oktatás;Emmi;tanársztrájk;jogellenesség;

Tanársztrájk: Ismét időhúzásba kezdett a kormány

A szakszervezeteket nem engedték be a minisztérium épületébe. 

Az utolsó pillanatban lemondta a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sztrájkbizottságával péntekre tervezett egyeztetését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - tudatták az érdekképviseletek. A tárgyalás elnapolását a szaktárca azzal indokolta, hogy még időre van szükségük a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú, a január 31-i tanársztrájk jogellenességét kimondó döntésének tanulmányozására abban tekintetben, hogy az milyen hatást gyakorolhat a további tárgyalásokra.

Megírtuk: az Ítélőtábla utólag, az elsőfokon eljáró bíróság végzését megváltoztatva törvényellenesnek ítélte a kétórás figyelmeztető sztrájkot, amelyben több mint 26 ezer pedagógus, szakképzési oktató, oktatási dolgozó vett részt. Azért döntöttek így, mert a munkabeszüntetés törvényességét kimondó elsőfokú döntés a sztrájk napján még nem emelkedhetett jogerőre - egyebek mellett a kormány időhúzása miatt. Ugyanakkor minden más kérdésben a szakszervezeteknek adtak igazat - például abban, hogy a sztrájk idején biztosított elégséges szolgáltatások körébe nem tartozik bele, hogy a tanárok a tiltakozó munkabeszüntetés alatt is megtartsák az órák egy részét, ahogy azt a kormány szerette volna.

A PSZ és a PDSZ képviselői éppen ezért ragaszkodtak a mai tárgyaláshoz, és jelezték: mindenképpen ott lesznek az Emmiben. Végül nem engedték be őket. Hangsúlyozták, ha nem lesz megállapodás vagy a kormány nem hajlandó egyeztetni, hétfőig várnak a válaszukra, de ha az nem érkezik meg vagy a szakszervezetek számára kedvezőtlen lesz, ismét bírósághoz fordulnak a március 16-ára meghirdetett, határozatlan idejű sztrájk alatti elégséges szolgáltatásra vonatkozó ajánlatukkal.