sztrájk;Magyarország;tanár;

Elkezdődött sztrájk, 10-20 ezer tanár szüntette be a munkát Magyarországon

Több helyen szülők is támogatják őket. A pontos részvételi adatokról a PSZ és a PDSZ képviselői sajtótájékoztató keretében számolnak be délután egy órakor.

Bár az Orbán-kormány nagy erőkkel próbálta gátolni, az ország számos iskolájában ma mégis munkabeszüntetéssel indult a hét: nyolc és tíz óra között csak gyermekfelügyelet van, tanítás nincs azokban az intézményekben, ahol a tanárok csatlakoztak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sztrájkfelhívásához.

A kétórás figyelmeztető sztrájkot azért hirdették meg, mert a tárgyalóasztalnál semmilyen eredményt nem tudtak elérni egyebek mellett a bérhelyzet rendezésével, igazságosabb munkaidő-beosztással kapcsolatban. Közben kiderült, az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szakszervezetek valamennyi követelését jogellenesnek tartja.

A Fővárosi Törvényszék első fokon ugyan jogszerűnek ítélte a sztrájkot, a minisztérium továbbra is kitart amellett, hogy a hétfői munkabeszüntetés törvényellenes, miután a bírósági végzés még nem emelkedett jogerőre. A szakszervezetek hangsúlyozták: a minisztériumnak erről nincs joga dönteni, csak a bíróságnak.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke lapunknak azt mondta: vannak olyan intézmények, amelyek a kormány és a tankerületek nyomására végül visszaléptek a sztrájktól, de vannak olyanok is, ahol épp a fenyegetések hatására döntöttek egyre többen arról, hogy beleállnak az akcióba. Az alelnök azt is elmondta: sok szülőtől kaptak támogatást, akik jelezték, a sztrájk óráiban nem viszik be gyermekeiket az iskolába.

Erre bátorított a Szülői Hang Közösség is. Miklós György, a közösség képviselője vegyes tapasztalatokról nyilatkozott a Népszavának: sok intézményben szülői támogatással valósult meg a sztrájk, de vannak olyan iskolák is, ahol ezt ellehetetlenítették.

Ennek ellenére akadnak olyan szülők is, akik úgy döntöttek, tiltakozásként így sem viszik be gyermekeiket, a hiányzást pedig ők maguk igazolják.

- Abból a szempontból viszont biztosan működött a figyelemfelhívás, hogy sok helyre eljutott a sztrájk híre, felfigyeltek a megfogalmazott problémákra még akkor is, ha az adott intézményben valamiért nem került sor a tanárok munkabeszüntetésére - mondta Miklós György.

Az előzetes becslések szerint a sztrájkolók száma tíz- és húszezer közé tehető. A pontos részvételi adatokról a PSZ és a PDSZ képviselői sajtótájékoztató keretében számolnak be délután egy órakor.