Nem biztos, hogy Vlagyimir Putyin is így gondolja, de mindenkinek jobb lenne, ha nem törne ki a háború. A történelemben gyökerező jiddis közmondás szerint a legrosszabb béke is jobb, mint a legjobb háború. Még egy gyors lefolyású, a határvidékre korlátozódó konfliktus is belekerülhetne ötvenezer ember életébe, a nagy és hosszú háború, netán a tartós megszállás következményeibe jobb bele sem gondolni. Minden eshetőségre készen a határ lengyel oldalán az amerikai ejtőernyősök már építik a menekültek fogadóállomásait. Ha a 44 milliós Ukrajna lakóinak csak tizede fogja menekülőre, az már önmagában is felborítja az eddigi európai viszonyokat.
Az orosz elnök szemlátomást megfogadta a Cicerónak tulajdonított tanácsot: Gyűlöljenek, csak féljenek! Ehhez persze erőt kell mutatni, de ez sajnos nem elég, példát is kell statuálni.
Ott vannak aztán a mindenféle belső okok. Putyinnak a hazai stabilitás megőrzéséhez nem elég az ellenzék brutális elnyomása, még a birodalmi tudatra is szüksége van. Az eredetileg békülékenynek indult ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij nem tehet engedményeket, mert elharapják a torkát a nacionalisták, riválisai pedig alig várják a bukását. A NATO végre újra értelmet nyert, Emmanuel Macron pedig jó ütemérzékkel öltötte magára a világbékéért dolgozó európai államférfi jólszabott öltönyét. Neki az lenne jó, ha az áprilisi francia elnökválasztásig minél több csúcstalálkozó résztvevőjeként mutatná a tévé. Boris Johnsonnak meg úgy kell valami nagy válság, mint egy falat kenyér, bár lehet, hogy őt már az se menti meg. De Joe Biden sem nagyon bánhatja, hogy a háborús veszély eltereli az amerikaiak figyelmét saját gondjaikról.
Jogos a félelem, a háború évtizedekre szóló, borzalmas hatással lenne a világra, bármilyen megfontolásból robbantsa is ki valaki. És akkor ott van még egy lehetőség, a véletlen.