Az I. világháborút követő új európai rend részét alkotó trianoni békeszerződés a megkötése pillanatától máig fontos eleme a magyar közgondolkodásnak. Különös, hogy a II. világháborút követő újabb világrendezés összehasonlíthatatlanul kisebb szerepet kapott a magyarság köztudatában, pedig annak következményei hasonló jelentőségűek lettek. Míg az I. világháborút követő területi átrendezéseket a nagyhatalmak egy része (Szovjetunió, USA) Magyarország számára kényszerűen elfogadott, igazságtalan diktátumnak tekintette, a II. világháború után lényegében ugyanazokat a területi elcsatolásokat már egy igazságos, véglegesnek szánt rendezésként deklarálták.
Mi a titka a második békediktátum kialakulásának? Haas György, a Svájcban élt kiváló, sok „kényes” témát feldolgozó történész „Második Trianon” című műve és néhány más jelentős munka alapján betekintést nyerhetünk abba a világpolitikai labirintusba, amelyben a nagyhatalmak egyre élesebbé váló konfliktusai szabták meg a történések erőtereit. A változó világban kellett megkísérelni a lehetetlent – meggyőzni a világot egy igazságos béke létrehozásának lehetőségéről és szükségességéről. Ma már tudjuk, hogy ez a harc a kezdetektől fogva szinte kilátástalan volt.
A győztes szövetségesek stratégiai és politikai döntései már 1943/44-ben megszülettek, és meghatározták a Duna menti országok sorsát is. Az USA vezérkara már 1943-ban letett a Balkán megszállásáról, és átengedte azt a szovjeteknek. Churchill és Sztálin megállapodott Kelet-Európa befolyási övezeteiről.
A Nyugat elfogadta azt, hogy Kelet-Európa a nagyhatalmak világméretű alkudozásának egyik tétjévé vált. A brit békedelegáció egykori főtitkára, Pierson Dixon írta: „Keményebb fellépéssel kicsikarhattunk volna bizonyos engedményeket az oroszoktól Németország keleti felén és a csatlós országokban. Ehhez azonban nekünk is engedményeket kellett volna tenni a Közel-Keleten. Megérte volna? Nem.”
Mindehhez nagyban hozzájárult a magyarokkal szomszédos országok gátlástalan magyarellenes propagandája. Még a háború végén a győztesek oldalára átállt románok is erkölcsi tőkét szereztek Petru Groza kommunista kormányának felállításával. Lényegesen befolyásolta az ország sorsát, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság Magyarországon orosz vezetés alatt állt, így lényegében a magyar kormány elvesztette önállóságát és cselekvési szabadságát.
A helyzetet súlyosbította, hogy a koalíciós kormányban két ellentétes elképzelés alakult ki. A kommunisták a Szovjetunió fenntartás nélküli támogatását szorgalmazták, és annak fejében reméltek jóindulatot a béketárgyaláson is. A többi párt elsősorban az amerikaiak demokratikus átalakítási elképzeléseiben bízott, és azt hangsúlyozta, hogy új, hosszú távra érvényes nemzetközi rendezésre van szükség. Mivel a hatalmon lévő koalíció két csoportja sem a stratégiában, sem a békecélokban nem tudott megegyezni, a belső pártharcok lényegében hatástalanná tették a külpolitikai kezdeményezéseket. Ráadásul a magyar tárgyalók meglehetősen tapasztalatlanok is voltak.
A magyar békejavaslatok megszületésük idején még nem voltak teljességgel illúziók. A népek önrendelkezésén és együttműködésén alapuló elgondolások összhangban voltak az Atlanti Chartával, és a felszabadított Európa újjáépítéséről szóló szövetséges nyilatkozatok különféle alapelveivel. (Például a kelet európai térség regionális gazdasági újjászervezésével, a Duna nemzetközi ellenőrzésének visszaállításával, a határok „spiritualizálásával”, a nemzeti kisebbségek védelmének hangoztatásával stb.)
Időközben azonban felerősödött, és az egész világra kiterjedt a Kelet és Nyugat közötti küzdelem a befolyási övezetekért, ami rövid idő alatt kettéosztotta Európát. Ebben a harcban a Nyugat hátrányos helyzetbe került Európában. A nyugati hatalmak között sem jött létre közös politikai szándék és elképzelés egy új európai rendezésről, és a gyors amerikai katonai kivonulás után nem maradt erős katonai ellensúly a Szovjetunióval szemben. A békeszerződés emiatt már csak a befolyási övezetekért vívott harc egyik színterévé vált. Mivel a Nyugatnak ebben a térségben nem voltak létfontosságú érdekei, ezért relatíve könnyen lemondtak itteni pozícióikról. Elfogadták Európa felosztását és a vasfüggöny kialakítását, asszisztáltak a lakosságcserének nevezett népirtáshoz, a kisebbségeket védő intézkedések elhagyásához. Felelősségük Kelet-Európa sorsának alakulásában ezért is különösen jelentős.