Tíz éve, a NER vakító fénykorának kezdetén észak-amerikai portyára indult az FTC és a Vasas. A túrából karikatúra lett, miután akadt hazai orgánum, amely már a detroiti premier előtt megjegyezte: „Nem biztos, hogy az ellenfelek a legerősebb csapatukat nevezik be a mérkőzésekre.”
Ez azért is volt kínos, mert akkoriban a River Plate az argentin másodosztályban játszott. Az élvonalban húsz csapat szerepelt, a River olyanokkal viaskodott eggyel lejjebb, mint a dallamos nevű Independiente Rivadavia és Desamparados, valamint az Aldovisi vagy a Deportivo Merlo. A Pumáknak becézett UNAM sem tündökölt: a nyolcszoros aranyérmes fővárosi csapat 2012-ben csak a kilencedik helyet szerezte meg a mexikói bajnokságban. De legalább az élvonalban.
Régen a „kettő” kiállítása nem fordulhatott elő. Akkor ugyanis a Vasas és az FTC nagyon megszórta volna az argentinokat, mexikóiakat. Már ha elmegy Latin-Amerikába, mert a „fakókért” aligha utazik oda. A piros-kékek és a zöld-fehérek az „egyeket” sem kímélték 1968-ban, a dél-amerikai portyák legsűrűbb dekádjában, amikor a legjobb magyar játékosok telente a klubcsapatukkal és a válogatottal is turnéra utaztak a jó meleg tájakra. Az angyalföldiek úgy nyertek tornát Mar del Platán, hogy a Világ Kupát védő Racingot 3:1-re, a River Plate-et 3:0-ra verték. Az akkor igazolt Menczel Iván a Racingnak egy, a Rivernek két gólt lőtt. Az első meccsen pedig feliratkozott a szerzők közé a mindössze tizenhét esztendős Radics János is. A ferencvárosiak Mexikóvárosban 3:1-re kikaptak ugyan a főváros válogatottjától, de aztán 2:0-ra legyőzték Jalisco tartomány válogatottját és 5:3-ra a Toluca együttesét.
A Vasas a River ellen a Kenderesi – Bakos, Mészöly, Makray, Ihász – Mathesz, Menczel, Fister (Vidáts) – Radics (Molnár), Farkas (Puskás Lajos), Korsós összetételben játszott, míg az FTC a Tolucával szemben a Takács – Novák, Páncsics, Szűcs, Horváth – Juhász, Rákosi – Szőke, Varga Zoltán, Albert, Katona tizeneggyel futballozott.
Ellenben 2012-ben az Üllői útról – többek között – Grúz, Hakola, Gárdos, Somalia, a Fáy utcából Ilizi, Mehmedagic, Ferkó, Merczel kelt útra. S egyáltalán nem mindegy, Menczel vagy Merczel. Annyira nem, hogy a tévészékházi ostromra is fogékony Urbán Flórián angyalföldi edző kifakadt: „Ötvenkilós mexikói gyerekek bolondot csináltak belőlünk.”
Bizony, mert az UNAM játékosainak átlagéletkora alig haladta meg a huszonegy évet. Lehet, hogy a Saldívar – Leonardo García, Cesar Sánchez, Carlos Ramírez, Pena – Tovar, Humberto González, Jiménez, Hernández (Salvador Medina) – Garay, Servin összeállítású gárda nem is a tartalék csapat, hanem a junior együttes volt. Így is simán nyert 3-0-ra. Meglehet, két számjegyű a végeredmény, ha az első sor, a Campos (130-szoros válogatott) – Oteo (12), Claudio Suárez (177), Ramírez Perales (49) – España (81), Negrete (57), Noriega (6), Medina (7) – Luis García (78), Olalde (17), Patiño (28) tizenegy játszik.
