Mit szeretnének elérni a márciusra tervezett pedagógus-sztrájkkal?
Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy nőtt a nyomorunk, minden értelemben. A helyzet tarthatatlan, ezt az ötven-hatvan éves elavult oktatási rendszert toldozgatni-foldozgatni nem lehet, újjá kell építeni az alapoktól az egészet. Mindenki elhúzott már mellettünk, egész Európában, a szomszédos országokban is, ezt a hátrányt már csak egy merőben új iskolarendszerrel és tantárgystruktúrával lehet orvosolni.
Egy kormányváltástól netán várató javulás?
A jelenlegi kormány évek óta süket a jelzéseinkre, hiába tárja elé a problémákat most már közösen a két nagy pedagógus-szakszervezet, a PDSZ és a PSZ. Nem tudjuk, milyen lenne egy új kormány, de azt látjuk, hogy a mostani ellenzék legalább egyeztet az oktatásról a szakszervezetekkel és a civilekkel.
A kormány múlt pénteken rendeletben szabályozta a munkabeszüntetés idején még elégséges szolgáltatás szintjét, ezzel lényegében megtiltotta az érdekvédőknek, hogy valódi sztrájkot szervezhessenek az iskolákban. Merre tovább?
Nem vagyok szakszervezeti tisztségviselő, de az a véleményem: ez a kormányrendelet néhány pedagógust talán meghátrálásra késztethet, ám sokaknak, köztük nekem is, inkább olaj a tűzre. Hiszen a sztrájk idejére olyan mértékben szabta meg az elégséges szolgáltatás szintjét a kormány - például, hogy az érettségiző osztályok esetében valamennyi órát szaktanárnak kellene megtartania –, amely már a hétköznapokban sem működik, hiszen normál üzemmódban sincs annyi tanár, hogy ezt teljesíteni tudnánk.
Hat évvel ezelőtt írták meg a miskolci tanárok az első nyílt levelüket, amiben az oktatási rendszer visszásságaira hívták fel a figyelmet. Most újra megfogalmaztak egy petíciót, amiben már teljes változást és „újratervezést” követelnek.
Viccelődhetnék most azzal, hogy értünk el pozitív változást, mert krétáért és vécépapírért már nem kell könyörögni, de mindenki tisztában van vele, hogy a fajsúlyos oktatási, nevelési kérdésekben tovább romlott a helyzet. Akkoriban ígérték meg, hogy egy éven belül kidolgozzák az új Nemzeti Alaptantervet, amire aztán végül négy évet vártunk, és épp a koronavírus járvány kellős közepén kellett bevezetni, annak minden nehézségével és visszásságával: ahelyett, hogy a távoktatás miatt számos lemaradással küzdő diákjainknak segítettünk volna felzárkózni, utolérni magukat, a bürokráciával kellett szöszmötölnünk, tanmeneteket, helyi tanterveket írni.
Gondolnánk, megéri az áldozat, ha az alaptanterv jó, és a gyerekek érdekeit tartja szem előtt...
Sajnos nem az: még több lett a tananyag, vagyis a kért tehercsökkentésről eleve nem beszélhetünk. A diákjainkba teljesen felesleges lexikális tananyagot kellene beletömnünk, miközben az önálló, kritikus gondolkodást továbbra sem várja el a NAT – persze miért várná, hisz legkevésbé az ilyen emberfőkre van szüksége a hatalomnak.
Amikor tüntetnek vagy sztrájkolnak a pedagógusok, a társadalom egy része azonnal felhördül, hogy mit akarnak, „bezzeg a tanároknak ott van az egész nyár, a fizetett szabadidő…”
Mindenki tudja, hogy nekünk nem addig tart a tanév, és nem akkor kezdődik, amikor a gyerekeknek, év közben pedig, ellentétben más szakmákban dolgozókkal, nem akkor megyünk szabadságra, amikor csak akarunk. Hat évvel ezelőtt még hangsúlyoztuk, hogy a nyílt levelünk nem a tanárok anyagi megbecsüléséről szól elsősorban, hanem a diákok ellehetetlenült helyzete miatt emeltük fel a szavunkat. Most is ezt tesszük, de immár az anyagi megbecsülésünket is szóba kell hoznunk, hiszen az sokkal rosszabb, mint jó pár évvel ezelőtt. Nem véletlenül nevezte Novák Katalin miniszter egy Facebook-bejegyzésében „röhejesnek” a tanárok fizetését, csak az a gond, hogy vele ellentétben nekünk nincs kedvünk kacagni, amikor meglátjuk a bérjegyzékünket. Nem vitatva egy áruházi pénztáros felelősségét és presztízsét, azért halkan hadd jegyezzük meg, hogy az övékénél jóval kevesebb bérért a család legnagyobb kincsét, a gyereket kell nekünk okítani, nevelni, formálni.
