Két abszolút világnagyság-páros látogatott Budapestre két nap különbséggel a múlt héten, érdekesség, hogy a négy zenész közül ketten ráadásul még Argentínában is születtek, másfél év különbséggel: Daniel Barenboim és Martha Argerich, bár ennek most különösebb jelentősége nem volt, hiszen nem együtt zenéltek, amire egyébként már 1949-ben(!) sor került. Vagy is több mint hetven év áll mögöttük előadóként, amely idő alatt mindketten a világ zenei életének meghatározó alakjai lettek, maradtak azok szerencsére mindmáig. Sajnos a Barenboim-féle apa-fiú hangversenyt beárnyékolta az alkalmatlan helyszín, biztos, hogy nem ilyen hatalmas térbe szánták kifinomult együttműködésüket, amit a zongora félig nyitott fedele is mutatott. (Éppen ma délután játsszák el műsorukat a salzburgi Mozarteum pontosan erre való Nagytermében.) Jóval szerencsésebb csillagzat vagy inkább csillárok alatt mutathatta meg magát az Argerich-Maisky páros a Zeneakadémián, a Nagyterem az a helyszín, ahová ilyen produkció tökéletesen illik. Martha Argerich már kissé lassan lépdelt ki a zongorához, de miután leült és játszani kezdett abban nyoma sem volt sem fáradtságnak, sem valamiféle öreges megfontoltságnak visszafogottságnak: arcán, tekintetén is ez az kortalanság tükröződött. Ő és Maisky is kirobbanóan, talán ide még egy kicsit túlzóan is romantikus hozzáállású hevülettel játszották Beethoven korai csellószonátáját, amely azonban tagadhatatlanul, számít virtuóz előadókra. A siker már ezután is óriási volt, és ez az extrovertált, mindent legyőzni akaró hozzáállás folytatódott az eredetileg zongorára, klarinétra írt Schumann műben is, amelynek csellón való előadását maga a szerző javasolta. A belga, de élete nagy részében Párizsban működő César Franck szonátája eredetileg hegedűre íródott, de már rögtön a bemutató után felvetette Jules Delsart csellista, a zeneszerzőnek, hogy átdolgozná hangszerére, amihez a beleegyezést megkapta. A 19. század végi darab előadásban a romantikus hév teljesen helyén volt, a páros végig uralta a zenei anyagot, a technikai nehézségeket, ami természetes, hiszen nem véletlenül számítanak hangszerük legnagyobb előadói közé. A ráadások is érdekesek voltak, hiszen elhangzott két eleve csellóra írt mű is, illetve egynek részlete. Chopin Polonaise brillante című fiatalkori szikrája a maga tíz percével tökéletes ráadásdarab, de nyugodtan helye lehetett volna a főműsorban is. Az hogy valójában az előadók az ilyen, a művészet templomául épült hangversenytermek sztárjai, itt is megmutatta páros, standing ovation volt a jutalmuk. A Schubert dalátirat a raádások között és a lassú tételek - a legeslegutoljára megszólaltatott Chopin szonátáé is - azonban arról szóltak -, a szépen megformált, megindító dallamoknak is mesterei Argerich és Maisky. Persze, nem is lehetne másképp, visszavárjuk őket.
Infó:
CZIFFRA100
Beethoven g-moll szonáta, Schumann Fantáziadarabok, Franck A-dúr szonáta, Mischa Maisky - cselló, Martha Argerich - zongora
Zenakadémia, Nagyterem, 2022. január 29.