oktatás;pedagógus;polgári engedetlenség;tanársztrájk;

2022-02-14 20:27:00

Polgári engedetlenség: nem vette fel a munkát a budapesti Szent László Gimnázium tizenkét pedagógusa

Így tiltakoztak a kormány múlt pénteken kiadott rendelete ellen, amellyel megtiltották a tanári érdekképviseleteknek, hogy valódi sztrájkot szervezhessenek.

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete március 16-ára hirdetett határozatlan idejű munkabeszüntetést, amennyiben követeléseikről nem tudnak megállapodni a kormánnyal. A rendelet értelmében azonban csak úgy sztrájkolhatnának, ha a gyerekfelügyelet biztosítása mellett a tanórák felét is megtartják.

A Szent László Gimnázium tanára, Tóth Viktor a Népszavának elmondta: a január 31-i kétórás figyelmeztető sztrájkban náluk a tantestület 70 százaléka vett részt, a mostani engedetlenségi akcióhoz pedig 11 kollégája csatlakozott. Hozzátette: a tantestület többsége, még ha nem is tagadta meg a munkát, kiáll mellettük, és ők is felháborítónak tartják, hogy a kormány rendeletben korlátozza a sztrájkhoz való alapjogot.

Tóth Viktor azt is elmondta, a hét folyamán több másik gimnáziumban is hasonló akciókat terveznek, amit a tanárok úgy is vállalnak, hogy tudják: az engedetlenség akár az állásukba is kerülhet. Megírtuk: a szakszervezetek szerint a sztrájkot kiüresítő kormányrendelet nemcsak a hazai, hanem az uniós jogrenddel is szembemegy, így ha szükség lesz rá, nemzetközi bíróságra viszik az ügyet. Közben tovább szervezik a márciusi sztrájkot, valamint más akciókkal is készülnek.