Leginkább rózsacsokorral illik kedveskedni a szeretett nőnek Bálint/Valetin-napon, de ennek több a kára, mint a haszna. Ami a globális környezeti hatásokat illeti, biztosan. A termesztett virágok nagy része ma már elsődlegesen nem is Hollandiából érkezik kamionokban, fagyasztva hozzánk, hanem sokkal messzebbről, Afrikából, Dél-Amerikából találja meg az útját Európába, Észak-Amerikába. Ugyanis sem az Egyesült Államok északabbi részén, sem Európában nem kedvez a februári időjárás a rózsatermesztésnek, tehát az igények kielégítésre - például egy ilyen alkalommal, mint Bálint-nap - nem elegendő sem a kaliforniai természetes, sem a hollandiai üvegházi rózsák mennyisége, szükség van az afrikai, dél-amerikai termelőktől származó ellátásra.
A globális vágottvirág-üzlet, amelynek belindulása a XIX. század végén Angliában történt, ma már 55 milliárd dollárt tesz ki évente, a BBC szerint a legnagyobb felvásárló az USA, Japán és az EU. A virágok pedig Hollandiából, Ecuadorból, Kolumbiából és Kenyából származnak - és egyre jön fel Ázsiában Kína is. A nagy elosztó Hollandia - miközben a termelésnek csak mindössze 10 százalékáért felelős -, a világexport 60 százaléka megy keresztül az országon. A délről származó importnak azonban nem csak az éghajlat, hanem az alacsonyabb munkabér is az oka, és nem mellesleg egy etiópiai munkás a szakszervezetnek is csak ritkán tagja.
Figyelembe véve a virágok törékenységét az idő nagyon nagy pénz a kereskedelemben, mivel azokat fagyasztva szállítják, akár hajón, teherautón, vonaton vagy repülőn. Sylvie Mamias, az Union Fleurs nevű nemzetközi világkereskedelmi szervezet főtitkára szerint a virágok 24-48 órán belül célba, a piacokra kell, hogy jussanak, ami nem csak logisztikai kihívást jelent, hanem a környezet szénterhelését is megnöveli.
De nem csak a szállítások károsanyag-kibocsátása írható a vágottvirág-kereskedelem számlájára: a World Resources Institute (Világ Erőforrás Intézet) jelentése rámutat, a virágok termesztése során olyan növényvédő, rovarirtószereket használnak, amelyeknek egyötöde nincs bevizsgálva, vagy egyenesen tiltott az Egyesült Államokban. Mivel a virágok életciklusa rövid, a szereket gyakorta és intenzíven kell használni, egyes tanulmányok szerint a virágokban akár 500-1000-szeres is lehet a káros kemikáliatartalom az élelmiszerekhez képest. Ezek láncszerűen veszélyeztetik nem csak a környezetet, hanem az ott lakókat is, aminek kirívó példája a kenyai Naivasha-tó - amely a legnagyobb édesvíz az országban - esete, amit kifejezetten a virágokhoz kiemelt víz és a növényvédő szerek tettek tönkre.
Egy szál rózsa vízigénye 7-13 liter között alakul öntözési módtól függően, több millió virág előállítása tehát nagy terhelést jelent a helyi víztartalékokra. A tó vize jórészt eltűnt, ennek több, mint feléért a virágtermesztés volt a felelős, ami nagy ár, még akkor is, ha a vágottvirág a maga évi 141 millió dollárjával az ország második legjelentősebb exportcikke. Bár azóta alternatív mezőgazdasági módszerekkel sikerült javítani a tó helyzetén, jelzi, milyen veszélyeket rejt a növénytermesztés. Hasonló esetek a többi nagy virágtermesztő országban, például Etiópiában és Kolumbiában is történtek. A kemikáliák azonban közvetlenül is hatnak a velük dolgozókra, nem csak a műtrágyák és a növényvédők, hanem azok is, amelyeket a virágok tartósítására használnak: sok rovarirtó rákkeltő, idegrendszeri és más egészségügyi problémákat okoz.
Az otthoni, üvegházakban termesztett virágok sem kínálnak megoldást: Melanie Dürr, a Fairtrade International munkatársa szerint, ezek 5,5-szer nagyobb karbonlábnyommal járnak, mint a termesztéskihelyezés és szállítás az egyenlítői országokból. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a virágtermesztés olyan földeken folyik, ahol elsődleges élelmiszer-növényekkel lehetne foglalkozni, ezzel tovább növelve azt a problémát, amit a takarmánynövény- és iparinövény-termesztés okoz azzal, hogy értékes élelmiszer-termőföldeket sajátít ki, éppen az élelmezés terén a leginkább kihívásokkal küzdő harmadik világbeli országokban.