Bizonyára nem véletlenül hiányzik több ezer tanár a rendszerből. Idézem a miskolci tüntetés fő jelmondatát: „holnap ki fog tanítani?”
Amíg a pedagógusok megbecsülése ilyen alacsony, addig a fiatalok nem fogják ezt a hivatást választani. A rendszerben most bent lévő tanárok részben lelkiismereti okokból viszik még a vállukon az oktatást ilyen körülmények között is, mert nem akarják cserben hagyni a diákokat, de az utánunk jövőknek már nincsenek ilyen „skrupulusaik”, eleve be se lépnek a rendszerbe, más állást keresnek, nem kis részben még azok is, akik a tanárképzésben kaptak diplomát. Még sosem volt ilyen drasztikus a tanárhiány, mint most, de hát ezen nincs mit csodálkozni. Az alacsony bér, a társadalmi megbecsülés hiánya, a korszerűtlen eszközök, amelyekkel az iskolákban dolgozunk: ha egyetlen szóba kellene kifejeznem az egészet, azt mondhatnám, hogy csődtömeg.
Ilyen „röhejes” fizetésre kevesen vágynak
- Tíz éve fogadta el a parlament a köznevelési törvényt, melynek „eredményei” 2016-ra értek be. Akkor a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete - a többi miskolci állami gimnázium támogatásával - nyílt levélben fordult a közvéleményhez a helyzet tarthatatlansága miatt. Azóta sok változtatás történt, ám többségük nem javított, hanem tovább rontott a fennálló helyzeten. A biciklit sikerült még tovább tolni: gyermekeink eredményei nem mutatnak érdemi javulást a nemzetközi méréseken, tanárnak - főleg természettudományosnak - alig jelentkezik valaki az egyetemekre – olvasható abban az idén február 3-án kelt nyílt levélben, amelyet kétszáz, állami oktatási intézményben dolgozó miskolci pedagógus írt alá, s amelyhez néhány napon belül több, mint kétezren csatlakoztak a szabad.ahang.hu oldalon.
- Hová lett a terhek csökkentésének ígérete? Mitől lett modern az új szabályozó? A természettudományok visszaszorulásától? Az olyan tantárgytól, melyeknél kevesebb időkeretben ugyanannyit, esetleg még többet kellene megtanítani, mint korábban? Ez vajon milyen módszerekkel lehetséges? Nincs az utóbbi években két egymás utáni olyan évfolyam, melyet ugyanabból a tankönyvből kellene tanítani, ezzel párhuzamosan az iskolai könyvtárak már képtelenek raktározni az azonnal elavuló példányokat! - írták a petícióban.
Szerintük már nem az a kérdés, hogy mikor fog összeomlani a magyar közoktatás, mert egyes helyeken rég összeomlott: az olyan iskolákban ugyanis, ahol rendszeresen nincs kémia-, fizika-, angol-, vagy épp informatika óra, nem beszélhetünk elfogadható színvonalú oktatásról, ott már csak gyermekmegőrzés van.
Azt is kifogásolták, hogy egy kezdő tanár fizetése nem éri el a garantált bérminimumot, ki kell azt arra egészíteni. Pedagógusok esetében a cafetéria és a jutalom ismeretlen fogalmak, s még egy miniszteri elismerés is „kimerül” egy oklevélben és egy szál virágban.
- Így hogyan várhatjuk el, hogy lesz utánpótlásunk? Hat évet öregedtünk az első nyílt levél megjelenése óta, és ez alatt az idő alatt alig akadt fiatal kolléga, aki az azóta nyugdíjba vonultak helyébe lépett volna. Nem véletlen: ilyen „röhejes” fizetésre kevesen vágynak. Arra tanítjuk gyerekeinket, amire kell? Nem. Pedig a harmadik évezred elején elvárható lenne, hogy problémamegoldásra, együttműködésre, elfogadásra, önfejlesztési igényre és képességre, szorgalomra, kitartásra, demokráciára, önkifejezésre, kritikus gondolkodásra neveljük őket, mert csak így születnek nagy dolgok, melyek előrébb viszik az országot, a világot - írták.
