kampány;

2022-02-11 06:20:43

Cinizmus és tudathasadás

Elkezdődött. Mármint a minden eddiginél mocskosabb választási kampány, amiben két lábbal tiporják azokat a törvényes előírásokat, amelyeket a Fidesz cinikus módon eleve úgy alkotott meg, hogy következmények nélkül megszeghetők legyenek. Már néhány hete három olyan szórólap, magazinnak álcázott szennylap landolt a levélszekrényemben, amelyekből megtudhattam, hogy a gaz ellenzék Márki-Zay Péter vezetésével és a választókörzetemben induló közös jelölt közreműködésével eltörölné a rezsicsökkentést, a minimálbért, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a csillagos egekbe emelné az üzemanyag árát, dugódíjjal keserítené meg az agglomerációhoz tartozó lakóhelyemről a fővárosba ingázók életét, és maffiaszerű jutalékos rendszerben árulja a fővárosi ingatlanokat.

Mindezekkel nemcsak az a baj, hogy az ellenzék által cáfolt valótlanságok, hanem az, hogy az ilyen szórólapok és hasonlók a választási eljárásról szóló törvény (Ve.) szerint kampányanyagnak minősülnek. Ugyanezen törvény szerint ilyenek csak kampányidőszakban használhatók. A kampányidőszak pedig csak február 12-én, azaz holnap kezdődik. Tehát nyilvánvaló törvénysértés történik.

De már nem ugrom be a csábításnak. Ugyanis négy éve hasonló szituációban megtettem. A törvény betűje szerint kifogással fordultam a természetesen fideszesekből álló helyi választási bizottsághoz. A kifogást csinos határozattal utasították el azzal az indokolással, hogy a teljes választási bizottság csak a kampányidőszakon belüli jogsértések ügyében illetékes. Azaz ha valakik a hivatalos kampányidőszakon kívül folytatnak jogsértő kampánytevékenységet, az ellen nincs hova fordulni. Erre mondják, hogy ügyes! Mindebből is látszik, hogy az egész szabályozásnak nem sok értelme van, hiszen hovatovább az egész ország választástól választásig egyetlen kampány-csatatér – sajnos. Gondoljunk csak a „Kormány-információ” álnévvel megjelenő egész oldalas hirdetésekben testet öltő választási lózungokra, amelyek szerint „Magyarország jobban teljesít”, vagy épp napjainkban „Magyarország előre megy, nem hátra”. A törvényes korlátoknak egyetlen komolyan vehető szabálya, hogy a költségvetésből folyósított kampánytámogatás csak a hivatalos kampányidőszakban költhető el. Ez pedig nyilvánvalóan az ellenzéknek jelent hátrányt, mivel mögöttük nincs MVM és más, áttételesen állami pénzekből felhizlalt CÖF és társaik.

Ha már kampány, nem lehet nem észrevenni a Fidesz tudathasadását. Ugyanis kényszeresen az ellenzék helyébe képzelik magukat. A kormányzó politikai oldaltól hosszú ideje nem lehet más kampányüzenetet látni/hallani, mint hogy az ellenzék milyen szörnyűségeket tenne, ha hatalomra jutna. Arról még semmit nem tudhattunk meg, hogy ők mit szándékoznak tenni, ha hatalmon maradnak. Tudom, már többször volt a „folytatjuk”. Azt hiszem, ez most kevés lesz.

Például nagyon kíváncsi lennék arra, hogyan szándékoznak befoltozni azt az óriási lukat a költségvetésen, és hogyan akarnak kikerülni abból a történelmi mértékű adósságcsapdából, amibe a választási osztogatással és a járványkezelés címén, de ahhoz semmiben nem kapcsolódóan elköltött ezermilliárdokkal taszították az országot.