mit segített ez idő (mióta az ellenzéki politikus a kerület országgyűlési képviselője - a szerk.) alatt az óbudaiaknak, vagy az önkormányzatnak. Egy nagy nulla a válasz. Talán 4 szer, ha megszólalt az óbudaiak érdekében a parlamentben. És a viselkedése miatt minden óbudai szégyenkezik.”

Így levonta a konzekvenciát: 

- fogalmazott Bús Balázs. 

Másképp látja a testületi üléseken történteket a Párbeszéd politikusa. Szabó Tímea szerint Kiss László megígérte a lemondott képviselőnek, hogy szót fog kapni, „de valamiért, érthetetlen okokból kifolyólag Bús Balázs - miközben a napirend előtti részek tárgyalása folyt - felállt és kiviharzott”. Az ellenzéki politikus azt mondta, nem tudják miért gondolta meg magát, szerinte az nem tetszhetett neki, hogy „én is megjelentem”. Később azt hangoztatta, elmondta volna neki, hogy összeférhetetlenségi ügye kapcsán áldozatot kíván csinálni magából, holott ő az elkövető.

„Felszólítjuk Bús Balázst - most, hogy megszüntette az összeférhetetlenségét - fizesse vissza azt a több mint 5 millió forintot, amit az elmúlt egy évben jogosulatlanul felvett és eltett Óbuda-Békásmegyer közpénzéből”

- fogalmazott Szabó Tímea.

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy Bús Balázs azt követően mondott le önkormányzati mandátumáról, hogy az Átlátszó kedden megírta, NKA-alelnöki posztja összeférhetetlen eme tisztségével. Mindezt egy évvel a helyzet fennállása után konstatálta.