Az FTC valamivel jobban járt a második ligás River tartalék kollektívája ellen, csak 2-1-es vereséget szenvedett. Nézők nem nagyon zavarták a feleket, mindkét találkozón egy-két ezer ember veszett el a detroiti stadionban. Megközelítette a látogatók létszámát a Vasas kerete: abban az évadban negyvenöt játékosnak nevezett személy szerepelt az angyalföldi kompániában. A társaság a tizenötödik helyet „szerezte meg” az NB I-ben, a Ferencváros a tizenegyediket. Hiába, annyira erős volt a mezőny, hogy a Kecskemét ötödikként, a Paks hatodikként futott be. A Kecskemét olyan korszakos kiválóságokkal vonult fel, mint Foxi Kethevoama, Vladan Cukic, Vladan Savic, Litsingi, Koszó, lehet őket elfelejteni?
Detroitban a látszólag a bőség zavarával küzdő angyalföldi brigád a harmadik helyért vívott mérkőzésen 2-1-re kikapott az FTC-től, amely bevetette a harmincöt évesen már levezető, 2011-ben a Vasasban is megforduló Lisztes Krisztiánt, és a veterán előhúzta a győztes gólt a régiből. Alakítása hidegen hagyta Amerikát, az érdektelenség pedig felborította az eredeti tervet, mert a szervezők elképzelése szerint Detroit után Dallasban is pályára lépett volna a nem éppen szenzációs négyes. Csakhogy az 1 millió 200 ezer lakosú texasi városban mindössze 119 jegyet sikerült elővételben értékesíteni, s mivel a stadion bérleti díja 10 ezer dollár volt egy napra, a rendezők pánikszerűen lefújták a folytatást. Amikor – 1967-ben – a Vasas elnyerte a Hexagonal Kupát, öt meccsén összesen 291 599, átlagban 58 319 fizető nézőt számláltak úgy, hogy a Colo-Colo elleni első mérkőzésre még csak 25 384 szurkoló váltott belépőt. A 9:3-as piros-kék diadal után már mindenki kíváncsi volt rá, milyen lehet az a csapat, amely kilencessel lepi meg a legsikeresebb – mára már 32-szeres bajnok – chilei alakulatot, ráadásul annak otthonában.
Negyvenöt évvel később Kubatov Gábor ferencvárosi klubelnök és Kovács Ágnes, a Vasas ügyvezetője kiakadt. Több mint 500 oldalas, két és fél kilós, zsebkönyvnek nem nevezhető kötetet írtam az angyalföldi labdarúgás történetéről, de Kovács kisasszonyról akkor sem tudnék egyetlen összefüggő mondatot lejegyezni, ha tüzes vassal kényszerítenének. Azok szerint, akik kinevezték, nyilván nagy formátumú elöljáró volt, akárcsak ferencvárosi kollégája, az azóta is hivatalban lévő listanévadó. Utóbbi felháborodottan nyilatkozta: „Van olyan szurkolónk, aki Magyarországról azért utazott Dallasba, hogy élőben lássa a csapatot a mexikóiak ellen. Most itt ül velünk együtt a hotel halljában, és nem érti, hogyan fordulhat elő ilyesmi nagy múltú, világszerte ismert klubokat felvonultató nemzetközi tornán.”
Az FTC és a Vasas valóban nagy múltra és világhírre tett szert a hetvenes évek végéig. Ám, fájdalom, Busai, Klein, Kovács Gábor vagy Beliczky nevét a legszűkebb pátrián kívül már sehol nem ismerték a föld kerekén. Hogy szintén négy labdarúgót említsek, hatvannyolcban három ferencvárosi (Albert Flórián, Novák Dezső, Szűcs Lajos) és egy angyalföldi (Farkas János) szerepelt a FIFA All Star együttesében a Brazília–Világválogatott találkozón a riói Maracanában. Mészöly Kálmánt talán csak azért nem hívták, mert a keret negyedét így is magyarok alkották olyan bálványok ellen, mint Carlos Alberto, Gerson, Rivellino, Jairzinho, Tostao és főként Pelé. Győztek a brazilok 2:1-re, a gálacsapat gólját Albert szerezte.
A FIFA-kapcsolatból 2012-re annyi maradt, hogy Kovács és Kubatov tiltakozó levelet írt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek. A beadvány sorsáról nem szólt a fáma. Talán azért nem, mert a szervezet nem ingott meg a mélymagyar felhördüléstől.
Csak székházának falai remegtek a röhögéstől.
